Pályaválasztás, jövőkép, közszolgálat és kirúgás (jegyzet)

Akárcsak a tanulmányokat támogató szülőnek, akinek nyilván nem mindegy, hogy állami vagy saját költségen okosíthatja magát a gyerek; a családok helyzetét ismerve többnyire ez lesz a fő döntési szempont. A minap bejelentett felsőoktatási felvételi keretszámok mindenesetre sokak kedvét elvehették, terveit átírhatták, bizonytalanságát fokozhatták, így, a határidő előtt egy hónappal. Aztán manapság az is nagy kérdés, hogy milyen végzettség kínál jó eséllyel tisztességes életnívót. A versenyszektorban semmi sem biztos, amilyen a gazdaságunk állapota, jelentős bővülésre, tömeges munkaerőigényre aligha számíthatunk egyhamar. Úgy gondolná az ember, a közszféra valamivel simább terep, s ha a bérezésben nem is jár élen az állam, biztonságosabb pozíciót, előmenetelt, kiszámíthatóbb egzisztenciát kínál. Az a fiatal, aki ilyen hivatásban gondolkodik, bizonyára örömmel fogadta a közszolgálati egyetem alapításának hírét, és talán még a parlamenti ünnepség közvetítésébe is belekukkantott a minap. Szépeket mondtak a szónokok, a frissen kinevezett rektor is meggyőzően nyilatkozott: a biztos munka és megélhetés miatt érdemes e pályát választani, fejtegette. Ez volt szerdán délután. Aztán este már azzal voltak tele a hírportálok, hogy egy kormányhatározat 6719 álláshelyet szüntet meg a központi közigazgatásban, többnyire elbocsátással. Kisebb, olcsóbb, hatékonyabb állam kell, ezt értjük, talán támogatjuk is. De az is világos, hogy a közszférából elküldött ember ugyanolyan munkanélküli lesz, mint bárki más, ugyanazokkal a keservekkel és félelmekkel; még ha a költségvetésnek pillanatnyilag jót is tesz a kirúgása. Na és az időzítés, ugyebár...