Két pintér megfér egy családban

Vass Jánossal Gébárton, a Kézművesek Házában találkoztunk a napokban, az általa vezetett pintér-táborban. Mint mondta, a szakmát általában a kádáréhoz hasonlítják, a kettő között nem is sok a különbség: csak az, hogy kiket szolgál ki. Hiszen, amíg a kádárok főleg hordókat készítenek az ipar és a borászat számára, addig a pintérek a paraszti élethez használatos tárolóedényeket.  Legszemléletesebben úgy fogalmazta meg az eltérést: a pintér mesterség a kádármesterség kisöccse.

Vass János eredetileg okleveles geodéta, a szülei nyakkendős embernek szánták. Hiába, mert gyakran ott találta magát édesapja, kádárokat foglalkoztató fás műhelyében. Tőlük leste el a szakma alapjait. S amikor kiderült, senki nem tud semmit a pintér mesterségről, vejével, Tomó Zsolttal elhatározták, felélesztik, visszahozzák a mába e tevékenységet.

– Fontos a múltunk megbecsülése, hiszen a népművészetben, a hagyományos kézművességben rejlő tudás hatalmas értéket képvisel – vallja meggyőződéssel.

Annál is inkább, mivel a mai paraszti gazdaságban újból igény támadt például a tejfeldolgozás során használatos vajköpülőre vagy a kész túrót tároló dederkére. Régen a háztartásban a fadézsára nagy szükség volt, nemcsak mosáshoz, hanem savanyításhoz is. A kút favödrét szintén a pintérek készítették, akárcsak az ivópoharat... Ezeket az edényeket nem faragják, hanem a puhafa apró alkatrészekre felvágott darabjait egymáshoz illesztik, gyalulják, csiszolják, s így nyernek különböző formájú, alakú és rendeltetésű használati eszközöket. Az elődökhöz hasonlóan, a megmunkáláshoz ma is fenyőfát használnak. Vass János a falvak padlásain, Erdélyben számos tárgyat gyűjtött, ezek és a múzeumokban látott minták, néprajzi leírások alapján készítette el az eredetihez hasonló tárolóeényeket, fakupákat...

Gazdag kollekciójából jó néhány darabot a táborba is elhozott. Az egyik munkájához például egy régi, véglegesen tönkrement szüretelőkád maradványait használta fel.

– Azt mondták, nem halfőzéshez tüzelik el ezt a fát, hanem az én kezemre adják, csináljak belőle valamit. Élővé tettem, az itt látható tárolóedény a múzeumban lévőnek a másolata. Az öreg faanyag sötétebb színe miatt sokan gondolják eredetinek. Pedig csak tíz éve készítettem...

S amikor kiderült, hogy Vass Jánosnak már 1995 óta rendszeresen láthatók pintér termékei hazai és külföldi kiállításokon, nem értettem, miért mondta, hogy a mesterség 2004 előtt kihalt.

– Valójában senki nem tudja, mikor veszett a feledés homályába, mikor dolgozott az utolsó pintér, de azt is kétségbe vonták, egyáltalán létezett- e Magyarországon ilyen szakma. Mivel kihaltnak tekintették, hiába tevékenykedtem pintérként, nem ismerték el. Így első alkalommal a népi iparművész címet fafaragó kategóriában kaptam, mint kupakészítő. Számomra ez problémát jelentett, hiszen nem vagyok fafaragó. Aztán 2004-ben, amikor ismét szabályozták, milyen mesterségekben lehet elérni az elismerő címet, külön vették a kádárt és a pintért. Most a vejemmel ketten vagyunk az országban pintér népi iparművészek.

– Élünk, csináljuk – válaszolta az igényekre, keresettségre utaló kérdésre. Annak viszont örült, hogy Zalaegerszegen – ahol elsőként hirdették meg országos körben – fontosnak tartották és lehetőséget teremtettek, hogy átadja és másokkal is megismertesse a mesterséget. 



Kapcsolódó cikkünk: 
Kihalt szakmát élesztettek újra: a pintér mesterséget csupán könyvekből ismerjük