Surd

2016.07.17. 14:28

Az összefogás örök érték - Falunapot tartottak Surdon

Surd - Nincs lehetetlen a dél-zalai településen, mely a jelentős beruházásoknak hála folyamatosan fejlődik. Hangzott el a szombati falunapon.

Benedek Bálint

A hűvös idő, a szakadó eső és a szél sem tarthatta vissza az ünneplőket, ez Kanász János polgármester szerint azt jelenti, hogy a lakosok összetartó közösséget alkotnak.

– Községünk minden évben épül és szépül – folytatta ünnepi beszédét a polgármester. – Tavasszal a közvilágítást korszerűsítettük, a régi elavult kompakt fénycső helyett korszerű LED ragyogja be esténként az utcákat. Emellett elkészült még a temető útjának térkövezése, a parkoló kialakítása, valamint egy új kovácsoltvas kaput is felszereltünk.

A településvezető hozzátette: 200 millió forintos fejlesztési csomagot is összeállítottak, ebből pedig a jövőben több terület felújítására nyújtanának be pályázatot.

– Az orvosi rendelő megérett a teljes rekonstrukcióra, itt egy egészségügyi centrum jönne létre védőnői szolgálattal együtt – tette hozzá Kanász János. – A jövő a megújuló energiáké, így az óvodára és a hivatal épületére is napkollektorok kerülnének. Mind közül a legnagyobb tervünk a szennyvízberuházás megkezdése, melynek elindítására folyamatosan pályázunk.

Fotó: Szakony Attila

Teleki László, az MSZP országgyűlési képviselője ünnepi beszédében hangsúlyozta: Surd előtt nincs lehetetlen és ez a polgármester áldozatos tevékenységének köszönhető.

– Abban minden lakos biztos lehet, hogy a jövő tervei hamarosan testet is öltenek és elkészülnek – fűzte hozzá Teleki László.

A beszédeket követően átadták a Surd községért végzett társadalmi munkáért elismeréseket. Ezúttal öt hölgyet: Daxner Gábornét, Horváth Nellit, Kovács Martinát, Szmodicsné Boros Bernadettet és Tarabi Erikát díjazták.

Egyikük, Horváth Nelli rendszeresen kiveszi a részét a rendezvények szervezéséből, melyek mindig összehozzák a lakosokat, ilyenkor lehetőség nyílik a jóízű beszélgetésre.

– A többi kitüntetettel kiváló baráti társaságot alkotunk – tette hozzá. – S, ami talán a legfontosabb: mindig számíthatunk egymásra, ami egy ilyen kis közösség esetében örök érték marad.

A hűvös időjárás ellenére a sztárvendégek felpezsdítették a hangulatot. Remek műsorral szórakoztatta a közönséget, Márió a harmonikás, Aradszki László és Janicsák Veca.

Címkék#Surd
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!