2009.07.23. 02:28
Kinek a fa, kinek a cérna
Zalaegerszeg (hv) - Képzőművész utánpótlásképzés a célja annak az ifjúsági tábornak, amely fafaragással, bőrözéssel és korongozással várta lakóit ezen a héten a kézművesházban.
A Nemzeti Kulturális Alap Népművészeti Kollégiuma támogatja az ifjúság kifejezést tágan értelmező tábort: 12-től 30 évesig várták a jelentkezőket, akik között sok a zalai, de az ország majd minden részéről érkeztek fiatalok.
- Ők nem az alapokkal ismerkednek, már haladók, míg a legtöbb ilyen jellegű táborban kezdőket oktatnak - árulja el Hajnalka, majd hozzáteszi: még nádgyűjtés is szerepel a sok program között.
- Akik itt vannak, azok már meg vannak fertőzve - summázza tapasztalatait Nagy Béla, aki nem csak fafaragást oktat, szakmai táborvezető is egyben. Mindenkinek van valami kedvence, amivel már pár éve foglalkozik,itt ezt továbbfejlesztheti, vagy elmélyülhet másban is. - Nemcsak szakmai továbbképzés folyik itt, hanem az érzelmi kötődés kialakítása is. Ha kellő időben közel kerül a képzőművészethez a gyermek és megfertőződik még az általános iskolában, van affinitása és kedve is, akkor az esetek nagy részében benne is marad eb-ben a világban.
- Zalai fehér hímzést tanítok most a táborlakóknak, az eredeti zalai mintákat is én rajzolom meg hozzá - mutat-ja az anyagot fenn a házban Kocsisné Koszorús Anikó népi iparművész, aki évről évre visszajár Gébártra.
Lenn a teraszon a fafara-gók dolgoznak nagy csendben, alig merem megszólítani az elmélyült munkában levő fiatalembert.
- Korábban már jártam itt anyukámmal, mert szövést tanult, ő beszélt rá most is, hogy jelentkezzek - meséli az esztergomi Németh Márk, akinek a kedvence a fafaragás, próbálta ugyan a korongozást is, de inkább maradt a fánál.
Stiller Szilárd a rangidős táborlakó a maga harminc évével: gyerekkora óta jár vissza, először szüleivel, később egyedül. Apja Nagykanizsán fafaragó, ám Szilárdot a puhább dolgok, ezen belül is a nyusziszőrme érdekli.
- Az állatot elfogyasztjuk, a bőrét pedig valamilyen cserzőanyaggal kikészítjük - mutat a hajdani kecske és nyuszi kabátjára Szilárd, aki jelenleg nem avasodó zsírral kísérletezik a kézművesházban. Amikor a mellettem fekvő szőrkupacról kérdezem, megnyugtat: nem állat, ez már csak a bőre.