Illegális bevándorlás

2022.06.28. 11:26

Migránslázadást váltott ki Nápolyban egy járőrözés

Bevándorlók megtámadtak és megvertek öt rendőrt járőrözés közben Nápolyban, Milánóban pedig nemrég tömegverekedés tört ki egy téren, ami a kábítószer-kereskedelemről vált hírhedté.

Migránslázadást váltott ki Nápoly városában egy járőrözés. A helyi rendőrség öt tisztjét pillanatok alatt több mint száz illegális bevándorló vette körül, miközben a rendfenntartók egy téren, a központi pályaudvar közelében lévő illegális utcai piac mellett járőröztek. A migránsok úgy ítélték meg, hogy a rendőrök nem kívánatosak a környéken, ezért rájuk támadtak és megpróbálták elkergetni őket, miután azok megbüntettek egy nigériai nőt, aki engedély nélkül árult élelmiszereket – írja a V4NA.

A rendőrök először megpróbálták lecsillapítani a tömeget, miközben a migránsok elkezdték rugdosni és ütlegelni a rendőröket, rádión azonnal erősítést kértek, így végül sikerült feloszlatni az erőszakos migránsok tömegét.

Ez egyike a sok olyan esetnek, amely csak a Liga által a térségben végzett munkának köszönhetően került nyilvánosságra. A helyzet a központi pályaudvar környékén teljesen elszabadult, kérjük, hogy az önkormányzati rendőröket is lássák el sokkolóval, hogy biztosítsák a biztonságukat

– mondta Severino Nappi, a Liga nápolyi fővárosi regionális tanácsosa. A tisztviselő közzétett egy videót is a közösségi oldalán, amin az látszik, ahogy a migránsok fenyegetően gyülekeznek a rendőrök körül.

Sajtóértesülések szerint a megtámadott rendőröket kórházba szállították.

De Nápoly mellett Milánóban is egyre több problémát okoznak az illegális bevándorlók, akik a Piazza Duca d’Aosta téren kábítószer-kereskedésből élnek. A Fratelli d’Italia nemrég tüntetést szervezett a térre. A céljuk az volt, hogy felhívják az önkormányzat, és a kormány figyelmét is erre a kritikus területre.

A Piazza Duca d’Aosta téren legutóbb június 23-án történt erőszakos esemény, amikor egy tucatnyi ember verekedni kezdett és üvegekkel illetve kövekkel dobálták meg egymást. A rendőrség a verekedés nyomán letartóztatott, és vádat emelt két felnőtt és két kiskorú marokkói származású személy ellen garázdaság, közfeladatot ellátó személynek való ellenállás és veszélyes tárgyak dobálásának vádjával. Később a rendőrség letartóztatott egy 30 éves bosnyák állampolgárt is, akit többrendbeli törvénysértés miatt köröztek.

Dinamikus rendőrségi helyőrségekre van szükségünk, hogy a pályaudvar teljes területét ellenőrizni tudjuk. Ez a város nem érdemli meg, hogy magára hagyják, nem érdemli meg, hogy kiszolgáltatva legyen több ezer semmirekellőnek, akik ennek a különösen fontos területnek minden sarkában problémákat okoznak. Szeretném emlékeztetni Önöket, hogy május 1-je óta a mai napig 125 észak-afrikai állampolgárt tartóztattak le Milánóban különböző bűncselekmények miatt, ez a terület pedig tökéletes példája annak, ami történik. Amikor a jobbközép pártok kormányozták Milánót, állandóan ellenőrizték az állomás előtti területeket. Minden alkalommal, amikor a rendőrség páncélozott járművei idejöttek, 30-40 ilyen bevándorlót sikerült elfogni, és a rendőrkapitányságra vinni

– hangsúlyozta a biztonságért felelős regionális tanácsos, Riccardo De Corato.

Borítóképünk illusztráció. Olasz rendőr egy migránsok lakta sátortáborban tartott ellenőrzésen a római Tiburtina vasútállomás közelében 2018. július 12-én. Fotó: MTI/EPA/Massimo Percossi

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában