Kultúra

2010.08.09. 03:28

Bábfesztivál a hónap végéig Lendván

Lendva - Két előadással vette kezdetét az elmúlt hét végén a jubileumi, immár tizedik nemzetközi bábfesztivál. Pénteken egy szlovákiai társulat, a Piki Bábszínház mutatkozott be a határon túli városban, szombaton pedig a helyi Pupilla Bábszínház tartotta új bemutatóját.

Gyuricza Ferenc

Az augusztus végéig tartó fesztiválon hat előadást tekinthetnek meg az érdeklődők, az említett két társulat mellett augusztus 14-én a veszprémi Kabóca Bábszínház mutatja be a Girgác Lacku című mesét, rá egy hétre a Svédországból érkező Staffan Björklund Bábszínháza előadásában Az öregember és a szamár című mesejáték, 28-án a cseh Minotaurus Bábszínház következik, míg zárásként a francia Deci Dela Theatre Company lesz látható.

A Bábkikötő szervezői arra törekedtek, hogy a bábozás különböző műfajait vonultassák fel. A Pupilla Bábszínház ezúttal a vegyes műfajt választott, a Hans-Christian Andersen meséjéből írt Papírkatonában megjelent az árnyjáték és a hagyományos bábtechnika is, de a szereplők közül hárman - Kávás Petra, Denis Soldat és Vito Vrataric - ugyancsak megjelentek a színpadon.

A lendvai Pupilla Bábszínház tagjai nem csak eljátszották, mesélték is a történetet.

Ezek is érdekelhetik