Bemutatjuk, hogy milyen a buszsofőrök élete

Parádésan fogalmazta meg hazánk egyik, ha nem a leghíresebb rappere azt a gondolatot, ami e sorok szerzőjét is ihlette arra, hogy „hétköznapi zalai hősöket” mutasson be. „Csoda, hogy a mentős, tűzoltó, rendőr életeket ment és lemond a pénzről, mert az igazi hős nem Superman vagy Batman, a csoda ott él benned és bennem ” Foglalkoztunk már zalai tűzoltókkal, rendőrökkel, most pedig egy olyan szakma két képviselőjével beszélgettünk, melyről sokkal kevesebb szó esik, pedig napjaink egyik legfontosabb munkáját végzik. Hiszen rohanó világunkban mi lenne velünk tömegközlekedés nélkül? Mégis elég gyakran feledkezünk meg arról, hogy milyen fontos és felelősségteljes munkát végeznek a sofőrök. Éppen ezért beszélgettünk a buszsofőri szakma nehézségeiről, s szépségeiről az ÉNYKK Zrt. két alkalmazottjával, Garai Gáborral, aki 2014. január óta dolgozik Zalaegerszegen, mint helyi járatokat vezető sofőr, s Olasz Gergővel. Ő távolsági járatokon dolgozik, leginkább lakhelye, Szentliszló környékén.

Fotó: Mikó-Baráth György

A kisgyerekek egyik bevett válasza a „mi leszel, ha nagy leszel” típusú kérdésekre, buszsofőr. Így mi is feltettük ezt az örökzöld kérdést, azaz riportalanyaink már gyermekkorukban is ezt a hivatást szerették volna űzni? „Nálam – kezdte Gábor - később alakult ki, nem gondoltam, hogy valaha buszsofőr leszek, teherautót vezettem sokat, a buszsofőrség pillanatnyi fellángolás volt. De azóta is nagyon szeretem.” Gergő válasza viszont megerősítette, bizony vannak olyan sofőrök, akik kitartanak ifjúkori elhatározásuk mellett. „Nekem édesapám, papám és a bátyám is buszozik, szóval szinte az egész család, így érthető, hogy volt mi motiváljon.” Még a beszélgetés elején jobbnak láttuk letisztázni azt a minden érdeklődőben felmerülő kérdést, hogy milyen végzettség kell ahhoz, ha valaki buszsofőr szeretne lenni. Felvetésünkre Gábor válaszolt. „Buszjogosítványt kér kötelezően a cég. Ehhez kapcsolódik még a kötelező pályaalkalmassági vizsgálat és a lélektani-pszichológiai teszt, utóbbit a régió megyeszékhelyein (Győr, Szombathely, Veszprém, Zalaegerszeg) lehet előre egyeztetett időpontban lebonyolítani. A jogosítványt én saját magam fizettem, s ez, valamint a többi papír beszerzése, ami a munkához szükséges volt nem került kevésbe, de akkor azt mondták, hogy ezt befektetésnek kell tekinteni, s ma már én is tudom, hogy igazuk volt, nekem ez bejött.”

S, hogy milyen munkarendben dolgoznak a buszsofőrök? Ezúttal Gergő adott választ. „Nálunk is két műszak van, egy rövid és egy hosszú. A rövid azt jelenti, hogy este 6-kor végzünk, s akkor másnap is dolgozunk. Viszont, aki hosszú műszakban dolgozik, az 11-ig van munkában, és a pihenő idő miatt, másnap nem vezényelhető. Kollégája gondolatait Gábor egészítette ki. „Ha egy hosszú napot letud az ember, úgy, hogy 300 méterenként megáll, akkor kell is a pihenő. Szellemileg elfáradunk, a városban rengeteg dologra kell figyelnünk, így például az idősekre, babakocsis anyukákra, gyerekekre, s ezek mellett még az időt is tartani kell. Ez egy nagyon összetett dolog, én be is vallom, hogy eleinte féltem tőle, de ma már tudom, hogy megoldható.” Miután Gábortól is hallottuk, hogy mennyire összetett hivatás is a sofőröké, próbáltunk arról, kapni egy képet, hogy mennyire éreznek nyomást magukon a vezetők, hisz, mégiscsak minden munkanapjukon emberekért felelnek. Szintén Gábor válaszolt, s egy több évtizede buszsofőrként dolgozó munkatársától idézett. „Mindig egy mondat jut eszembe, ha ezt a kérdést felteszik, a legfontosabb mindig az utasok biztonsága, minden más csak másodrangú!”

