Nagykanizsa

2014.12.21. 12:30

Az "elit" mezőnyben is megállták a helyüket a Kiskanizsai Általános Iskola diákjai

Nagykanizsa - Szép tanulmányi sikerereket értek el az elmúlt időszakban a Kiskanizsai Általános Iskola diákjai.

Horváth-Balogh Attila

A Szép Zalában születtem című területi népdaléneklési versenyen Lakatos Marcell arany, Neumayer Sára és Borbély Bíborka ezüst minősítést kapott. Neumayer Sára és Somogyi Diána, a „Liliomszálak" csapatban is szépen szerepeltek, ezüst minősítéssel térhettek haza. És még nincs vége, a szintén Neumayer Sára, Somogyi Diána, illetve Poszovecz Rebeka és Nagy Zsófia alkotta Tündérrózsák néven futó csapat erről a versenyről arany minősítést hoztak el. Szintén arany minősítést ért el a Borbély Sára, Kovács Panna és Neumayer Sára összetételű csapat.

A városi, megyei és országos versenyeken szép sikereket elért gyerekek. Elöl Horváth Enikő, Kisjós Olivér és Neumayer Sára. Fotó: Horváth-Balogh Attila

A Lentiben megrendezett vers- és prózaíró versenyen 3. helyezést ért el Pataki Árpád, a megyei Bolyai Matematika Csapatversenyen a Lévai Noémi, Horváth Petra, Hanusz Áron, Erdélyi Kristóf alkotta csapat pedig első helyezett lett, továbbjutottak az országosra, ahol az előkelő 7. helyen végeztek. A Kisjós Olivér, Porkoláb Zalán, Horváth Enikő és Nagy Zsófia összetételű csapat szintén a Bolyai matekversenyen megyei 3. helyezést ért el. A fiúk-lányok nemcsak a matekban, hanem a nyelvtanban is jeleskednek: a Bolyai Anyanyelvi Csapatversenyen a Kisjós Olivér, Porkoláb Zalán, Horváth Enikő és Neumayer Sára-féle gárda megyei 5. helyezett lett. A VII. Táltos Világ Népmese- és Népballada Előadói Találkozón országos 4. helyezést érdemelt ki Somogyi Csaba, illetve azonos mezőnyben ezüst minősítést kapott Vugrinecz Alex (ő hasonló eredménnyel szerepelt a Regősök Húrján Országos Vers- és Prózamondó Versenyen is), húgai, Kíra és Kinga pedig bronz, illetve szintén ezüst minősítéssel térhettek haza. Kisjós Bálint a Bolyai Matematikai Versenyen a város, illetve városkörnyék kategóriában lett első.

Molnár István igazgató a szép eredményekről azt mondta: ezek jelentősen növelik az iskola nimbuszát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!