Nem volt nyűg a tornaóra - díjazott testnevelő

Béla bácsi - mert mindenki így szólítja - már vár bennünket, és ismerős számunkra a húsz- harminc évvel ezelőtti (na meg, a korábbi ) egerszegi atlétikai versenyekről, ahol mindig találkozhattunk vele.

- Szerettem sportolni, jó távolugró voltam, meg a szertorna is ment, de igazi sportoló tulajdonképpen nem voltam... - lep meg bennünket, de aztán megmagyarázza: úgy érti, versenyszerűen nem sportolt.

Csapó Béla 1918-ban Zágrábban született, édesapja vasutas volt, s akkor ott teljesített szolgálatot. Később Tapolcára vezényelték, majd Pápára kerültek, Béla bácsi ott járt tanítóképző intézetbe, aztán a II. világháború közbeszólt az ő életébe is: hat évig volt katona... Hazatérve a pápai mezőgazdasági iskolában tanított, de az egyik kollégája, akit Zalaegerszegre vezényeltek, nem akart idejönni .

Csapó Béla az idei évnyitón átvett kitüntetéssel. Meglepte, de örült neki és büszke rá. Szabó Bence olimpiai bajnok írta alá (Fotó: Szekeres Péter)

- Én eljöttem helyette, ez 1946-ban volt, és az itteni gazdasági iskolában számtant, magyart és építészetet tanítottam - emlékezik vissza ezekre az időkre. Az iskola 1949-ben megszűnt, a polgári iskola vette át őket, ami tulajdonképpen a Petőfi iskola lett, ahol aztán 1980-ig tanított.
- Végigéltem az iskola életét... Akkoriban a testnevelést általában az osztályfőnökök tartották, de igazán nyűg volt nekik, s akkor mondtam: majd én tartok tornaórát, hiszen a sportot szeretem. Megörültek neki, én pedig szakosodtam. Kezdetben volt egy nyolcadik osztály meg két hetedik, aztán az évek során szaporodott az osztályok száma. Kint az udvaron tartottuk az órákat, télen meg hógolyóztak a gyerekek, mert abban is el lehetett fáradni. Eszközök nem nagyon voltak, inkább csak az, amit találtunk. Egyszer például elhívtak bennünket kitakarítani a mostani önkiszolgáló étterem padlását, ott láttam meg egy kanapét. Jó erős, masszív háttámlája volt, s abból csináltunk tornaszert. Ilyen idők voltak ezek, vagy csak az jöhetett tornaórára, akinek tornacipője volt. Persze ne gondoljon senki márkás lábbelikre, hanem anyukák varrtak vastagabb zoknikra kemény talpat. Az egyik gyereknek ez sem volt, újságpapírt tekert a lábára, hogy jöhessen. Na akkor tényleg majdnem elsírtam magam...

Azt mondja szerette a gyerekeket, s azt is, amikor érezte, hogy a lurkók is élveznek az óráira járni. Technikát is tanított, de most már bevallhatja, ezt később egy kicsit megbánta... Az évtizedek során aztán kedvenc tanítványai is akadtak, ilyen volt például Pálfalvi György, aki aztán kollégája lett, vagy olyan sportolók, mint Miszori Béla, később a futballisták, Gáspár László (Putyusz), Tóth József (Luttya), Kajtár Gyula, Czigány Csaba, Balog Zoltán, akik a ZTE játékosai voltak, de Kámán Ferencet, a ZAC vezetőedzőjét sem hagyja ki a sorból. És az iskola korábbi igazgatójára, Lukács Mártonra is nagy-nagy szeretettel gondol. Nyugdíjba vonulása után még tanított, később besegített az Ady és az Eötvös iskolában is. Sokáig kedves gesztus volt a Petőfi iskola vezetésétől, hogy a pedagógusnapokra mindig meghívták a nyugdíjas kollégákat, és a gyerekek műsorral szórakoztatták őket. Fájlalja kicsit, hogy ez mostanra elmaradt...

- Pedig jó érzés volt visszatérni, újra találkozni a kollégákkal, érezni, hogy odatartozunk és látni a gyerekeket. Az ember egy kicsit mindig megfiatalodott közöttük, ha csak egy napra is - teszi hozzá, s nagyon örült az elismerésének, nem titkolja, meglepődött, amikor megkapta a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesülete és a Magyar Olimpiai Bizottság által odaítélt Matolay Életműdíjat, amit Szabó Bence olimpiai bajnok írt alá. Igazából ez év tavasszal Budapesten adták volna át, de a nagy útra már nem vállalkozott és a mostani tanévnyitókor vehette a kezébe. Még e hónapban pedig átveheti a Gránitdiplomát is, mert 75 évvel ezelőtt végzett a Pápai Magyar Királyi Népiskolai Tanítóképző Intézetben.

A másik dolog, ami végig kísérte az életét, az a versírás. Jöttek a gondolatok és rímbe szedte őket. Elő is hozza a szobából a legújabb költeményt.

- Tízévente rám jön a bolondéria, hogy összerendezzem őket. Nézzék, most is ezzel vesződök, és titkon abban reménykedem, hogy legalább egy kis részük még életemben kiadásra kerül - mutatja a legfrissebb jegyzeteket, mi meg hallgatjuk a hexametereket...

Jó egészséget, Béla bácsi!