Emberhajtású kombájn

A fiatalok az egyik legnagyobb mezőgazdasági gépgyártó cég törökszentmiklósi telephelyén megtartott kombájnkészítő verseny döntőjében emberi erővel hajtott szerkezetükkel bronzérmet szereztek. A feladat olyan gépcsoport tervezése volt, amely magajáró arató-cséplőgép bizonyos funkcióinak végrehajtására alkalmas. Ennek három részből kellett állnia: a funkciók többségét megvalósító központi egység (kombájn), „adapter", ami a terményt a fő egységbe juttatja és szállítókocsi, mely szállításra szolgált és a szerkezet vontatmánya. A projekt megtervezéséhez és a legyártáshoz szigorú, a hivatalos versenykiírásban szereplő szabályokat kellett szem előtt tartania a fiataloknak. Többek között kiemelték, hogy a helyváltoztatáshoz emberi erőforrást használhat fel, s miközben a járgány mozog, nem érhet a talaj felszínéhez. Ugyanilyen komoly előírások vonatkoztak a többi eszközre is. A verseny három szakaszból állt: tervezési, építés és a döntő.

De ne szaladjunk ennyire előre! A győri egyetem gépészmérnök szakán tanuló, 21 éves újudvari Szentes Richárd a verseny plakátját még októberben pillantotta meg az egyetem aulájában. Mivel érdekelték a mezőgazdasági gépek és ezen egy nagy kombájn díszelgett, természetes volt, hogy felkeltette a figyelmét.

– Tüzetesebben átbogarászva a szöveget bizony elsőre nagy falatnak tűnt másodéves gépész számára – folytatta Richárd. – Már akkor tudtam, hogy ha a negyedéves borsfai Tóth Balázshoz fordulok, nem lehet probléma, hisz korábban egy tervezőversenyen országos első lett. Hozzánk csatlakozott még a két kollégiumi szobatársunk, a 20 éves kanizsai Lukács Máté és a 25 éves Böröndi Balázs.

Az első fordulóban még „csak" tervezni kellett az emberi erővel hajtott aratógépet, ez a munka Tóth Balázsra hárult. A terveket január elején adtuk le, ami alapján elbírálták az országból és határon túli magyar egyetemekről nevezett 34 csapat alkotását, ebből tizenegyet, köztük a SZElektálók fantázianévre keresztelt gárdánkat is beválogatták a döntőbe. A gyár az építést 50 ezer forinttal támogatta, ettől kezdve a tervtől eltérni már nem lehetett. A dél-zalai fiatalok januárban láttak neki az alkotásnak és további támogatók felkeresésének.

– Az építés többnyire Borsfán és Újudvaron, garázsokban zajlott – mesélt tovább Szentes Richárd. – A munka hol döcögősen, hol folyamatosan haladt a hét végeken, mert a hétközben az iskolapadban ültünk. A szüleink és néhány lelkes szponzor segítettek több alkatrész precíz megmunkálásában. Másoktól rengeteg vasanyagot kaptunk, de ezenkívül szükséges alkatrészeket szemétből válogattuk ki. Az utolsó pillanatig dolgoztunk, a viadal előtti napon éjjel elkészült végre az elektronika, amely irányította a vágóasztalt, a felhordószalagot és a szelektáló egységet – idézte.

A verseny súlyméréssel és fékpróbával indult a SZElektálók számára, itt még akadtak gondok. Ezt a szlalom követte, ahol vontatott pótkocsival kerülgették az akadályokat. A kombájnnál természetesen a legfontosabb szám az aratás, ahol a terményt teniszlabdák és ezekkel azonos méretű fakockák jelentették, mindegyikből 100 darab.

– Hibák itt is akadtak, de mi szinte teljesen erre a versenyszámra építettük a gépet – így az újudvari fiatal. – Majdnem minden úgy ment, mint a való életben. Talán az utolsó feladattól rettegett minden induló, itt a speciális „fárasztóvizsgálat" keretében áthajtottunk különböző méretű akadályokon. Ezt lemérték, s a legjobb időt hozzáadták a többi eredményhez. A csapatoknak több mint a fele nem ért célba széteső gépük miatt, de szerencsére elhagyott alkatrész nélkül abszolváltuk, és a harmadik helyet értük el.