Lenti

2011.08.30. 06:29

Közösek a céljaik

Együttműködési megállapodást írt alá a Lenti Kertbarát Kör és a tormaföldei Szent János-hegyért Egyesület. A két civil szervezet céljai közel azonosak, így azok megvalósítása érdekében a jövőben segíteni fogják egymást.

Gyuricza Ferenc

- A lenti Kertbarát Kör fennállása óta igyekszik a meglévő kapcsolatrendszerét bővíteni - mondta a városi egyesület titkára, Elekné Horváth Magdolna. - A rédicsi társszervezettel, néhány szlovéniai magyar egyesülettel kiváló a kapcsolatunk, s most a tormaföldeiekkel is hivatalossá tesszük a baráti viszonyunkat. Célunk közös, a szőlőművelés, a borászati kultúra, a zöldség- és gyümölcstermesztés népszerűsítése, szakismeretek átadása, valamint az emberi kapcsolatok szélesítése.

A két szervezet együtt tekintélyes létszámmal rendelkezik, Szent János-hegyért Egyesületnek 32, a Lenti Kertbarát Körnek pedig jelen pillanatban 42 tagja van, így a programok szervezésénél és lebonyolításánál sokkal jobban lehetnek a lehetőségeik.

A megállapodást tormaföldei részről Tuboly Zoltán elnök, míg a lenti szervezet képviseletében Röszler Attila alelnök látta el kézjegyével. Az együttműködő felek egyebek mellett arra vállaltak kötelezettséget, hogy kölcsönösen segítik egymást a pályázati lehetőségek kihasználásában; illetve a másik szervezet tagsága előtt megnyitják a saját szakmai programjaikat, tanulmányi kirándulásaikat, egyéb rendezvényeiket.

Elekné Horváth Magdolna azt is elmondta, a lenti egyesület tagsága szervezetten most első alkalommal látogatott el a tormaföldei Szent János-hegyre, s az alkalmat kihasználva végigjárták az ottani gazdák birtokait. A közös program borkóstolóval fejeződött be.

Elekné Horváth Magdolna azt is elmondta, a lenti egyesület tagsága szervezetten most első alkalommal látogatott el a tormaföldei Szent János-hegyre, s az alkalmat kihasználva végigjárták az ottani gazdák birtokait. A közös program borkóstolóval fejeződött be.

Fügét is láttak

A pincék és szőlők megtekintése után a civilek ellátogatottak a letenyei Varga János és Harcz Endre által telepített fügeültetvényre is. A tapasztalatok azt mutatják: a Szent János-hegy ideális lehet a mediterrán gyümölcs termesztéséhez.

Ezek is érdekelhetik