Otthon

2017.08.28. 15:41

A Xbox One variációi között is egyszerű elveszni, de mi segítünk! (x)

A Microsoft portáján mindig is érdekes, vagy inkább kicsit logikátlan volt az egymás után következő konzolok elnevezései és már itt is jelen vannak és folyamatban is jönnek generáción belüli új gépek megjelentetése.

Mindenki ismerti a jó öreg Xbox 360-at, ami az Xbox One elődje. De aztán megjelent a PS-4el egy szinten az Xbox One, amit sokan nagyon szeretnek, főleg, hogy a továbbfejlesztett Kinect is helyett kapott a dobozban. Na de a generáción belül megjelenő Xbox One S, ahol az S vélhetően a Small, vagyis kicsit jelenti, nem túl nagy változást hozott. Képes a 4K videós tartalmak lejátszására, valamint 4K BluRay meghajtó került bele, de ezen kívül többlet erőt nem hozott, csupán a mérete lett kisebb és úgy, hogy végre a táp is belekerült a készülékházba. A mérnökök nagyon profi munkát végeztek, hogy ezt el tudták érni az Xbox One S esetében. Na de ha a Sony egy erősebb konzolt adott ki, azt nem hagyhatja válasz nélkül a Microsoft sem, így Scorpion kódnéven elkezdtek terjedni pletykák, majd be is bizonyosodtak, hogy egy újabb, generáción belüli konzol fog napvilágot látni.

Azóta már azt is tudjuk, hogy a végleges skorpió – akarom mondani konzol – hivatalos megnevezése az Xbox One X lesz és 2017 novemberében fog debütálni. Az eddigi hírek szerint erősebb lesz, mint a Sony generáción belüli csúcs gépe, de sokan szkeptikusak, hogy annyira azért csak nem lesz ez akkora nagy dobás. Mindenesetre a Microsoft elmondása szerint képes lesz a legtöbb játékot 4K-ban futtatni jövendőbeli üdvöskéjük, ezzel pedig nagyot tudnak majd a konzolos vásárlói tortából vágni maguknak.

Persze a körülmények adottak lesznek, hiszen a 8 magos 2,3 GHz-es processzor megtámogatva egy 6 teraflopos GPU-val gyilkos ellenfele lesz a fő ellenlábasnak és akkor még nem is szóltam a 8GB DDR5-ös memóriáról. Aminek lássuk be, ideje volt már, mert a DDR3-as memóriák használata már a sima One-nál is nevetséges volt kicsit, még ha nem is volt hatalmas erőbeli különbség. Így viszont képes lesz már a 326 GB/sec sebességre, mely bőven megrövidíti a játékok töltési idejét. Úgyhogy érdemes várni a legújabb Xbox One családtagra, az Xbox One X-re. Ne feledjétek bevésni a naptárba a 2017. novembert 7-et. Ja és az ára pont annyi lesz, mint a konkurens erőgépe, vagyis $499,99.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!