Banksarc? (jegyzet)

Bezzeg, ha mi adunk pénzt nekik, hogy kezeljék, esetleg fialtassák, igencsak szűken mérik a kamatot, annál vastagabban fog a ceruzájuk, amikor a banki műveletek jutalékait, díjait sorolják a számlaegyenlegeken. Magyarán megmondva: belőlünk élnek, nehezen megkeresett forintjainkat veszik el, hogy csillogó-villogó székházakba költözzenek, s hogy minél vastagabb vajréteg jusson a kenyerükre. Mert ugye a statisztikai adatok is rendre arról szólnak, hogy a pénzügyi szektor vezeti toronymagasan a fizetési listát. Hát persze, hogy nem szeretjük a bankokat. Tudják ezt a politikusok is, talán ezért is tűnik kézenfekvőnek az ötlet, valahányszor vészesen kiürül az államkassza: vegyünk el a bankoktól, van nekik bőven. Vetett ki különadót a pénzintézetekre a Gyurcsány-kormány is, s most Orbán Viktor pontjai között is a bankadó látszik a legfixebbnek, miközben az Európai Unióban is körvonalazódni látszik valami ilyesmi, mégha az nem is a költségvetési lyukak befoltozását, hanem valamiféle banksegélyalap létrehozását  szolgálná. A bankok megsarcolása a lehető legkönnyebb megoldás, s nem azért, mert a bankárok nem szívesen húznak ujjat az éppen regnáló hatalommal - hosszabb a nap a kolbásznál -, hanem mert nem jár szavazók elvesztésével.  No de, ismerve a bankok természetét, hihetjük-e azt, hogy egyszer ők is húzhatják a rövidebbet? Biztosak lehetünk benne, a bankadót, ha az állam egyáltalán be tudja szedni - hiszen a nyereség eltüntetésének is van ezer módja -, mi ügyfelek perkáljuk majd ki apránként: kamatmarzsban, megemelt díjakban, mikor miben. Így lesz kerek a világ, szidhatjuk tovább  a bankokat