A főurak is szívesen játszottak

A főúri játékok legszebbjeit mutatja be a kiállítás, melyet nemrég nyitottak meg a Festetics-kastélyban. Az ostáblától a bilboquet-ig címet viselő tárlat anyaga az Iparművészeti Múzeumból érkezett a Balaton-parti városba, s valóban ritka, míves darabokat vonultat fel.

- A játék egyidős az emberiséggel, az őskortól kezdve minden rendű, s rangú felnőtt és gyermek megtalálta a módját annak, hogy lehetőségeihez képest játszhasson - mondta elöljáróban dr. Czoma László igazgató, miközben bemutatta a 16-18. századból származó darabok kiállítását. Ébenfa és elefántcsont berakással díszített malom, sakk és ostáblák, esztergályozott játékkövek, gyöngyház dobozok, kockavető poharak és kanalak. Mindez csupán töredéke a Horváth Hilda által rendezett tárlat anyagának, mely pontosan egy évig látható az intézményben.

- Az Iparművészeti Múzeum gazdag gyűjteményéből a játéktáblák, játékkövek valamint a zsetondobozok kerültek hozzánk - folytatta. - Minden egyes darab igen ritka, egzotikus anyagból, s nagy mesterségbeli tudással készült. A sakk mellett - mely vitathatatlanul a logikai, taktikai játékok fejedelme - az ostábla, a malom és a dámajáték volt a legnépszerűbb. Már a legrégebbi hiteles játékkönyv is rangsorolta az úgynevezett taktikai szerencsejátékokat, és a sakk mellett a dámajátékot említette kiemelt helyen. S bár az évszázadok során a kifejezetten szerencsén alapuló hazárdjátékot több alkalommal tiltották, a taktikai játékokat engedték, éppen azért, mert lehetőséget nyújtottak arra, hogy valaki akár kilátástalan helyzetből is győztesen kerüljön ki. Így volt ez nemcsak külföldön, hanem hazánkban is - fogalmazott dr. Czoma László.

- A magyar főurak szívesen játszottak. Érdekesség, hogy általában három dolog miatt nyúltak a játékokhoz. Ha valami nagy tettre készültek, túl voltak csatán, ünnepeken, vagy éppen akkor, mikor szomorúságot kellett elűzni. Összejöveteleken előszeretettel vették elő a különböző táblákat, dobozokat.

Az ostábla minden civilizációban jelen volt, rendkívül sok ábrázolása ismert. A játékkorongok és - kövekből kevés készlet maradt, a klasszikus darabok - a neve ellenére - fából készültek, de gyakran elefántcsont volt az alapanyaguk. Legritkább játékkülönlegesség a 17-18. századból származó bilboquet, mely annyira francia, hogy tulajdonképpen magyar neve sincs. Kétféle formája terjedt el, az egyiknél a dárdahegyhez zsinórral rögzített golyót kellett felszúrni, a másiknál a pohárszerű tartóval végződött nyélre a fellendített golyót beleejteni.

- Az említett és kiállított játékok komoly szakirodalommal rendelkeztek, melyek nem hiányozhattak a főúri könyvtárakból.