Az elhangzott gondolatok után felvetettük riportalanyainknak, hogy „hagyományos” autót szeretnek-e még vezetni vagy, ahogy lejár a műszak, inkább kerülnék az autózást? Gergő elmesélte, hogy otthon, másodállásban egy családi méhészetet üzemeltetnek, így ő mindig is szeretett vezetni autót is, traktort is, s így van ez munka után is. Véleményét osztotta Gábor is. „Én is világ életben rengeteget vezettem, teherautót, személyautót, bármit. Figyelni kell itt is, ott is, tulajdonképpen nem változik semmi.” Miután mindkét beszélgetőpartnerünk már több mint egy éve dolgozik buszsofőrként, megkértük meséljék el eddigi legjobb élményüket, s azt, hogy munkájuk során, volt-e már szerencséjük sztárt, „celebet” fuvarozni. Gábor a következőket mesélte. „Nagyon nagy pozitív csalódás volt a kollégák hozzáállása. Nekem rengeteget segítettek a tanulásban.” Ez utóbbi mondattal teljesen egyetértett Gergő is. „ Igen, volt már „celeb” utasom is. – folytatta Gábor. „Én gyakran járok Bazita felé, így Verebes István már többször utazott velem.”

Végére hagytuk a kissé kényesebb témákat érintő kérdéseket. Így például azt, hogy előfordulnak-e nézeteltérések az utasokkal. „A konfliktus sajnos kivédhetetlen, ha 2-3 ezer embert viszünk. Ilyenkor jönnek a kérdések, hogy miért késel, stb. Az ember mindig próbálja betartani a szabályokat, ez néha sikerül, néha nem.” Gábor is hasonló gondolatokat fogalmazott meg, hisz nála ez még hatványozottabb kérdés, hisz a helyi járatokon szombat, vasárnap hajnalban elég sok fiatal közlekedik. „Igaz, szombat-vasárnap reggel az első járatokon leginkább  bulizós embereket viszünk haza, akik általában otthagyják a sörös dobozt, ez az, ami leginkább tapasztalható. De mit tudunk csinálni? Összeszedjük és megyünk tovább a dolgunkra.” Nemrég jelent meg egy cikk lapunkban, mely arról számolt be, hogy Magyarország egyetlen megyéjében, Zalában nem áll fenn buszsofőr hiány, ellentétben például Győr-Moson-Sopron megyével, ahol szinte már kritikusnak mondható a helyzet. Erről a témáról is kikértük riportalanyaink véleményét. Gábor a következő választ adta. „ Egy kicsit kijavítanám az állítást, mert nagyon picit jelentkezik nálunk is, de nem olyan mértékben. Én, amiben látom a hibát, az a más munkahelyek elszívó hatása. Egyértelmű, hogy bérfelzárkóztatás kellene, akkor talán vonzóbb lenne a szakma. Itt nálunk korrektül megkapjuk a fizetésünk, de egy kicsit lassan nálunk is emelni kellene, hogy ne legyen az, mint az északi részeken. Sok esetben tőlünk megy fel a pótlás, ami egy nagyon nehezen kivitelezhető állapot. Győr és Sopron környékén még közelebb van a határ, mint hozzánk, náluk ez nagy elszívó erő. De sajnos ezek a problémák előbb-utóbb nálunk is felléphetnek.”

Végezetül azzal zártuk beszélgetésünket, hogy két fiatal riportalanyunk fejében megfordult-e már, a külföldi munkavállalás gondolata? „A család ideköt, ez az elsődleges, legfontosabb szempont. Nem igazán vannak ilyen ambícióm, hisz a család mindennél többet ér, nem tudom már ezt elképzelni, szeretném, ha innen mehetnék majd egyszer nyugdíjba.” Végül Gergő válasza is azt bizonyította, ha két interjúalanyunkon múlik, Zalában továbbra sem lesz buszsofőrhiány. „Én egyáltalán nem gondolok erre, szeretem a munkám, s itt van a méhészetem is. Én mindenképpen maradok!”