Cenzúra a „píszí” jegyében? - Átírják Astrid Lindgren világhírű meséjét Svédországban

„Píszí". Ez a kifejezés a ma oly' divatos politikailag korrekt (political correctness) angol rövidítése. Az elv a gyakorlatban olyan elvárást támaszt, amely alapján például a közbeszédben kerülni kell az esetlegesen sértő, etnikai, faji, vallási megfogalmazásokat. Így lett Magyarországon a cigányból roma, s a kisebbségiből nemzetiségi. És ezért írják ki a néger kifejezést egy 70 éves meséből, amelyen világszerte generációk nőttek fel, tegyük hozzá: döntő többségben rasszista elhajlás nélkül. Mindezt engedéllyel teszik a tőlünk távoli Északon, hiszen az írónő lánya – és így a jogtulajdonos –, több évnyi gondolkodás után áldását adta erre, így az évforduló alkalmából már „megtisztított" széria – az első, 1945-ös regényt még kettő követte, '46-ban és '48-ban – lát napvilágot idén tavasszal.

– Az ok a nagy szabadosságban, a liberalizmusban keresendő – mondja Szemes Péter zalaegerszegi esztéta, a Pannon Tükör főszerkesztő-helyettese. – Ez addig üdvözlendő is, amíg nem sért más, például művészeti érdeket. Ám amikor szavakat vesznek ki egy értékes irodalmi műalkotásból, akkor az már nem az lesz, mint ami eredetileg volt. Mindig akadhatnak, akiket esetleg - akár vélt indokok alapján - sért egy szöveg, de ha ilyenkor mindig működésbe lépne a cenzúra, előbb-utóbb eljutnánk oda, hogy nem jelenhetne meg irodalom.

A píszí elve alapján át kellene írni itthon mondjuk Arany János Nagyidai cigányok című hőskölteményét – képzeljük el, már a cím is így nézne ki: Nagyidai romák vagy emberek... -, netán Mikszáth novelláskötetét, a Tót atyafiakat, hisz' ez a megnevezés, ma már, „sérti" a szlovákokat.

Az irodalmi cenzúra, persze, nem ismeretlen Magyarországon sem. A rendszerváltozás előtt, másképp ugyan, mint most Svédországban, de szintén politikai okokból, kőkeményen működött, emlékeztet Szemes Péter. Gyakran előfordult, hogy írókat, költőket arra köteleztek az aczéli időkben, húzzanak ki sorokat, részleteket, ha azt akarják, hogy megjelenjen a munkájuk.

– Így járt Utassy József Kossuth-díjas költőnk is, akinek második kötete, a Csillagok árvája azért nem jelenhetett meg 1970-ben, csak hét évvel később, mert, ahogyan írta, tréningezett vele a terror. A végén már csak két sort kellett volna kihagynia, ám ahhoz nem járult hozzá, mert azt mondta, úgy egész, ahogy van. Egy művet megbontani olyan, mintha egy épületből elkezdenénk kiszedni a téglákat. Az előbb-utóbb összedől, s ez az irodalomra is érvényes.

Horváthné Jóna Mária: Harisnyás Pippi történetei töretlenül népszerűek

Lehota János nagykanizsai esztéta az irodalmi cenzúra több százéves hagyományait idézi, nem függetlenül Harisnyás Pippitől. Shakespeare műveit például átírták a klasszicizmus, a felvilágosodás és a romantika idején is, Kazinczy a Hamlethez újabb felvonást igazított. Néhány éve pedig az Egri csillagok jelent meg, rövidítve, a mai nyelvezetre fordítva, amiből óriási (és itt a hosszú felsorolás nem véletlen) szakmai, esztétikai, filozófiai, politikai vita kerekedett.

– Harisnyás Pippi története egy kicsit más – fogalmaz Lehota János. – Az átírásnak nincsenek irodalmi indokai, s itt kezdődik a zavar. Ebben az esetben politikai motívumok dominálnak, ez egy utólagos állásfoglalás, s ezzel nem értek egyet, hiszen így eltűnik a műből a korszak szellemisége, ami irodalmi, történeti szempontból káros. Másrészt a píszí elfed és nem felszínre hoz problémákat, s ez nem segíti a párbeszédet. Ilyen megfontolásból nem szabad hozzányúlni irodalmi alkotásokhoz, hiszen a mű sérül.

