A természet szerelmesei

Zsila Sándor még szinte gyerekként, 16 évesen találkozott először a fényképezőgéppel, melynek azóta szerelmese. Ha Zsila Sándor a mester, akkor Gaál Péter a tanítvány – a szó szoros értelmében.

– A pesti bérházban, ahol felnőttem, az emeleten lakott egy fiatalember, aki tudott fényképezni – idézte fel a kezdeteket Zsila Sándor. – Egyszer megmutatta a fényképezőgépét, s első pillantásra megtetszett rajta a sok gomb, a fényes objektív. Felhúzta és elsütötte – a hang azonnal a rabjává tett. Ez volt az a pillanat, amikor „megmérgeződtem" ezzel az egésszel. A természet szeretete pedig a feleségem műve, ő ugyanis szenvedélyes túrázó, én pedig mentem vele. Persze vittem magammal a fotós cuccomat is, és próbáltam megörökíteni a természet szépségeit. Akkor még inkább kevesebb mint több sikerrel, mert nem volt alkalmas rá a gépem, aminek hatására elkezdtem fejleszteni a felszerelésemet.

Zsila Sándor fotópályázatokon elnyert számos díja után ma már tanítja is a természetfotózást saját fotósiskolájában. Sok sikeres természetfotós került már ki innét, egyikük Gaál Péter, akinek még gyermekkorában édesapja adta a kezébe első gépét, egy Pentacon Electra filmes apparátot. A természet világa és annak megörökítése már a kezdetektől érdekelte a fiatalembert.

– A szívemhez legközelebb álló téma a madarak, ettől függetlenül más látványosságok mellett sem megyek el, ugyanúgy érdekelnek az emlősök, a hüllők, a virágok – hallottuk a székesfehérvári Gaál Pétertől. – Épületgépész mérnök a végzettségem, ami első hallásra talán szokatlanul hangzik egy természetfotóssal kapcsolatban, de valójában a fotózás, horgászat és műszaki cikkek hármas körében nőttem fel. Szerencsére, mindegyik megmaradt – a nyáron például a barátommal készítettünk egy távirányítós autót, ami bármilyen terepen elmegy, körülbelül 10 kilót rá lehet pakolni, rátehetjük a gépet, a vakut és wifivel tudok exponálni.

– Peti az elsők közé tartozott, aki a lessátorból wifi segítségével irányította a fényképezőgépét – tette hozzá Zsila Sándor. – 2009-ben voltunk Afrikában, ahol ezzel a technikával szép sorozatot készített a makikról. Még egy dolgot fontos megemlíteni Péterrel kapcsolatban: életre hívott egy fotópályázatot, ami szerintem a legjobb az országban és hazánk nemzeti parkjait hivatott népszerűsíteni.

– Ez a szívem csücske – jelentette ki Gaál Péter. – A pályázat során szétválasztjuk a profikat és a kompakt gépes amatőröket. A beérkező fényképekből évente megjelentetjük a Varázslatos Magyarországunk című könyvet.

A két természetfotós a kiállítás képeit adó Costa Rica-i túráról is beszélt.

– Sokat lehetne mesélni, és bizonyosan vannak, akik azt gondolják, hogy a természetfotózás egyfajta mazochizmus, mert mondjuk, órákig kell egy helyben ücsörögni, hidegben, melegben egy jó kép elkészítéséhez. Mi azonban ezt nem így éljük meg, a lényeg úgyis a végeredmény, a fotó, azt szoktam mondani, hogy aki nem bír sokáig egy helyben maradni, az ne akarjon horgászni – mondta Zsila Sándor. – De olyan is van, amikor helybe jön az „alapanyag": a Terminátor című, óriásgyíkot ábrázoló fotónkhoz például egy helybeli motoros srác hozta az állatot a túra utolsó napján. Mi éppen ebédeltünk, pólóban, rövid nadrágban, de amikor megláttuk a vendéget, ott hagytunk mindent és mentünk fotózni. Bele a fűbe, ki térddel, ki könyökkel – utólag kiderült, hogy ezt nem kellett volna, nem tudtuk, hogy ebben a talaj közeli fűben icipici, csípős legyek vannak. Ezek össze-vissza csipkedték a térdünket, a könyökünket – a repülőgépen hazafelé, meg még két héten át vakarództunk.