Kultúra

2016.05.10. 14:30

Hangszer a hangunk - Pitti Katalin tartott kurzust a Salve Regina kórusnak

Keszthely - A keszthelyi Fő téri templom Salve Regina kórusának tagjainak tartott hangképzés mesterkurzust Pitti Katalin. A neves operaénekes négy napig külön órákon, majd kedden közös foglalkozáson is képezte a közel negyven tagú vegyeskórus tagjait.

Keszey Ágnes

A művésznő a kórusvezető C. Tóth Zoltán meghívására érkezett Keszthelyre, s máris egy következő képzést tervez a templomi énekkarnak.

Tíz éve működik a Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplom Salve Regina kórusa. Tagjai ugyan nem képzett énekesek, de a templomi éneklésen kívül hazai és külföldi koncerteken is felléptek.

Pitti Katalin egyenként foglalkozott a Salve Regina kórus tagjaival. Kajtár Péternek is személyre szóló segítséget nyújtott (Fotó: Keszey Ágnes)

– Mindannyiunknak nagyon fontos, hogy ajkukon az Úristen dicsérete hangozzék el – emelte ki C. Tóth Zoltán kórusvezető, aki Pitti Katalin tanítványaként kérte meg az operaénekest, hogy egy próbájukon mutassa meg, mi mindent kell még elsajátítani, hogy még jobbak legyenek.

– A tanárnő akkor meglepett, mert az volt az első mondata: nem. Meg is ijedtem, de rögtön folytatta a mondatot: „átmegyek Keszthelyre és mindenkivel külön foglalkozok” – idézte fel a karvezető. Így is történt: kedden este zárult a négy napos hangképzés kurzus.

–  A levegőtechnika a legfontosabb. Az emberi hang vonóshangszer és fúvóshangszer egyszerre. A hangszalagot meg kell szólaltatni és a levegőt áramoltatni kell. Megmutatom, hogy mi az a mankó, amivel segítségükre lehetnek maguknak, hogy megismerjék magukat és a saját hangszerüket optimálisan tudják használni. Az odaadás, az alázatos mindent akarás, amit tapasztalok, megható – emelte ki Pitti Katalin. Az operaénekes hozzátette: a lerakott alapokat gyakorolni kell – ez már az énekesek feladata. Ő pedig már egy újabb, nyári kurzust tervez a kórusnak.

Ezek is érdekelhetik