Az esztéta úgy véli, Harisnyás Pippi történetét úgy kellene kiadni – ha már píszí... –, hogy megmarad az eredeti szöveg és mellé kerül az új, magyarázó változat, ami alkalmat teremt a párbeszédre, a gyermek-pedagógus vagy a gyermek-szülő közötti beszélgetésre. Az alkotás felülírásával viszont az a látszat keletkezhet, mintha az lenne az „igazi", ráadásul így a szellemi tulajdon is sérül, még ha az örökös bele is egyezett a módosításba.

A píszí jegyében vagy egy elképzelt, „ideális olvasóhoz" való alkalmazkodás érdekében működhet az alkotói öncenzúra is (Lindgren esetében, persze, erről szó sincs). Ez, ha nem politikai, hanem szakmai alapú, akkor irodalmi szempontból vállalható, sőt, olykor kívánatos is. És persze vannak a zsenik, akik politikai véleményüket úgy tudták elbújtatni, hogy az időtálló, maradandó legyen, de mégse verje ki a biztosítékot az aktuális hatalomnál.

– Bulgakov Sztálin idejében írt – folytatja a gondolatmenetet Lehota János –, Shakespeare pedig Erzsébet uralkodása alatt. Ám ők olyan alkotók voltak, akik képesek voltak ezen közegben is szimbólumokon, összetett metaforákon keresztül megfogalmazni a véleményüket. Az ő műveik ettől lettek nagyon mélyek, s ma is tökéletesen értelmezhetők. Ha ezt nem egy zseni teszi, akkor silány munkák születhetnek, amelyeket már néhány évtized múlva sem ért senki. A politikai öncenzúrát sokszor a paranoia szüli, és ha valaki nem kellően érett, tehetséges, akkor kilóg a lóláb, a megfelelni vágyás amatőrizmusa.

De vissza Harisnyás Pippihez, akinek történetét Tompagábor Kornél, a zalaegerszegi Kvártélyház igazgatója alkalmazta először – és eddig utoljára – magyar színpadra. A darab kirobbanó sikert aratott a kétezres évek elején a zalai megyeszékhelyen, majd Kapolcson a Művészetek Völgyében és később Szarvason is.

– Fel sem merült, hogy valamit elhallgassunk, ne mondjunk, vagy ne játsszunk el. A színpadi átirat úgy született, hogy ezt az izgalmas gyermekkalandot szerethetően, Lindgren rendkívül gazdag képzeletvilágát megjelenítve mutassuk be, egy kivétellel gyermekszereplőkkel. A zalaegerszegi előadásban az összes felnőtt szerepet Ilyés Róbert alakította, emlékezetesen.

A szeplős kamaszlány története ma is hódít. A zalaegerszegi József Attila Városi Tagkönyvtárban vannak korábbi és újabb kiadások a szériából, Tótfalusi István fordításában, s ezen a héten is volt olyan példány, amelyet kikölcsönöztek. Sőt, ezek a történetek annyira jók, hogy a második rész bekerült az Olvasó Manó játékos – az olvasást ösztönző – verseny művei közé, kisiskolásoknak.

– Gyakran találkozunk azzal, hogy a fiataloknak a szüleik ajánlják, vagy a pedagógusok adják fel a nyári szünetre, házi olvasmányként – fogalmaz Horváthné Jóna Mária gyermekkönyvtáros. – Könnyen olvasható, sok párbeszédes rész található benne, igaz, vannak nehezebb, összetett szavak is, amik viszont figyelemfelkeltők. Népszerűek a Harisnyás Pippi-regények, hiszen a szülők többsége is olvasta ezeket, kevés olyan felnőtt van, aki nem ismeri, így természetes, hogy az anyukák, apukák a gyermekeiknek is a kezükbe adják.

Tegyük hozzá, egyelőre a nem cenzúrázott változatot, amelyben a néger néger, a kínai pedig kínai, minden bántó szándék nélkül, kizárólag a varázslatos mesevilág és a kaland kedvéért.

De mi lesz, ha a svéd píszí továbbterjed Európában, s Magyarországon is követőkre talál? Lindgren után átírják Arany Jánost, Mikszáth Kálmánt? Netán Szabó Lőrincet? Az Esik a hó című vers jól ismert sorait („fehér már az utca/ fehér már a muszka,/ pepita a néger, nincs Fekete Péter") akár így is taníthatják a jövőben: fehér már az utca/ fehér már az orosz,/ pepita a déltengeri,/ nincs semmilyen Péter...