Páncélos mácsikszűrő (képgalériával)

A minapi premier Árkosi Árpád Jászai-díjas rendező munkáját dicséri. Nem először visz sikerre produkciót a Griffben, hiszen ugyanezen szerzőpár A piros váza titka című darabja a bábszínház előző évadjának egyik zászlóshajója volt, szintén Árkosi rendezésében. A piros esernyő pedig az idei repertoár legjobbja, legfeljebb a Hamupipőke mozgásszínházi változata veheti fel vele a versenyt.

A produkció titka látszólagos egyszerűségében rejlik. Abban, hogy a gyökerekig ás le, a gyerekek teremtő fantáziáját emeli főszereplővé, minden élmény forrásává. Azt, a sajnos túl korán elvesző képzeletvilágot, ami egy mácsikszűrőben meglátja a teknősbékát, egy kispárnában a macskakölyköt, egy felmosófejben a pulikutyát. Ma, amikor az élmények zömét készen, előre gyártva tálalja a gyerekek szeme elé a film, a számítógép és a játékipar, tiszta felüdülés megmártózni az alkotó fantázia ezen friss áramában.



A fotóra kattintva tekintse meg az előadás pillanatait képgalériánkban!
Fotó: Pezzetta Umberto

A piros esernyő története is egyszerű, a kis faluba ószeres érkezik, akinek kacatjaiból a gyerekek egész mesevilágot építenek fel. A varázslat ráadásul szinte a közönség szeme láttára történik, az ócska holmik az orrunk előtt válnak személyiséggel, történettel bíró lényekké. Egyedül a címszereplő, a piros esernyő marad mindvégig tárgy, s egyben a józan találékonyság szimbóluma. Segíti hőseinket kalandjaik során, s az már csak hab a tortán, hogy a végén még az esőtől is megvédi őket. Kart karba öltve jár itt a realitás és az álom, a talpraesettség és a mindenható játék.

A fenti képletet élvezetes, dinamikus előadássá gyúrni azonban csak látszólag egyszerű mutatvány. Kell hozzá jól felépített ív, feszes tempó, a harsány mozgalmasság és a suttogós visszafogottság patikamérleggel adagolt aránya. Ugyancsak jól jön a testreszabott szereposztás - Frick Nóra hírhordó Szarkája és Szilinyi Arnold Teknős Tónija emelhető ki legelébb, de a társulat minden tagja dicséretet érdemel. Aztán kell még kitűnő díszlet: Lőrincz Melinda képes rá, hogy a nem túl tágas színpadon is szellős és osztott tereket idézzen fel, ahol az átgondolt színpadi mozgásnak köszönhetően nincs zavaró zsúfoltság, ütközés, tipródás, ehelyett élő és bejátszható az egész. A jó dramaturgiáról se feledkezzünk meg (Lőrincz Zsuzsa), aminek révén gyakorlatilag észrevétlenül csúszunk át a kerettörténetből a képzeletvilágba, s a visszatérés ugyancsak lágy és zökkenőmentes. No és persze Presser Gábor zenéje sem elhanyagolható adalék...


Az előadást nézve eszünkbe jut, hogy anno a konyhából elcsent fakanál és fődő is mennyire jó volt kardnak és pajzsnak. Meg, hogy a kiégett kávéfőzővel űrlények érkeztek a galaxisból a homokozóba, s a rongyos lábtörlő kiválóan működött varázsszőnyegként. Dolgozott a képzelet, s ezáltal mélyebb és sajátabb lett az élmény, mt amit a szériában ömlő játékok valaha is előcsalni bírnak. A piros esernyő most csatasorba állt a saját élmények frontján.