Teljesült Dávidka szíve vágya - Rendőrautóval mehetett Pestre, orvosi vizsgálatra

A szívátültetésen átesett kisfiú legnagyobb álma vált valóra a filmbe illő „merénylet” jóvoltából. Emlékeznek? Az elmúlt hetekben többször írtunk az új szívet kapott, nehéz sorsú, 12 éves kanizsai fiúcskáról, aki siket anyukájával kettecskén küzd betegsége és az élet arculcsapásai ellen.

Hála, olvasóink nemes szívének, anyagi támogatásának és ajándékainak, Dávidkáék derűsebben tekintenek a mindennapokba, és teljes erővel tudnak a gyógyulásra koncentrálni. De tudják, önök is, milyenek a gyerekek...Tele vannak kívánságokkal. Dávidka legnagyobb vágya az, hogy felnővén rendőr lehessen. Nos, nem kellett addig várnia

- Csak bírja a kicsi szíve, ne érje sokként a meglepetés – ebben reménykedtek a megyei rendőr-főkapitányság munkatársai, miközben a kanizsai panelház előtt strázsáltak, kora reggel, nem kis ijedtséget okozva a munkába igyekvő lakóknak. Akiket a rendőrség sajtószóvivője nyugtatgatott:

- Minden rendben, csak Dávidkát szeretnénk meglepni – mondta mosolyogva a ledöbbent embereknek Nothoff Ingrid.

Most arra kíváncsiak, hogy „jött össze” a nem hétköznapi pályaválasztási-orientáció, élésben, Dávidkának?

- A Zalai Hírlapban olvastunk a kisgyerek történetét, mindnyájunkat meghatott – folytatta a sajtószóvivő. Éreztük, valamit tennünk kell a jövendőbeli „kollégáért”. Aztán megkeresett bennünket az újság csapata, és közösen tető alá hoztuk ezt az akciót. Dr. Sipos Gyula rendőr vezérőrnagy, megyei rendőr-főkapitány az ügy mellé állt. Havi két alkalommal – a szolgálati úttal összehangolva - a fővárosba visszük Dávidkát és kísérőit, a kötelező orvosi vizsgálatra. Első alkalommal, nem akárhogyan

Naná, hiszen a két kommandós, valamint az autópálya-rendőri fogadtatás és fuvar nem akármi. Tiszta Cobra 11 - a kisfiú szerint. Ezt jó pár óra múlva fejtette ki nekem telefonon. Ugyanis az első percekben, amikor meglátta a rá váró„zsarukat”, ledöbbent. Odafutott a rendőrautókhoz, majd vissza a fegyveres rendvédelmisekhez. Tapogatta, simogatta a golyóálló mellényt, érdeklődött a fegyverek iránt Azt sem tudta, most épp’ mibe kapjon, mit csináljon. Bepattant a rendőrautó volánja mögé is. Büszkén feszített a kormánynál, közben már megeredt a nyelve. S ami a legfontosabb: csillogott a szeme

- Tényleg ezzel megyünk Pestre? Sosem ültem rendőrautóban. Tök király! – jegyezte meg a Dávidka, miközben hálásan pásztázott végig a rendőrökön, és azokon, akik vele izgultak a „meglepi” sikeréért.

- Mélyen megérintett Dávidka sorsa – mondta meghatódva Borsos Sándor, az autópálya-rendőrség főtörzsőrmestere, aki a kisgyereket, az anyukát és a nagyit fuvarozta Országos Kardiológiai Intézetbe.

- Egy öt éves kisfiú édesapjaként még inkább átérzem, mit jelent örömet okozni egy gyermeknek. Számomra megtiszteltetés, hogy részt vehetek ebben a rendhagyó „szolgálatban” – fogalmazott.

A kommandósok - külön autóban - a megyehatárig követték Dávidkáékat, akik Borsos rendőr-főtörzsőrmesterrel négyesben száguldottak a kórház felé. Oda-vissza Pestig alaposan kifaggatta sofőrjét, az autópálya-rendőrség munkatársát a fiú, a szakma kulisszatitkairól.

- Ennyire érdeklődő utánpótlással ritkán találkozom – nevetett a főtörzsőrmester. Egy élmény volt az út – summázta.

Dávidkának szintén, aki orvosai szerint egyre jobb formában van. Az viszont most is fejtörést okoz neki, autópálya-rendőr vagy kommandós legyen. Viszont mindenképp rendőr lesz.

- Tudod, miért akarok zsaru lenni? – kérdezte tőlem a kicsi, korábban. Azért, mert a rendőrök semmitől sem félnek. Mindennel szembe szállnak. És győznek. Ahogy én is