Fejeknek dúdoló Igricek - Az együttes nem slágergyanús dalokat adott elő az elmúlt harminc év során, mégis népszerű lett

Anno évekre kitiltották a „régi csibészeket” Romániából. Ám azt az érzést is ismerik a ma már meglett korú zenészek, milyen szívenütő élmény, ha csinos csajok tucatjai csápolnak nekik. Ugyanis volt idő, amikor sikk volt olyan koncertekre járni, ahol magyar költők megzenésített versei csendültek fel.

Az egyszer fix: az Igricek együttesnek bőven volt része kalandokban az elmúlt évtizedek során.

–Számunkra az is nagy csoda, hogy még most is a színpadon állhatunk – mesélte a csapat sejtelmesen, amikor fennállásuk harminc éves jubileuma apropóján időutazásra invitáltuk őket. Egyik fellépésük előtt, mert az édesapákból álló banda jelenleg is „dübörög”. Ami, szerintük, kuriózumnak számít egy olyan korban, ahol klikkesedett zenei formációk uralják a piacot.

Évtizedek után is lankadatlan lelkesedéssel népszerűsíti az énekelt versek műfaját az Igricek együttes. Kaszás Ottó (balról), Tiborcz Iván, Farkas Tibor, Szatmári László és Kőfalvi Csaba ezúttal is XX. századi magyar költők megzenésített strófáival és saját szerzeményekkel kedveskedett a közönségnek a harmincéves, jubileumi koncert során Fotó: Gergely Szilárd

Mély sóhajok, messzeségbe révedő tekintetek, egy-egy slukk, spontán éneklés, kesze-kusza gondolatkavalkádok a mozikertben – így, amolyan Igricektől megszokott módon zajlott a nosztalgiázás.

– Költői túlzás nélkül állítjuk: mi egy igazi emlékzenekar vagyunk. Arra emlékszünk, amire akarunk – nevetettek az együttes alapítói, Farkas Tibor és Kaszás Ottó, majd a jelenlegi tagokkal, Szatmári László „Szatival”, Tiborcz Ivánnal és Kőfalvi Csabával közösen belefogtak a múltidézésbe. Nem volt könnyű menet

– 1986-ban, az akkori kanizsai családi iroda – a mai házasságkötő terem – volt a bandánk fészke – ragadta meg a szót Farkas Tibor. – Ahol, jómagam, rendszeresen énekeltem, zenéltem, Kaszás Ottó barátommal együtt. Örömből muzsikáltunk a szabadidőnkben, mert civil állásunk természetesen volt. Tető alá hoztuk a KaFa duót, hogy legyen neve a „gyereknek”. Gitároztunk, daloltunk így ketten, később, immár újabb taggal, Horváth Gáborral kiegészülve, adtuk elő magyar költők megzenésített verseit. Csokornyakkendőben, öltönyben – összegezte az alapító.

Nem sokkal később újabb tagok verődtek a duóhoz, majd a trióhoz és quartetthez. Köztük Marosi Attila tanár is, aki aztán teljesen véletlenül keresztapja is lett a csapatnak.

– Neki köszönhetjük az Igricek nevet – jegyezte meg Kaszás Ottó.

A felvétel az Igricek virágkorában készült, még 1997-ben. A fotón Kaszás Ottó (balról), Cseke József, Balogh Tünde és Farkas Tibor Fotó: ZH archív

A keresztelő Székesfehérváron, a Fiatal Dalosok Országos Találkozóján történt meg – árulta el Kaszás Ottó. – Amikor a nevezési lapra rá kellett írni a nevünket, ami addig nem volt, Marosi Attila a „hasára” csapott: mi vagyunk az Igricek. Valóban, azok voltunk: énekmondók.

A dalfesztivál kapcsolatokat adott az együttesnek, akik nem slágergyanús számokat játszottak. Mégis sokan megkedvelték – többek közt – a Lukács Zoltán, József Attila, Gazdag Erzsi strófáit kántáló „srácokat”.

– Ránéztünk a közönségre, úgy döntöttük el, milyen dalokat adunk elő – vette át a szót Farkas Tibor. – A fejeknek zenéltünk, nem a lábaknak.

Az évek során színesedett az együttes. Érkezett Cseke Józsi a Patkó bandából, de Balogh Tünde is tudása legjavával csatlakozott a formációhoz.

– Ekkor már jó pár turné után voltunk – mondta Kaszás „Igric” Ottó. – Megjártuk az orosz és a francia földet is. A legemlékezetesebb utunk mégis az egyik erdélyi koncerthez köthető.

– A 90-es évek elején nehéz volt külföldre menni– idézte fel „Igric Tibi”. – Amikor be akartunk lépni Romániába, a határőrök a sor végére állítottak minket. Kifogásokat kerestek, miért nem mehetünk Erdélybe. Az ok – szerintük – az volt, hogy az egyik párt kampányát támogatjuk. Végül Jeszenszky Géza, akkori külügyminiszter sietett a segítségünkre. Telefonon utasította a rendészeket, engedjenek át bennünket A visszaút nehezebb volt. Mivel úgy kellett hazaszöknünk. A határőrök ismét „gáncsoskodtak” velünk. Aztán a sofőrünk úgy döntött, nem várunk tétlenül. Padlógázt adott és áthajtottunk a határon. Puskával jöttek utánunk. Ekkor magyar földön voltunk. Mindenesetre rögzítették:. nemkívánatos személy vagyok. Évek múltán mehettem újra Romániába, az útlevélcsere után.

Az Igricek együttes tizenöt évig élte virágkorát. Díjakat zsebeltek be, kazettákat adtak ki. Sőt. jazz-es, népdalos hangzásokkal is megfűszerezték a verseket. Az újabb tagoknak, Tiborcz Ivánnak, Szatmári Lászlónak, és Kőfalvi Csabának köszönhetően. Ebben a felállásban zenélnek ma is a dalosmadarak. Akiket, zenészek révén, azt hittem, nem lehet zavarba hozni: akkor sem, amikor a rajongókról érdeklődtem. Ám válasz helyett hallgattak. Majd a frontember hirtelen észbe kapott...

– Voltak hölgyek, akikre kacsingattunk – így Tibor. – A banda legnépszerűbb tagja Ottó volt. Egyik fellépés után mégis hozzám jött oda egy lány. Velem közölte: „teccő, Ottó” – hahotáztak.

Amikor áttértünk a jövőre, kissé lelombozódott a csapat.

– Kevesebb fellépésünk van – árulták el az Igricek. – A rendezvényekre jobbára bejáratott zenészeket hívnak. De a lelkesedésünk nem lankad. Szívből éneklünk, amit sokan szeretnek. Kell ennél több?