Sátras biciklitúra hóban és fagyban

A felszerelésük összeállításán túl sokat nem gondolkodtak, hiszen tapasztalt túrázók. Két keréken megjárták már Nyugat-Európa és a Balkán egy részét, ismerik a Hargita ösvényeit is.

Sátor, derékalj, hálózsák, gázpalackos tűzhely, benzinkályha, kétszemélyes főződiszkosz, kávéfőző, némi konyhafelszerelés a komforthoz. Két váltás meleg, de lélegző ruha, meg extra tartalékba, és a lábra a pedálra kapcsolódó spd-bakancs. No meg szöges gumi a kerekekre, mert e nélkül esélyük se lett volna. Tükörjégen, alacsony nyomással jól fog, viszont a porhóban ezzel is csak az egyensúlyérzékre lehet számítani. Mindezzel együtt a 14 sebességes agyváltós kerékpárok indulási súlya már elérte az ötven kilót, ami száraz időben is embert próbáló, hát még havazásban, viharos szélben.

- Hétfőn délelőtt szakadó hóban gurultunk ki a városból, néhol már tolni kellett a bicikliket. Nagyon csúszott is az út, így már az első pár száz méteren elgondolkodhattunk, hogy mibe vágtunk bele - kezdte a 36 éves zalaegerszegi Szabó István, aki csornai barátjával évek óta dédelgette a téli kerékpártúra tervét. Először a német-francia határtól jöttek volna hazáig, mert a 27 éves Kálmán László arrafelé dolgozik.

- Túl enyhének találtuk azonban az időjárást, ahhoz pedig meg nem volt kedvünk, hogy két hétig ázzunk az esőkben. Ezért inkább észak felé terveztünk, így esett a választás Krakkóra, ahová Ausztrián, Csehországon keresztül indultunk - magyarázta.

Fertődnél léptek át a sógorokhoz és a szlovák határral párhuzamosan indultak el észak-nyugatra, naponta 70-110 kilométert terveztek.

- Az osztrákok türelmesek a biciklisekkel, meg arrafelé sok a kerékpárút, ami biztonságosabb, no meg útba ejtettük bécsi barátunkat is. Amúgy mindig a kis forgalmú mellékutakat keressük. Kerüljük a nagyvárosokat, mert ott nem egyszerű a közlekedés, túl sok az autó, állandóan 360 fokban figyelni kell, mi pedig mindenekelőtt biztonságra törekszünk - adta indokát.

Útjukat árokba csúszott gépkocsik szegélyezték. Néha csak egy nyomon lehetett haladni, és ha már nagyon feltorlódott mögöttük a sor, időnként félre álltak az autók elől.

- Idehaza pont aznap kezdődött a legnagyobb havazás, ezért komolyan aggódtak értünk az itthoniak, hiába bizonygattuk nekik, hogy amerre mi mentünk, nem esett olyan sok hó - idézte fel.

Azért az nem csodálható, hogy legtöbb helyen meghökkenve, érdeklődve, de jóindulattal fogadták a túrázó párost. Az osztrák Frauenkirchen előtt például járőrautós rendőr szegődött melléjük és kísérte őket a faluba, nehogy bajuk essen a sötétben és havazásban. Alig tűnt el azonban az egyenruhás, továbbmentek, hogy sátrat verjenek a településen kívül.

- Lehetőleg vízfolyást kell keresni, mert annak a közelében fák, bokrok is állnak, azok takarnak és fogják a szelet, meg találni vízszinteshez közeli talajt - magyarázta.

A kiszemelt helyen letapossák a havat, mert az is szigetel, és pár perc múlva állhat a ház. Odabent azonban melegről szó sincs a gáztűzhely ellenére. A néha mínusz 7 Celsius fokos hidegben megmutatkozott a főzőszerkezet hátránya, nem igen akaródzott erőre kapni. Pedig a napi egyszeri meleg étel nagyon fontos, mert a szervezet kalóriaszükséglete amúgy is jelentősen megnő. Ezért étellel nem szabad spórolni, még az alváshoz is teli gyomor kell, hogy legyen fűtőanyaga a szervezetnek, mert csak a jó hálózsák nem elég. Napközben pedig a sok-sok kalória mellé még a termosz és benne a meleg víz is nélkülözhetetlen.

A harmadik napon érték el a cseh határt Breclav közelében, Brnotól délre. A szomorkás, szürke időjárás keményebbre fordult, a nappali mínusz négy fok mellé megérkezett a viharos északi szél. Aznap estére fázniuk még sem kellett, erről két több kilométeres, 12 százalékos emelkedő is gondoskodott. A sátrukat egész éjjel tépő északi szél viszont komoly dilemma elé állította őket.

- Évek óta együtt túrázunk, ismerjük már a másik gondolatát is. Másnap reggel csak egymásra néztünk, Laci megszólalt: B-terv? Én meg egyetértettem vele. Általában ragaszkodni szoktunk a kitűzött célunkhoz, de beláttuk, nincs értelme napokig szembeszállni a viharral, hogy eljussunk Lengyelországba. Nem túlélő túrára indultunk, hanem a téli kerékpározást, sátrazást akartuk kipróbálni, ezt és a tervezett távot így is teljesítettük. Ráadásul Krakkóból vonattal jöttünk volna haza, de az meg bizonytalan volt a kerékpárok miatt. Így Szlovákia elé fordultunk, Nyitrán át megcéloztuk az Ipolyságot - mesélte.

A hatodik napon kora este Parassapusztánál értek vissza magyar területre, tükörjég fogadta őket. Ezért a végállomásukra, a Balassagyarmathoz közeli Dejtárba vezető utolsó 16 kilométer bizony keményen próbára tette őket. Annyira azonban nem, hogy letegyenek a téli kerékpáros kaland levezetésről: az egyhetes bükki gyalogtúrázásról. Közben volt idő tervezgetni a következő kalandot: biciklizni Törökországban, de nem télen.