Sport

2013.05.13. 18:30

Vlaszák Géza sem érti a kihagyást, hiszen tudják, mi vár még rájuk

Zalaegerszeg - Valószínűleg a forduló meglepetését okozta a ZTE FC együttese, amely Baján kapott ki, és újra izgalmassá tette saját magának az NB II-es bentmaradásért zajló küzdelmet. Az egészben az a legszomorúbb, hogy az utolsó előtti hazai csapat lelkesedésben is felülmúlta a zalaiakat.

Kerkai Attila

A papírforma szerint könnyű mérkőzés vár a ZTE FC NB II-es labdarúgócsapatára - ezzel nyitottuk szombati beharangozó írásunkat, és nem gondoltuk, hogy ebből kell kiindulnunk majd a visszapillantó esetében is. Merthogy semmi mást nem kellett volna tenni a lelkes és fiatal, ámde utolsó előtti helyezett Baja ellen, mint alaphelyzetben odatennie magát az egerszegi együttes minden tagjának. Ez esetben még a Sopron ellen mutatott jó futball sem szükségeltetett volna a várt sikerhez. Ehelyett 2-1-re kikaptak a kék-fehérek, és most megint hátrafelé pillantgathatnak...

A Nyugati-csoportban így is megtartotta 4. helyezését Simon Antal csapata, azonban mögöttük megint ott nyomul kis túlzással élve a fél NB II. Azok a csapatok, amelyek még nem adták fel a legjobb ötbe kerülést. Tovatűnt a korábban látott lelkesedés és az akarat, és mindez azért sem érthető, mert maga Simon Antal nyilatkozta: Baján is csak a maximális koncentráció vezethet eredményre.

Frizoni (szemben) és Grbic légi gólöröme a Veszprém elleni meccsről. Vissza kell térnie a csapatnak a győztes útra. Fotó: Katona Tibor

Hogy ki milyen gyengén futballozott, arról hadd ne kelljen hosszú felsorolásba kezdeni... Vlaszák Gézát, a veterán kapust mindenesetre biztosan nem szerepeltetnénk ebben a sorban, hiszen ha 2-0-nál nem véd megint kiválóan, most még nagyobb lenne a szégyen. A megszólalás lehetősége pedig azért is jár neki, mert 40 évesen, hosszú hónapok után állt ismét a kapuba bajnoki találkozón, és nem látszott teljesítményén a kihagyás.

- Felszabadultak lehettünk volna, megvolt az előnyünk, de itt van ez a vereség... - kezdte Vlaszák Géza. - Nagy csalódás, hiszen gólokkal kellett volna nyernünk, akartunk is nyerni, de talán azt hittük, hogy magától jön majd az újabb siker. Sajnos a fordulópontokból is mi jöttünk ki rosszul: kimaradt a büntető, utána még két nagy helyzet, az ellenfél pedig vezetéshez jutott... Innentől pedig már idegesek lettünk.

A ZTE FC szurkolóinál is elszakadt a cérna, de jogosan: volt egy jó sorozat, sőt még a játék is összeállni látszott. Végre a stadionban is több volt a taps, mint a morgolódás, aztán jött egy ilyen vereség... Vlaszák Géza sem kertelt ezzel kapcsolatban.

- Ha elmarasztalnak bennünket, jogosan teszik, és nem is kell magyarázkodni. El kell fogadni a kritikát, nincs mese, mert ez olyan eredmény volt, amely nem méltó a klubhoz - foglalta össze ezzel kapcsolatban a véleményét a kapus.

A ZTE FC a folytatásban idehaza játszik a Csákvárral, majd következik a kozármislenyi kirándulás, és végül fogadja a Haladás II-t. A háromból legalább két győzelmet hozni kellene az 5. helyezés bebiztosításához. Csak a számolgatás végett: az ötödik Ajka ellenfelei a Haladás II, a Paks II és a Győr II lesz, a 6. helyezett Sopron pedig a Kaposvár II, a BKV Előre és a Puskás FC ellen zárja a bajnokságot.Gyenge futball, de az akarat terén is akadt probléma

 

Maradva a kapusoknál: az eddigi első számú hálóőr, Safet Jahic nem véletlenül került ki még a keretből is. Sérülése mellett aranyérproblémái akadtak és egy kisebb műtétet is el kellett végezni ezzel kapcsolatban. A szlovén hálóőr esetében annyi a hír, hogy már edzhet. Persze még egyszer nyomatékosítsuk: a bajai vereség nem az ő hiányán, illetve a kapusposzton dőlt el, sőt!

 

Ezek is érdekelhetik