Szépségverseny

2014.09.26. 10:10

Koronája is máig őrzi fényét

Zalaegerszeg - Huszonöt évvel ezelőtt, az első Zala Szépe versenyen, amit még az Arany Bárány Télikertjében rendezett meg a Zalai Hírlap, 24 lány indult. Volt köztük tigristestű amazon, gömbölyded közönségkedvenc, nádszálkarcsú modellalkat. És volt egy királynő: Kun Edit.

Magyar Hajnalka

A menyasszonyi ruhás bevonulásnál dőlt el minden. Jöttek a lányok, szépen, üdén, aztán felbukkant Edit. A zsűritagok összenéztek: megvan a királynő Nem, nem a ruhán múlott. Hanem a természetes elegancián, amivel viselte, és a hamvas-bájos harmónián, amit az arca tükrözött. Még 17 sem volt.

Ma itt ül velem szemben. Személyisége azóta sokat gazdagodott, de megőrizte egykori sugárzását, nőiességét, pozitív nyitottságát. Időközben teológiai diplomát szerzett, majd jogi doktor lett. Előbbi irányba a benne forrongó sok-sok kérdés, s a válaszok keresése hajtotta, utóbbira kenyérkereső foglalkozásként tekint. Férje Pechtol János, az Országos Magyar Vadászkamara főtitkára, Márk fia 18 éves és orvosi pályára készül. Ő maga pedig öt éve a Nimród Vadászújság lapigazgatója. Szenvedélye a festészet és a vadászat, de foglakozik kronobiológiával is. Munkáját augusztus 20. alkalmából a földművelésügyi miniszter kitüntető oklevéllel ismerte el.

Dr. Kun Edit öt éve a Nimród Vadászújság lapigazgatója. Szenvedélye a festészet és a vadászat, előbbihez főként utóbbi szolgáltat témát. Amióta elkerült Zalából, teológiai diplomát szerzett, majd jogi doktor lett. Nem foglalkozik görcsösen a külcsínnel, ugyanakkor vallja, felelősek vagyunk a testünkért, az életünkért...

- Zalaváron cseperedtem, a Kis-Balaton volt a mindenem, ha csak tehettem felpattantam a bringámra, és uzsgyi... - kezdi dr. Kun Edit. - Úgy emlékszem, nagyon nyitott, fogékony gyerek voltam, rácsodálkoztam a világra, és beszippantottam, amit kínált. Minden érdekelt. Vadász édesapám révén korán természetjáró lettem, ráéreztem, micsoda fantasztikus élmény részévé válni az erdők, mezők életének. Az első vadászélményem egy karácsony előtti vaddisznóhajtás volt a behavazott fenyveserdőben... Kit ne ragadna el egy ilyen élmény tizenévesen?

A vadászok fiúsították, ám ettől ő még vérbeli lány maradt. Ha szép ruhát látott felcsillant a tekintete, maga is tervezett divatos modelleket.

- A Zala Szépéről az újságban olvastunk, s csak úgy, magától jött az ötlet: benevezek. Távol állt ugyan tőlem a szépségversenyek világa, de hatalmas kíváncsiság hajtott, és édesanyám biztatására nem is hezitáltam. Persze az a verseny még sokmindenben különbözött jópár mai szépségmustrától, rendkívül családias hangulatú rendezvény volt. A koronám ma is féltve őrzött kincs, megtartotta régi fényét, szépségét.

Pedig a MOM zalaegerszegi gyárában készült, sárgaréz lemezből, esztergán... A kivitelezés Kovács Ferenc lakatos, valamint az Erdélyből frissen áttelepült, akkor még a MOM-ban dolgozó Böjte Katalin ötvösmester kezét dicsérte, a tervezésben pedig e sorok jegyzője volt a ludas.

- Amikor a fejemre került a korona, szinte fel sem fogtam, mi történik körülöttem. A későbbiekben azonban sokat formált rajtam a cím elnyerése. Kifejezetten jót tett az önbecsülésemnek, a női mivoltom megélésének. Jobban tudtam hinni magamban, lendületet adott, abszolút pozitív hatással volt rám.

Mint mondja, külső adottságait természetes adományként kezeli. Nem foglalkozik görcsösen a külcsínnel, ugyanakkor vallja, felelősek vagyunk a testünkért, az életünkért. Ami belül van, az van kívül is, a gondolataink, érzelmeink formálnak bennünket, harmóniában tartanak, vagy megbetegítenek.

- Magamtól is elvárok egy nívót, de ez nem igényel plusz erőfeszítést, az életem része, hogy figyelek magamra. Hogy ez így alakult, valószínűleg a versenynek is köszönhető. A résztvevő lányoknak azt tanácsolnám, igyekezzenek építkezni a verseny élményeiből és tapasztalataiból, ha jól állnak a dologhoz, hosszú távon gazdagíthatják vele a személyiségüket. A versenybe bekerülők már eleve kaptak egy pozitív visszajelzést a szépségükről, ezt vegyék önbizalomnövelő alapnak, s bátran kalandozzanak el az élet egyéb tartományai felé. Nincsenek véletlenek, bízzanak a saját útjukban.

A Zala Szépe korábban nem tapasztalt ismertséget hozott számára. Ha Budapestről hazajön Zalába, ritka alkalom, hogy valahol, valaki szóba ne hozná a versenyt. Pedig sok másról is kérdezhetnék, például a festményeiről...

- Gyerekkorom óta természetes vágyként élt bennem, hogy lerajzoljam a velem történt dolgokat. Miután beavatást nyertem a vadászat szépségeibe, főként ezek az élmények ragadtak el, s felnőttként ez lett a fő témám. Az ember a vadlesen ülve annyi gyönyörűséget lát, jó érzés ebből valamit megmutatni. De mást is festek, nemrégiben például Szent Imre hercegről készítettem nagyméretű oltárképet egy vadászkápolna számára.

Vadászati témájú festményei vezették el a Nimród szerkesztőségébe is, naptárt adtak ki a képeiből, amit azóta saját kiadásban minden évben megjelentet.

- Aztán munkakapcsolat lett belőle. Szívesen fogadtam el a felkérést, hiszen több mint száz éve fennálló lapról van szó, amelyben olyan legendás vadászok írtak, mint Kittenberger Kálmán, vagy Széchenyi Zsigmond. Nagyon jó csapattal dolgozom, jogi ügyeket viszek, szakmai konferenciákra járok, de magam is írok cikkeket, készítek interjúkat, tudósítok rendezvényekről, s igyekszem ápolni a magyar vadászati kultúrát és hagyományokat.

Amikor van némi szabadidejük, a család együtt jár vadászni, dámvad, gímszarvas, vaddisznó, apróvad kerülhet a terítékre.

- A vadhús nagyon egészséges, miután a vad szabadon választja meg táplálékát, garantáltan bio élelmiszer. Kevés zsírt, viszont sok fehérjét és ásványi anyagot tartalmaz. Egyik kedvenc receptünk a vaddisznó comb vagy őzgerinc megspékelve fokhagymával, füstölt szalonnával, fűszerkéregben pácolva . Először lefedve kell párolni, aztán zsírjára pirítani. Áfonyalekvárral fantasztikus.

Ha a mi koronás zalai Diánánk mondja, elhihetjük.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!