A festőművész, aki már hazulról haza jár

A Göcseji Múzeumban látható Gábrieltárlat enteriőrjében sétálgatunk, beszélgetünk, közben városbeli gyűjtő érkezik, s így tudhatom, az egyik festmény már biztosan Zalaegerszegen marad. Mert 13 éve Amerikában készülnek a söjtöri születésű, Zalaegerszegen tanárrá, majd művésszé lett férfi képei. Igaz, jó pár itthon van a korábbiak közül, például azok, melyek a szüleiről, rokonairól készültek hajdanán, amikor kiderült, tehetség van a kezében.

– Előfordult, hogy az egész padsor rajzórán feladott házi feladatát megcsináltam – meséli. Ide-oda csapongunk az időben, mivelhogy arra vagyok kíváncsi, mennyi magyarságot vitt láthatatlan tarsolyában, s hogyan boldogul sok ezer kilométerre attól a helytől, ahonnan a képi emlékeit vihette. Értelemszerűen hamar szóba kerül a megélhetési boldogulásos téma. Magyar ember erre kíváncsi.

– Sok minden marketing odaát. Ha valaki divatba jön, a kritika jól fogadja, annak respektje lesz – magyarázza. Nem tudja, az ő munkái menynyire illeszkednek az amerikai trendbe. Dallasban – ahol először éltek – szerették a munkáit a galériában, eleve ők fedezték fel. Az új lakóhelyén, Slidellben – a Mississippi közelében, 50 kilométerre New Orleanstól – ősszel lesz tárlata. (Szubtrópusi éghajlat, barátságos alligátorok a folyóban, mocsárvilág, párás idő, buja növényzet; nos, ilyen díszletek közt képzeljük el a hétköznapjait.) – Egyik amerikai festő ismerősünktől hallottam, száznál több ismertetőt küldött el magáról, abból ha egy bejön, már jó. Most már én is megtalálható vagyok az interneten.

– Nem félt elindulni?

– Elég nagy lépés volt, amikor elmentem. Súlypont a feleségem, s a galéria is érdeklődött irántam. Nekivágtam és kész. Nem volt vesztenivalóm, adódott, bár először nem gondoltam, hogy végleges lesz – válaszolja. A felesége után néz, aki közben megérkezett a kiállítótérbe. Merthogy ő az ok, amiért otthont váltott. (Janise úgy vásárolt Gábriel-képet Dallasban, hogy még nem ismerte alkotójukat.) Magyarok? Hát persze, mindenütt, 300 fős magyar klub van Dallasban is. – Anyósomnak is volt magyar barátja. Úgy derült ki, hogy tudott töltött káposztát főzni, amit attól a baráttól tanult – hát ilyen kicsi világ. – Milyen Amerika? Nyilván a képzőművészet ott is kevesek élménye, de nem igaz, hogy idióta konzumtársadalom. Tisztelik az európai kultúrát, kuriózum, de annak is csak akkor lesz kultusza, ha bevezetik az üzletbe – mondja, hozzátéve, ott most újra az absztrakt tobzódik. ő pedig épp ellenkező irányba törekszik. A híres rétegzett figuraszerkesztés után az alakok valóságosabban vannak jelen a vásznain. (A New Orleansban érezhető francia hatás őt se hagyja hidegen.)

– Figyeli Magyarország dolgait odakint?

– Nem töltöm hírekkel a napjaimat, bár lehet fogni a Duna tévét. Itthon a barátaimtól hallok ezt-azt. Túlnyomórészt nincsenek elragadtatva a dolgok állását illetően. – Van jelentősége annak, hogy magyarnak született? – Van rezgése, persze. 48 voltam, amikor elmentem. Magyar vagyok, ha amerikai állampolgárságot kapok, akkor is az maradok. Ott mindenki máshonnan jött, így senkit nem zavar, hogy ki kicsoda.

– Nehéz volt talajt fogni?

– Hiányzik Magyarország, de nem őrlődöm ezen mindennap. Jó dolog jönni, jó menni. És dolgozni jó. 

– Hazajött otthonról?

– Hazulról haza. Ott a család, itt a házam. Meg a múltam. A találkozó csendes szereplője dr. Kostyál László művészettörténész. Tőle kérdem, milyen a magyar képzőművészet respektje a világban. – Szinyeit, Munkácsyt, Paál Lászlót leszámítva – ők kint szereztek hírnevet – csak az elmúlt száz évben került inkább a nemzetközi érdeklődés fókuszába a magyar festészet. Ez a folyamat az első világháborúval megszakadt, annak az avantgarde-nak, ami nyugaton kifejlődött, idehaza alig van nyoma. Emigrációban persze sokan dolgoztak. Az elmúlt évtizedekben helyenként már a tengeren túlon is, mint például Gábriel Jóska. Akinek mosolyt csal az arcára a burkolt dicséret. Természetéből fakadóan hárít: – Nemcsak én. Találkoztam ott magam is magyar nevekkel. Eleinte én is „zöld” voltam Amerikának, mondja magáról.

Tervek?

A zalai, egerszegi művészbarátok munkáit jó lenne megmutatni odaát. Volt rá kísérlet, még lesz is.