Helikopterről, teheneket

Az intézmény művészeti vezetője, az idei tábort is gardírozó Fuchs Lehel nyitotta meg a tárlatot. Vele beszélgetve derült ki: a Szellemkép 1994 óta működik, s annak idején szinte első dolguk volt, hogy megszervezték a pacsai alkotótelepet.

- Főiskolai rendszerű, hat féléves, akkreditált képzést folytatunk - kezdte a fontos tudnivalókkal. - Saját bizonyítványt állítunk ki a fotós és az operatőr szakon is, mely OKJ-s számot nem biztosít. Kreatív képzés a miénk, rendszeres műhelymunkával, a tematikánk az önállóan elkészíthető filmekhez, illetve az igényes fotográfiához nyújt stratégiát. Hátteret adunk az alkalmazott műfajok műveléséhez, a kiállításainkon a fiatalok bemutatkozási lehetőséghez jutnak. És a végzősök sem szakadnak el tőlünk: aktív műhely, befogadó stúdió vagyunk számukra. Idén is vannak itt köztünk olyanok, akik már rég önállóan boldogulnak a fotóművészetben, de Pacsára visszatértek akár hatodszor is. Ez az alkotótelep egyébként ma már szerves része a képzésnek, és mindenki számára nyitott.

A napi program elmondva nagyon nem tűnik változatosnak, de hát ez a munka és nem a pihenés tábora: reggel megbeszélés (szempontadás, ahogy a táborvezető mondja), aztán ki-ki fogja a fényképezőgépet, illetve a kamerát a szuper 8-as filmmel, és alkotni indul. Délután közös laborálás - a fotósok is filmre dolgoznak, melyet archaikus módszerrel, helyben hívnak elő és nagyítanak le -, s aztán jön a vetítőgépes értékelés.

- Most, hogy belegondoltam, számomra is hihetetlen, hogy épp itt Pacsán nem rendeztünk még soha kiállítást - vallotta meg Fuchs Lehel. - A válogatott anyag rengeteg tárlaton szerepelt már, iskolai bemutatkozásokon és csak pacsai kiállításokon is; Pesten ugyanúgy, mint külföldön. A rengeteg felszerelés és vegyszer mellett sajnos több képet nem tudtunk hozni, de talán ez is megmutat valamit abból, mit csináltunk itt az elmúlt tizenöt évben. S hogy mi történt ez idő alatt a faluban.

Kérdezem: mit szólnak munkálkodásukhoz a helyi emberek. Már csak azért, mert egy épp várossá előlépett település biztos nem ilyen fotókat szeretne magáról: a fekete-fehér képeken sok barázdált arc, nehéz emberi sors, házaka romlás virágaival - a frissen aszfaltozott út nem szellemképes téma.

- Kiváló a kapcsolatunk mindenkivel, sőt, talán azt is mondhatom, szeretnek minket a helyiek. Bár mondom, a képeket itt eddig még nem nagyon látta senki - fogalmazott a művészeti vezető, aki egyébként idevágón megjegyezte: Agyrém, hogy Pacsa város lett. 

- Annak idején azért választottuk ezt a települést, mert minden egy helyen volt és itt mindig történt valami. Egyrészt praktikus szempontból: ahol a szállás, ott a tanterem és ugyanott főznek is ránk. Másrészt lépten-nyomon témát találtunk: a tavat, a sportpályát, a cigánysort, a téesz szántóföldjeit, a tehéncsordát... De az évek alatt azt látom, hogy a dolgok nem jó irányba mennek. Amikor először itt jártunk, a falu közepén 40-50 helyi kézműves ember hirdette magát kis cégtáblákkal. Csodálatos téma voltak nekünk, de mára négy ha maradt. Sosem felejtem el az egyik tanítványunk képeit: mezőgazdasági helikopterbe kéredzkedve fotózta a gulyát, tisztára mint egy szafarin. De már tehenek sincsenek. Tábor viszont lesz, mi már Pacsát el nem hagyjuk.