Kultúra

2009.09.14. 06:10

Siker: több ezer néző látogatott el nyáron a Kvártélyházba

Zalaegerszeg - Nem volt olyan este, hogy ne tűnt volna kicsinek a nézőtér. A sikerre bizonyosság a statisztika is: a 30 előadást összesen 6600 néző látta nyáron a Kvártélyházban.

Mórocz Zsolt

Hűvösek az esték, ilyenkor már nem szívesen ücsörög az ember a csillagos ég alatt. Zárult a Kvártélyház Szabadtéri Színház Kft. ez évi nyári szezonja is, eljött az ideje az összegzésnek. Annak persze, aki gyakorta látogatott a belvárosi teátrumba, nem okozhat meglepetést az eredmény. Nem volt olyan alkalom, hogy ne álltak volna többen is a bejáratnál azt remélve, egyik-másik szemfülesebb, elővételben jegyet váltó néző mégsem érkezik meg az előadásra, és így felszabadul a helye...


Ezen a nyáron a Hotel Menthol című musicallel bővült a repertoár, az ismert, népszerű slágereket örömmel hallgatta a nagyérdemű
Fotó: Pezzetta Umberto

- Valóban jól sikerült a szezon, nagyon sok nézőnk volt, összességében kedvezett az időjárás is. Két esőnapot tartottunk. Szeretik az emberek a Kvártélyházat, és ez nagyszerű érzés. Most már nemcsak Zalaegerszegről, hanem távolabbról is érkeznek az előadásokra. A legkevesebben, érthető módon, egy esős napon látogattak ki, akkor 144 fő ült a 220 személy befogadására alkalmas nézőtéren, de ezen kívül mindig többen érkeztek, mint amennyi helyünk van - említette Tompagábor Kornél, a szabadtéri teátrum művészeti vezetője. - A statisztika is azt mutatja, hogy eredményes programsorozatot tudhatunk magunk mögött, hiszen 6600 nézőnk volt a harminc esten. Bevétel tekintetében ugyancsak sikerült elérni azt, amit a kezdetekkor megcéloztam, vagyis, hogy a kft. éves önkormányzati támogatásánál jóval több lett a bevételünk. Ez nagyon fontos tény. Műszaki szempontból is fejlődtünk egy kicsit, ez előrelépés, mint ahogy az is, hogy ezúttal nagymusicalt mutattunk be, a Hotel Mentholt.

Három saját előadás - a harmadik szezon óta műsoron lévő Vajda Katalin-Fábri Péter Anconai szerelmesek, a már tavaly is játszott Presser-Sztevanovity-Horváth A padlás, illetve az idén bemutatott Fenyő-Novai-mű - került a nagyérdemű elé. Emellett Marie Jones Kövek a zsebben című művével Rudolf Péter és Kálloy Molnár Péter látogatott el a zalai megyeszékhelyre, utóbbi színművész Rob Becker Caveman/Ősember című darabját szintén elhozta. A táncművészetet az egerszegi Helikon Társastáncklub tagjai képviselték. Emellett - más partnerekkel együtt - a Kvártélyház bonyolította az ugyancsak tömegeket megmozgató II. Belvárosi szüret rendezvényét is.

Felmérve az igényeket, mindhárom saját produkció repertoáron marad a jövő nyári szezonban is. Azért, hogy minden érdeklődőt fogadni tudjanak, szerepel az elképzelések között a nézőtér bővítése, mintegy ötven plusz szék kerülhet a belvárosi színházba.

A Kvártélyház előadásaiban játszó művészek természetesen nem csak jövőre dalolhatják el újra a népszerű slágereket.

- A megye vezetői jelezték, hogy elkülönítették a Kvártélyház Utazóra szánt összeget - folytatta Tompagábor Kornél. - Ez a programsorozat fontos és jelentős, mivel olyan településekre is eljuthatunk a műsorral, melynek lakói nem valószínű, hogy el tudnak látogatni az előadásainkra, másrészt ily módon népszerűsíthetjük is a produkcióinkat, aminek nyomán olyanok is kedvet kaphatnak és eljöhetnek majd a Kvártélyházba, akik eddig még nem tették meg.

Túl a harmadik évadon
 A felújított, hangulatos udvar szinte kínálta magát, a városvezetés is  úgy gondolta, a tér ideális nyári művészeti bemutatókhoz. A Tompagábor Kornél irányította Kvártélyház  programjai 2007 nyara óta kínálnak felhőtlen szórakozást estéről estére a belvárosban.  


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!