Munkaviszony nincs, kiváltság van

Az új kormány (okkal) az asztalra csapott, meg is hozta a parlament az ominózus törvényt, ami a közszférában és az állami, önkormányzati cégeknél maximálta a végkielégítéseket; annyira komolyan gondolta a rendrakást a hatalom, hogy még az "ellenálló" alkotmánybíróságot sem volt rest megregulázni emiatt.

Erre tessék, most kell kiderülnie, hogy a képviselőkre mindez nem vonatkozik. Nem akarok igazságtalan lenni, tudom, közülük keveseknek kellene különadózniuk, ráadásul többen nyugtatgatták már a kedélyeket azzal, hogy "keresik a jogi megoldásokat". Csak találják is meg, de gyorsan, mert óriási, elvi alapú probléma van ezzel a történettel: megint azzal szembesülünk, hogy a politika olyan szabályokat hoz és tesz kötelezővé, amik önmagára, mármint a politikusi kasztra nem vonatkoznak. Ilyen nincs, ezt nem veszi be a gyomor, főleg azok után, hogy a számla nélküli, bemondásra alapuló költségtérítésekkel már eljátszották ugyanezt honatyáink és honanyáink. Nekik akkor is járt az, ami másnak nem, s hogy az ügy azóta sem rendeződött, bizonyítja a közelmúlt minibotránya: páran "nem vették észre", egyszerre több helyről is kapják a költségtérítést...

Ennél sokkal nyugtalanítóbb kérdés az, hogy egyáltalán miért jár végkielégítés a parlamenti képviselőknek, mikor eleve négy évre, tehát határozott időre szereznek mandátumot? Különösen aktuális a probléma most, hogy már azt is tudjuk az Országgyűlés Hivatalától és az adóhivataltól: a képviselők nem állnak munkaviszonyban. De azért a nyugdíjhoz szükséges szolgálati időbe jócskán beleszámít a parlamenti "nem munka"...