Utazó

2011.04.26. 17:05

Madárfütty, langali: Egerváron szívesen fogadják a turistákat

Akár átutazóként érkezünk Egervárra, akár több napot áll szándékunkban a faluban tölteni, nem kell aggódnunk az étkezés és a szállás miatt. A vendéglátásnak nagy hagyományai vannak, s hamarosan egy új étterem is nyílik.

Szabó Judit

A  vendéglátással foglalkozó vállalkozóknak  úgy tűnik, nem szegte kedvét a gazdasági válság, hiszen  többen fejlesztési terveket szőnek. A szilveszteri buliknak, ballagási ebédeknek  és lakodalmaknak is helyet adó  Pince-domb gondnoka, Vassné Várkövi Klára  az egység bővítésében gondolkodik, a régi  belső pince  lehetőségeinek kihasználását fontolgatja, hallottuk a legutóbbi falujáráson. Molnár Lajos  pedig (akit Luiz néven, zongoristaként és énekesként  ismerhetnek a könnyűzene kedvelői) éttermet nyit a település központjában. Az ötvenes évek végén épült, eredetileg is étteremként, majd  kocsmaként funkcionált Rózsakert felújításán dolgozik. Várhatóan nyáron kezdi működtetni  a melegkonyhás, kávézóval és cukrászdával kiegészített vendéglátóhelyet.

- Az épület már készen van, jelenleg a parkoló és az udvar kialakítása folyik - mondta a tulajdonos, hozzátéve, hogy mivel műemléki környezetben található  a vendéglátóhely, nem volt egyszerű az építkezés. Két éven keresztül egyeztetett a műemlékvédelmi hatósággal, mire megszületett a mindenki számára  elfogadható, a beruházó elképzeléseinek megfelelő, ugyanakkor a közeli műemlék templom megjelenéséhez illeszkedő megoldás.


- Úgy gondolom, ebben a nehéz gazdasági helyzetben is lesz vendég, ha minőségi szolgáltatást kap - avatott be üzletpolitikájába, s elárulta: élőzenés helyben gondolkodik, ami manapság már ritkaság. Azt tervezi, hogy ő maga is szórakoztatja majd fellépéseivel a vendégeket.

- Bízunk a fellendülésben - nyilatkozott ugyancsak optimistán a vendéglátás jövőjéről Pogács András, a Csali Csárda tulajdonosa, aki 1987 óta irányítja a főként  átmenő forgalmat kiszolgáló éttermét. Kitűnő konyhája (erről a falujáráson magunk is  meggyőződhettünk) számos visszatérő vendéget vonz, s a csárda szálláshelyeket is kínál. A szobákat elsősorban a vadászatnak vagy   horgászatnak  hódoló vendégek  veszik igénybe.

Akiket pedig a hagyományos falusi élet iránti kíváncsiság hajt, Béresné Dormán Ibolya szőlőhegyi vendégházát választják.
- Azt szoktam mondani, hogy a madárfütty a vonzerőnk, de emellé természetesen  programot is kínálni kell a vendégeknek. Figyelmükbe ajánlom például Zalaegerszeg nevezetességeit, a falumúzeumot, az aquaparkot és a termálfürdőt, de aki a falusi környezetre kíváncsi, megnézheti a lakhegyi kecskefarmot, és  megkóstolhatja a helyi  termelők  portékáját. Bemutatjuk a látogatóknak  Egervár  nevezetességeit, a várat és a templomot. Itt a vendégháznál pedig bográcsozhatnak, speciális  zalai ételeket kóstolhatnak, a kemencében kenyeret vagy  langalit süthetnek velünk együtt. Szeretik a korongozást is, amit Erika lányommal a gébárti Kézművesek Házában sajátítottunk el, hogy beavathassuk a fazekasság rejtelmeibe  a vendégeket - említette Béresné Dormán Ibolya, aki főállásban az egervári körjegyzőségen dolgozik, s másodállásban vezeti a turisztikai családi vállalkozást.


- Megéreztük a válságot, kicsit visszaesett  a forgalom, de úgy gondolom, hogy nincs okunk panaszra, hiszen a vendégház jelenleg is hetven  százalékos kihasználtsággal működik. A vendégek döntő többsége az interneten talál rá a szálláshelyre, de vannak, akik az ismerősök ajánlása alapján jönnek. Az a szerencse, hogy  sokan használják az üdülési csekket. Az  alkalmazottaknak ez nagyon jó lehetőség, hogy kipihenjék a hétköznapok fáradalmait - összegezte az okleveles falusi vendégfogadó.


ELTÖRÖLT ADÓKEDVEZMÉNY
A falusi vendéglátásból befolyó árbevétel korábban 800 ezer forintig adómentes volt, de ezt a szabályt 2010 elején eltörölték, említette Béresné Dormán Ibolya, aki a Zala Megyei Falusi Vendéglátók Egyesületének vezetőségi tagjaként is figyeli az ágazatot érintő változásokat. Szeretnék, ha a kedvezményt újból megkaphatnák, de az egyesület nemcsak érdekérvényesítő tevékenységet végez: évente vagy kétévente közös prospektusban népszerűsíti a zalai falusi vendégházakat.



Falujárás Egerváron - Képgaléria I.

Falujárás Egerváron - Képgaléria II.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!