Sport

2016.11.26. 17:22

A Nagykanizsa pontszámban beérte a Csács-NSE-t

Zalaegerszeg - A megyei I. osztályú bajnokságban az utolsó őszi forduló van napirenden a hétvégén. Tegnap a kínálatból hat meccset játszottak le.

Varga Andor

Kezdjük az éllovas Csács-NSE-vel, mely villanyfényes találkozón 2-1-re kikapott Szepetneken, és ezzel megadta az esélyt első számú üldözőjének, a Nagykanizsának, hogy pontszámban beérje. A dél-zalaiak pedig éltek is az eséllyel, amikor – Nagy Bence mesterhármasának is köszönhetően – 8-0-ra nyertek a sereghajtó Türje pályáján. Az ősz utolsó meccsén sok gólt rúgott a Csesztreg is, amely 5-1-gyel küldte haza a Semjénházát, bár a teljességhez tartozik, hogy a vendégek a 40. perctől (ekkor 2-1-re vezetett Fentős Pál csapata) emberhátrányban játszottak. Villant a piros lap Lentiben is, ahol a hazaiak közül a 9. percben Kozárit állította ki a játékvezető. Ez azonban nem zavarta meg a házigazdát, hiszen így is 1-0-ra nyert a Kiskanizsa ellen.

A zöld-fehérben játszó Csesztreg szépen zárta a bajnokság első felét Fotó: Kósa Róbert

Gyenesdiáson aratott 5-2-es diadalt a Zalaszentgrót. A hazaiak a II. félidő elején 2-1-re alakították az állást, ám az ellenfél az 58. és a 73. perc között 4 gólt is berámolt nekik.

A félszezonból vasárnapra csak a Zalakomár–Pókaszepetk (13 óra) kiesési rangadó maradt.

 

Ezek is érdekelhetik