Sport

2017.08.30. 15:40

Most már vb-bronzzal is felvértezve - Szalai Rebeka továbbra is a "japán utat" követi Egerszeg és Budapest között is

ZALAEGERSZEG A megyeszékhelyi Szalai Rebeka immár világbajnoki bronzérmesnek is mondhatja magát, de az egerszegi karatés több más eredményére is büszke. Bár az iskola mostantól a fővároshoz is köti, de így sem szakad el a Japán Út Harcművészeti Egyesülettől és persze Zalaegerszegtől.

Kerkai Attila

Korábban már beszámoltunk róla, hogy Szalai Rebeka az írországi Limerickben rendezett JKA (Japan Karate Association ) ippon shobu shotokan karate világbajnokságon a 14 évesek mezőnyében, küzdelemben bronzérmet szerzett. Ami különlegessé teszi ezt az érmet, hogy a magyar karatesport a JKA szabályrendszerében eddig csak egyszer ért el hasonló helyezést. Szalai Rebeka nagy élményekkel tért haza.

- Világbajnokságot háromévente rendeznek és ahogy mondták, csak kivételes alkalom, hogy Japánon kívül rendezzék - tudtuk meg tőle, immár idehaza. - Kijutni persze egy nagyon szigorú rostán lehetett, amin nekem is végig kellett jutnom. Maga a világbajnokság pedig hatalmas élmény volt, hiszen mi fiatalok kezdtük meg a háromnapos küzdelmeket, s mire végeztünk, a felnőttek következtek. Ott voltunk a lelátón, szurkoltunk a mieinknek, valamint figyeltük a technikákat. Láttuk, hova lehet még fejlődni.

A büszkeség „tárgya” most ez a vb-bronzérem a JKA világbajnokságról, de vár még rá az idén feladat - Fotó: Pezzetta Umberto

Szalai Rebeka nem "úszta meg", hogy a saját versenyéről ne számoljon be. Négy - persze győztes - mérkőzés után, benne dél-afrikai, angol, cseh ellenfelekkel jutott a legjobb négy közé, ahol már egy japán versenyző várt rá. Aki legyőzte őt, így nem jutott a döntőbe, viszont megérdemelte a bronzérmet. Ám, hogy a japánok tényleg "legyőzhetetlenek" lennének, erről is kérdeztük.

- Minden hagyomány és tradíció az övék a karatéban és valóban, csak titkán szerez más érmeket és világbajnoki címet rajtuk kívül - mondta el erről Szalai Rebeka. - Nem tagadom, az a tény, hogy először csatázhatok egy japán lánnyal, ez azért bennem volt. Kicsit elkapkodtam a dolgokat, jobb koncentrációval talán le tudtam volna győzni, de végül nem sikerült. Ők beleszületnek a karatéba, tisztább a technikájuk, gyorsabbak, dinamikusabbak, ezt mind el kell ismerni.

Rebeka az egerszegi Japán Út Harcművészeti Egyesület tagjaként, Szabó László edző irányításával készül, de egy idő óta Krepsz János, a válogatott edzője, a JKA magyarországi főinstruktora is foglalkozik vele. Ő a versenyeken figyelt fel az egerszegi fiatal tehetségére, s mint Szalai Katalin, Rebeka édesanyja elmondta, azóta Budapest és Zalaegerszeg között ingáznak. Amibe a nagymama is besegített, hiszen volt, hogy ő kísérte el el Rebekát a versenyekre, amikor a család többi tagja nem tudott menni. A középiskolát már a Ferencvárosi Sport Általános Iskola és Gimnáziumban kezdi meg Rebeka, de marad a Japán Út harcművészeti Egyesület tagja. A versenyszezonnak pedig nincs vége, sőt, Szalai Rebeka címvédőként is megméretteti magát.

- Olaszországban rendezik még az idén a WSKA világbajnokságot, majd Portugáliában az ESKA Európa-bajnokságot. Utóbbira címvédőként utazok, hiszen tavaly Görögországban Európa-bajnok lettem korosztályomban és jó lenne ezt a címet most megvédeni - mondta még el Szalai Rebeka, aki büszke az eddig elért sikereire, s azért dolgozik, hogy idővel a felnőttek között is hasonlókat érjen el. ka

Ezek is érdekelhetik