A tekintély és a látszat háza: Gogol A revizor című darabja a Hevesiben

 Gogol nem komédiának írta a klasszikus félreértés-szisztémára épített színművet, többnyire mégis bohózatként állítják színre. Legfeljebb a hatalomnak való kiszolgáltatottság groteszk parabolájának.
Jelen esetben, a Hevesi Sándor Színház nézőterén ülve talán az a legtragikusabb, mennyire nem vagyunk képesek kinevetni saját magunkat.

A félmúlt vagy tán a nagyon is rögjelen árnya mindjárt az elején eldöntetik, nem muszáj az áthallásokon törni a fejünket. (Soha ennyire egyértelmű üzenetek nem szálltak alá erről a színpadról, talán egy picivel több is, mint ami elegáns volna.)

Szóval a színpadkép: kartotékokat rejtő, jellegzetes fiókokból épülő szekrényfalak. (Vereckei Rita multifunkciós díszletei később szellemesen alakulnak át hosszában-keresztben át- és bejárható átmenetté egy-egy létmód között.)
E bútorok közül rohan elő a polgármester (Kiss Ernő), s a városka összes potentátja, hogy a szembesüljenek a rémisztő hírrel, revizor érkezik hozzájuk. Ha a kép nem elég, a hangfalakból szabatos mondatok sorjáznak, szenvtelen hangon és a besúgási jegyzőkönyvek modorában. Tehát az ismert sztori alatt-felett működik a gépezet, máris dolgozika revizor?, mármint az igazi? (Majd a szünetben meggyőződhetünk róla, tényleg itt van, merev bőrkabátban járkál, fülel és roppant szigorúan néz - Mihály Péter.)

Muszáj vagyok itt megtenni a kiterjesztést: az eredeti zárásban némajátékot szerepeltet a szerző, volt, amikor ezt bábok jelenlétével oldották meg. Itt a leleplező levél felolvasása után a nézőtérről a színpadra lép az igazi revizor, lassan, kitartott tapssal. Megtapogatja a díszleteket, nézi a lámpasort. Biztosítja hallgatóságát, úgy oldjuk meg a Dolgot, jó lesz mindenkinek.

Ami e keret közé ékelődik, az szájbarágós kiáltvány a kisvárosi korrupciós posványról, a belterjes hitbizományról, kisszerűen jelentéktelen alakokról. Hogy hol járunk, ráadásul egy helyben, arról a sáros csizmák, cipők, feltöltő- és kabátaljak tudatnak.

A figurák alaptípusok. Jókat esznek, átverik az államot és egymást. Ezért lehet úgy felfogni, hogy a tévedésből revizornak nézett szentpétervári ficsúr, Hlesztakov (Nagy Péter) szinte kénytelen elfogadni a megvesztegetést, nem ő követeli, csak elszenvedi az amúgy roppant szórakoztató félreértést.

A színészek számára hálás karaktereket kínál a játék. Kiss Ernő polgármestere a rafináltan gondolkodó atya és a magából könnyen kivetkőző, fojtott hangú nagyra törő gesztusait váltogatja. Az őt körülvevő forgatagból kiemelkedik Kricsár Kamill postamestere, akinek az elfogott levelek tartalmát köszönhetik; Urházy Gábor László kórházért felelős tipródó gondnoka; Szegezdi Róbert ijedt tanfelügyelője; Kanda Pál sunyi járásbírója. És a hölgyek: Ligeti Kovács Judit Marja szerepében - a polgármester lánya - kerül az álrevizor hatása alá, akit saját anyja (a rémesen nagyszájúra maszkírozott Holecskó Orsolya alakításában) próbál a háttérbe szorítani, s elcsípni egy morzsát a pétervári finom úrból.

A darab kotnyelesei - ők kombinálják tévedéssé megfigyelésüket - a vígjátéki szabályoknak megfelelően egymást bosszantva léteznek a színpadon: Wellmann György és Balogh Tamás aprólékosan dolgozza ki a tükörszerepeket.

A mesét szinte maga is átélő álrevizor bodorított haját jellegzetes mozdulattal dobáló könnyed alakká válik Nagy Péter felfogásában. Akinek tehetségéhez kétség nem fér, de saját, egyéni eszköztárának feltárulására még várnunk kell. Inasa, Mészáros András robusztus, éhes és ötletes léggitáros rocksztár, ha kell. Az orvos (György János a legalázatosabb mellékszereplő-színész, akit ismerek) itt vagy német, vagy angol, nem tudni, de besúgó, az biztos. Andics Tibor rendőrkapitánya ugyancsak napjaink falvédőjéről lépett le, nem tollas a háta, csak megvan a magához való esze. Ahogy nekünk is. A tekintély és a látszat szabályai közt.

Ezért aztán nincs túl sok alapunk megsértődni, amikor a polgármester a képünkbe vágja, mi is csalunk, számlát biztos nem adunk, úgyhogy köpök rátok . Mi ebben a meglepő? Az, hogy nincs benne a darabban?

Ezért aztán nincs túl sok alapunk megsértődni, amikor a polgármester a képünkbe vágja, mi is csalunk, számlát biztos nem adunk, úgyhogy köpök rátok . Mi ebben a meglepő? Az, hogy nincs benne a darabban?

Mejerhold revizorja
 
- Mejerhold 1926-ban rendezte meg  A revizort. Így írt róla:    

- Ez egy illetlen kép, amit általában nem szokás mutogatni. Minden ocsmányságot meg kell mutatni a szerelmi vallomás jelenetében.    

-  Marja Antonovna romlott. Nem esik messze alma a fájától. 

- Ebben az isten háta mögötti zugban miről is szólhat az élet?  Esznek, isznak, szeretnek, felszarvazzák egymást, alszanak.   

- Ez egy ilyen társadalom. Minden összezavarodott benne.