Sport

2009.03.27. 03:29

Címvédőként utazik a ZTK

Zalaegerszeg (ka) - Ma hajnalban kelt útra az ausztriai Koblachba a ZTK-FMVas férfi tekecsapata. Az egerszegiek címvédőként utaznak a Bajnokok Ligája négyes döntőjére, ahol az elődöntők párosítását már ma este kisorsolják.

Kerkai Attila

Egy esztendeje éppen Zalaegerszegen írt sporttörténelmet a ZTK-FMVas férfi tekecsapata, amikor megszerezte a Bajnokok Ligája-elsőséget. Az együttes a 2008/2009. évi kiírásban is biztosította helyét a legjobb négy között: a finálét az ausztriai Koblachban rendezik meg szombaton és vasárnap.

- Az éremszerzés a célunk, de négy egyforma csapat jutott a döntőbe, így az is lehet, hogy a végén csak negyedikek leszünk - említette elutazás előtt Takács László, a ZTK elnöke. Ám fogalmazhatott volna úgy, hogy akár nyerhetnek is, hiszen így folytatta: - Minden eredmény benne van a pakliban, de sok függ a sorsolástól. Az elődöntőben a német Zerbstet mindenképpen szeretnénk elkerülni, hiszen úgy érzem, hogy velük szemben talán nem lenne meg az a reális esély a győzelemre, ami a másik két résztvevővel, a magyar Szegeddel és a német Bamberggel szemben igen. Ha viszont a szombaton győztesen túljutnánk, az aranycsata következne, ahol már bármi lehet...

A nyolcfős ZTK-keret hangulatának nem tett jót a múlt heti hazai vereség, ám Takács László reméli, hogy túlteszik magukat ezen a kudarcon. Szerinte most a csapat tartása is vizsgázik: vajon fel tudnak-e pörögni a BL-döntőre egy ilyen vereség után?

Közben az országos sportági szövetség szerdai elnökségi ülésén úgy határoztak: a Szeged 8:0-ás eredménnyel megkapja a győzelmet a Motim TE ellen. A két együttes hazai Szuper Liga-találkozója másfél hónapja elmaradt, és az MTE a később kijelölt új mérkőzésidőpontok egyikén sem jelent meg, mert véleményük szerint a Szeged nem a szabályoknak megfelelően halasztotta el az eredeti időpontra kiírt találkozójukat. A bajnoki címért zajló versenyfutásban mindez azt jelenti, hogy a Tisza-partiak most négy ponttal vezetnek a második ZTK előtt, ám van még három forduló. A legvégén például éppen egymás ellen meccselnek majd a nagy riválisok, Zalaegerszegen...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!