Illegális bevándorlás

2021.10.13. 15:21

Egyre több menedékkérő érkezik Németországba a fehérorosz migrációs útvonalon

A német kormány ismeretei szerint a lengyel hatóságok is az érkezők számának emelkedését tapasztalják a Fehéroroszországgal közös határszakaszon.

Egyre több menedékkérő érkezik az Európai Unióba Fehéroroszországon keresztül vezető migrációs útvonalon Németországba, egy szerdán ismertetett összesítés szerint számuk meredeken emelkedett az utóbbi hónapokban.

A szövetségi belügyminisztérium szóvivője, Sascha Lawrenz az EU-ba Fehéroroszországból belépő, majd Lengyelországon keresztül Németországba érkező menedékkérők számának nagymértékű emelkedéséről szóló sajtójelentéseket megerősítve a berlini kormányszóvivői tájékoztatón elmondta, hogy augusztus óta nagyjából 4300 ilyen, „engedély nélküli belépést” regisztráltak.

A határőrizetért felelős szövetségi rendőrség embercsempészeket is elfogott – tette hozzá.

Mint mondta, a német kormány ismeretei szerint a lengyel hatóságok is az érkezők számának emelkedését tapasztalják a Fehéroroszországgal közös határszakaszon. Ezért a belügyminisztérium nagy figyelemmel követi a helyzet alakulását, és megkezdte az egyeztetést bel- és külföldi partnereivel a Németországba irányuló illegális migráció visszaszorítását szolgáló további intézkedésekről.

A szóvivő elmondta, hogy ezek a tárgyalások még nem értek véget, ezért még nem tud részletekkel szolgálni a tervezett lépésekről.

A Fehéroroszországon és Lengyelországon keresztül érkező menedékkérők száma az Aljakszandr Lukasenka elnök vezette minszki rezsim tevékenységével összefüggésben ugrott meg.

Az Európai Bizottság ezt a tevékenységet államilag finanszírozott embercsempészetként jellemezte egy október elején bemutatott jelentésében, miszerint az idén nagyjából hétezer ember, többnyire szíriai, iraki, kameruni és kongói állampolgár lépett be szabálytalanul az Európai Unió területére.

Németországban augusztus óta növekedik a brüsszeli bizottság ismeretei alapján fehérorosz állami idegenforgalmi vállalatok által szervezett migrációs hullámmal érkezők száma. Januártól júliusig mindössze 26 menedékkérő érkezett a Fehéroroszország-Lengyelország útvonalon. Augusztusban 474, szeptemberben 1914 ilyen szabálytalan határátlépést regisztráltak, október első tizenegy napján pedig további 1934 határátlépőt tartóztattak fel.

A folyamat a lengyel határnál fekvő tartományokat, Mecklenburg-Elő-Pomerániát, Brandenburgot és Szászországot érinti. A legnagyobb tartományban, Brandenburgban a menedékkérők elhelyezésére szolgáló közösségi szállások helyszíni beszámolók szerint egyre népesebbek, de nem túlzsúfoltak.

Ugyanakkor komoly kihívás a koronavírus-világjárvány miatt érvényben lévő karanténszabályok érvényesítése. A tartományban 2600 érkezőt helyeztek el. A befogadóközpontok 3500 ember elhelyezésére alkalmasak, kapacitásukat a tervek szerint 4600-ra növelik.

Németországba a legutóbbi nagy menekültügyi migrációs hullám idején, 2015-ben mintegy 890 ezer menedékkérő érkezett. Számuk 2016-ban 280 ezerre süllyedt, és azóta is folyamatosan csökken.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában