2021.10.29. 08:00
Két évtizede a vásárlókért – Mindig újítanak a Magnetic Áruházakban
Folyamatosan bővülő, szupermarketekre jellemző árukészlettel, rendszeres akciókkal és minőségi kiszolgálással várják a Magnetic Áruházak a vásárlókat nap mint nap Zalaegerszegen és Nagykanizsán egyaránt. A húszéves családi vállalkozás filozófiája, hogy a kor követelményeit és a vevői igényeket tartsák mindig szem előtt.
A zalaegerszegi Magnetic Áruház bejárata
Forrás: Zalai Hírlap
Fotó: Pezzetta Umberto
Húsz esztendővel ezelőtt, 1991-ben alakult meg a Magnetic Áruházak Kft. egyéni vállalkozásként. Először kozmetikai szereket forgalmaztak Zalaegerszegen, a Zrínyi utcai 80 négyzetméteres telephelyen, majd ugyancsak itt 1993-ban 220 négyzetméteresre bővítették a telephelyet. Ezzel egyidőben létrejött a Magnetic Kis- és Nagykereskedelmi Egyéni Cég. A termékpaletta bővült, így a kezdeti kozmetikai cikkek mellett fokozatosan jelentek meg a háztartási papír és vegyi áruk. A forgalom folyamatos növekedése és a helyhiány késztette a családi vállalkozást, hogy tovább terjeszkedjenek, így a Kiserdei u. 3. szám alatti 800 négyzetméteres bérelt raktárba költöztek. A meglévő cikkek palettája tovább színesedett a csomagolt élelmiszerekkel és az italokkal.

Fotó: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap
A cég 1997. január elsején újjáalakult, az egyéni cég jogutódja a Magnetic Áruházak Kft. lett. Négy év múlva találták meg végleges otthonukat a Körmendi u. 41. szám alatti többfunkciós épületben, aminek széles körű kihasználása a tervek szerint több, jövőbeni projekt alapja. Itt 2400 négyzetméteren tovább gazdagodott a kínálat a tőkehús, a felvágottak, a zöldség-gyümölcs és a pékáru forgalmazásával.
A vállalkozás Nagykanizsán 1997-ben nyitotta meg második raktárüzletét, majd később saját, 1800 négyzetméteres áruházat építettek, amelyet 2008-ban adtak át. 2013-ban elkezdték az 1200 négyzetméteres raktárbázis építését. Céges szinten több mint 100 főt foglalkoztatnak, amely segíti a környékbeli emberek elhelyezkedését.

Fotó: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap
– Közel 40 ezer cikket forgalmazunk a két áruházban, versenyképességünk erőssége, hogy vonzó árakon dolgozunk – mondta Bodor Hajnalka marketingvezető, miközben végigvezetett az egerszegi áruház polcai között. – Nem vagyunk multinacionális cég, mégis azok termékfelhozatalával vetekszünk. A vásárlók ezen a hatalmas területen kedvükre válogathatnak, szinte egy helyen beszerezhető a hétvégi ebédhez vagy akár a heti menühöz való összes alapanyag. A vállalkozás emellett mindig visszaforgatja a profitot az üzlet fejlesztésére, így a vásárlók igényeit figyelembe véve színesítjük a portfóliót. Megjelentek nálunk is például a reformkonyha elengedhetetlen kellékei, alapanyagai, figyelünk azokra, akik ételallergiával küzdenek, folyamatosan szélesítjük a mindenmentes termékek kínálatát. A portfólióban még mindig legerősebb a vegyi áru kereskedelem, de felzárkózott mellé az élelmiszer és az alkoholos italok sora. A régióban nálunk a legnagyobb a kínálat a prémium szeszes italokból. Mindent összevetve a vevői magatartás azt mutatja, hogy a brandek, márkák bővítésének irányába haladjunk.
Péntek Károly és öccse, Péntek Attila tulajdonosok ars poeticája a folyamatos korszerűsítés és annak megfelelően a létszámbővítés. Az áruházak a viszonteladóknak egyedi árakat alakítanak ki. Az utóbbi tíz év a folyamatos fejlesztés jegyében zajlott, ami az informatikai hálózatot ugyanúgy érintette, mint a berendezések modernizálását, a raktárak bővítését. A zalaegerszegi üzletben például két hónappal ezelőtt állították üzembe az új húsos pultokat, folyamatosan friss áruval töltik fel a hűtőket.

Fotó: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap
A Magnetic Áruházak Kft. körülbelül 400 beszállítóval tartja a kapcsolatot, előnyben részesítik a helyi termelőket, valamint a helyi pékségeket. Zökkenőmentes kiszolgálásra, kevés várakozási időre törekednek, különösen a nagyobb forgalmú hétvégeken. A tervek szerint hamarosan felújítják a parkolót, tovább fejlesztik a raktárkapacitást, energetikai korszerűsítést végeznek, egyszóval a családok nagybevásárlásainak teljes körű kiszolgálását célozták meg. Az ide betérők kényelmét szolgálja továbbá az áruház melletti dohánybolt és büfé.
A Magnetic Áruházak Kft. bízik abban, hogy a nagy volumenű város- és iparfejlesztések, köztük a ZalaZONE Járműipari Tesztpálya közelsége pozitívan hatnak az andráshidai városrész jövőjére.