Már fél évszázada fonja a kosarakat Dulics Margit Lentiben

A fél évszázados jubileumot nemrég kiállítással ünnepelte a kosárfonó. A lenti tárlaton látható tárgyak több alkotói korszakból valók, akadnak köztük az 1970-es évekből való darabok, a fonott bölcső 48 éve készült, de láthatók fonott bútorok is, melyeket egykor férjével, Csaplár Andrással közösen készítettek. Férjével – milyen az élet – a lenti fűzüzemben ismerkedtek meg. Pedig nem kosárfonónak készült Dulics Margit – Manyi, ahogy sokan ismerik –, szíve szerint fodrász lett volna, ám ez csak álom maradt.

Számos emlék elevenedett meg, miközben kosárfonóműhelyében beszélgettünk munka közben. Amely, mint mondta, ma már nem megy olyan könnyen, jó, ha egy nap három kosár elkészül, egykor volt ez nyolc is. A kosárfonás igénybe veszi a kezét, reggelre megdagad, almaecetes borogatással kezeli. Tényleg nehéz fizikai munka ez, még ha laikus szemmel nézve úgy is tűnik, hogy könnyedén engedelmeskednek a vesszők.

– Sokat megéltünk az elmúlt ötven évben, volt aki dicsérte a munkánkat, volt aki leszólta, de azért többen voltak az előbbiek – mesélte Dulics Margit. – 1968 júniusában kerültem az akkoriban megnyílt üzembe, Lentibe. Először válogattam a vesszőt, de nagyon meleg volt nyáron, a kosárfonók pedig a hűvösben dolgoztak. Kértem a vezetőt, hadd próbáljam meg. Nem biztatott, úgy látta, nehéz lesz az nekem. Aztán kiderült, hogy van kézügyességem, jól ment. Az Alföldről jöttek oktatók, ott nagyobb hagyománya volt a kosárfonásnak, mint nálunk, ahol csak a házaknál, magáncélra készítettek használati eszközöket. Így ők tanították a fonást, köztük a leendő férjem is, akivel az üzemben ismerkedtünk meg. Kérdezte, mióta csinálom, mert szépen dolgoztam, nem akarta elhinni, hogy akkor még csak két hete. Három hónap után már rendesen dolgoztunk, varró-, ruhás- és autóskosarat készítettünk, bevásárlókosarat nem, arra nem volt megrendelés. 1983 után vállalkozók lettünk, akkor tanultam meg többféle terméket készíteni, hiszen választék is kellett.

Dulics Margit más kosárfonókkal együtt 20 éve résztvevője a Mesterségek Ünnepének Budapesten. Már a kezdetekkor igyekezett kitűnni munkáival, hozzátenni valami pluszt, ami – úgy érzi – sikerült is, hiszen népszerűek a termékei. A vásárlók dicsérete mindig megerősítést jelent számára.

– Már jó ideje használunk színes vesszőt a kosarakhoz, de nem festékkel festjük. A fehér vesszőt például szálanként hántoljunk le, mikor elindul a növényben a nedvkeringés. Mikor először vittünk színes kosarakat Budapestre, úgy elhordták, hogy második napra nem is maradt, majd egyre jöttek a megrendelések. Volt, akitől a villamoson érdeklődtek a kosaraink iránt. Vagyis tényleg olyat kell csinálni, ami más, mint a többieké.

Körülnézve a műhelyben meg is ragadt a tekintetem egy igazán színpompás, barna-bordó-zöld színátmenetes darabon. A vesszők egy részét bozótosokban találja, de persze megvannak a bejáratott beszerzési utak is.

– Sokan gondolják ma is, hogy festem a vesszőt, pedig nem. A technika nem titkos, szívesen továbbadom. Bár én is nehezen jutottam hozzá egy idős bácsitól.

A színes vesszők használatával gyakorlatilag megújította a kosárfonást, illetve régi, szalmafonatú kosarak formáját vette át a vesszőkosarakra. Ezek a korábban újnak számító munkák ma már megszokottak.

Dulics Margit az elmúlt években elnyerte a Zala megyei önkormányzattól a Vajda Lajos-díjat, mellyel munkásságát és oktatói tevékenységét ismerték el. Népi iparművésznek is mondhatja magát, bár nem sietett megszerezni ezt a címet, sokáig elég volt, hogy férje rendelkezett vele, illetve megkapta a Gránátalma-díjat is.

– Jóleső elismerés mindegyik, nem számítottam arra, hogy megkapom őket. Számomra legfontosabb a vásárlói és a tanulói elégedettség, motivációt ad, hogy tetszik az embereknek, amit csinálok. A mai napig ugyanúgy örülök egy-egy jól sikerült darabnak. Így vagyok a tanulókkal is. A nyitott műhely programokra családok jönnek hozzánk, kipróbálják a kosárfonást és örülnek, hogy segítségünkkel maguk készítették el kosarukat. Én is örülök, ha másoknak sikerül örömet okozni. Francia vendégeink képet is küldtek egyik évben, hogy a nálunk készített kosárba gyűjtik a gesztenyét, tavaly pedig egy angol család érkezett négy gyerekkel, nagyszülőkkel, és olyan jól érezték magukat, hogy idén is jönnek.

A kosárfonás mesterségét igyekszik átadni minél több érdeklődőnek, biztatja és motiválja őket, s a tanoncok lelkesek.

– Megyeszerte és a Muravidéken is tartok tanfolyamokat, igyekszem minden ismeretet, fogást átadni. Ma már így megy a mesterség továbbadása, míg régen úgy lesték el a fiatalok az idősebbektől. Nem mindenki tehetséges, ez első alkalommal kitűnik, de aki nehezebben indul, annak többet segítünk, lényeg, hogy ne sikerélmény nélkül menjen haza, hiszen gyakorlással el lehet sajátítani, ha nem is lesz olyan szép a termék. Van olyan tanulóm, aki a férjét is kitanította a mesterségre, adtak is már el kosarakat, s van olyan, aki több éve résztvevője a tanfolyamoknak, de nem válik meg a munkáitól. Olyan is van, aki másodállásban foglalkozik vele, vásárokra jár, úgyhogy sikerült továbbadni a tudást. Úgy látom, ma már több a lehetőség a kézművesek számára, hiszen pályázatok útján lehet beszerezni felszerelést, gépeket, de műhelyfejlesztésre is fordítható az elnyert támogatás. Könnyebben ki lehet jutni külföldre, és sokat segít a Zala Megyei Népművészeti Egyesület is.

A mesterség családon belül is öröklődik, hiszen Dulics Margit unokája, Gerzsényi Gina is kosárfonó, már gyerekként megismerkedett ezzel a munkával. Azóta felnőtt, elvégezte a kosárfonó tanfolyamot és egy játszóházvezetőit is, megszerezte az oktatói képesítést, így gyerekeknek és felnőtteknek is taníthatja a kosárfonást.

– Nem gondoltam, hogy ennyi évtizeden át folytatom, folytathatom a kosárfonást. Ez csak azért lehetséges, mert szeretem csinálni, néhány nap kihagyás után már hiányzik. Visszagondolva, hogy 50 éve mennyire ágáltam ellene, most már azt mondom, megérte, ez egy siker.