Kultúra

2008.05.27. 02:29

Hangoskönyv is kerül

Zalaegerszeg - Sok más településhez hasonlóan Bödén és Boncodföldén is a korábbi könyvtári ellátórendszert váltotta a mozgókönyvtári forma. A támogatások jóvoltából e két községben is több újdonságról számoltak be.

Sinkovics Eta

Kora délután indultunk Bödére Pál Évával, a József Attila Városi Könyvtár hálózatgondozó könyvtárosával. A községházán a település polgármestere, Horváth Amália Mária és a falugondnokság mellett tavaly áprilistól a könyvtárosi feladatokat is ellátó Piliséné Zsiga Katalin is büszkén mutatta a 2000 kötetnek helyet adó megújult helyiséget. 1953 óta működik a 323 lakost számláló községben könyvtár. A kistelepülések számára jelentős állami támogatást nyújtó mozgókönyvtári ellátás a faluban a Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás keretében, a városi könyvtáron keresztül valósul meg. A többi kisközséghez hasonlóan a támogatás jóvoltából az önkormányzat Bödén is sort kerített eszközbeszerzésre, bővítésre, hiszen a korábbi könyvtárhelyiség teljesen lerobbant, a bútorok, polcok rég elhasználódtak.

- A tartalmilag elavult, külsőleg megrongálódott köteteket lecseréltük - mutatta az ebbéli megújulás jeleit is Pál Éva. De a helyiségben számítógépek, s a polcokon folyóiratok, képes újságok egyaránt fellelhetők. A kötetek száma folyamatosan gyarapodik, évente hat alkalommal 35-40 új kiadvány kerül a kistelepülésekhez a hálózati rendszeren keresztül.

- Szórólapon értesítettük a lakosokat a megújult könyvtárról. Minden korosztályból vannak érdeklődők. Akadnak, akik csak olvasgatni jönnek, de a beiratkozottak rendszeresen kölcsönöznek. Keresik a szerelmesebb történeteket, kedvelik az útleírásokat, a gyerekek pedig meséskönyveket visznek, de az iskolai kötelező olvasmányokból is fellelhetők példányok - tájékoztatott a könyvtáros, majd átvette a hozott DVD-ket és a József Attila verseit tartalmazó hangoskönyvet, mostantól ezekkel is bővült a kínálat. Mint mondta, szeretné, ha több olvasójuk lenne, bár az is kétségtelen, a nyár nem igazán a könyvtár szezonja.

Amíg átértünk a következő ellátóhelyre, Boncodföldére, Évától megtudtuk, az elmúlt időszakban mintegy 13 mil-lió forintot, a mozgókönyv-tári támogatásra kapott ösz-szeg negyven százalékát fordították dokumentumok beszerzésére.

A 330 lelkes Boncodföldén a kilencvenes évek elején az iskolaépület eladásával, hely hiányában megszűnt a könyvtár, ám tavaly feléledt a szolgáltatás. A községházán kialakított teleházban most még csupán 220 kötet sorakozik, ám azok mindegyike új.

- Heti háromszor nyitunk ki, mindig vannak, szombaton a legnagyobb a forgalom. Főleg a fiatalok jönnek - mondta Zsuppán Ernőné, aki szintén falugondnokként látja el a kölcsözési tennivalókat. - Akik járnak, örülnek, hogy van könyvtár. A felnőttek a szépirodalmat viszik, de szívesen forgatják az ismeretterjesztő kiadványokat is. Biztos vagyok benne, a több könyv több olvasót is hoz. Télen mindenképpen - tette hozzá.

- Sokan szóltak, kellene könyvtár... - utalt a kiindulópontra férje, Zsuppán Ernő, a település polgármestere. - Úgy gondoltuk, a kistérségi társulás keretében erre jó lehetőség kínálkozik. A folyamatosan bővülő könyvállománynak hagytunk helyet, a szabad polcok feltöltésével több száz kötettel biztosan ki tudjuk elégíteni az igényeket.

Szombat délután mi is fiatalokkal találkoztunk.

- Jó, hogy van könyvtár, engem a történelem érdekel, már vettem is ki evvel kapcsolatos kötetet - így Vass Martin. A hetedikes Kovács Balázs legutóbb a Transzformert kölcsönözte ki, de érdeklik a tudományos könyvek, és boldogan fedezte fel az állat- és növényvilággal kapcsolatos legújabb lexikonokat. Balázs szerint fontos, hogy legyen a faluban könyvtár.

Vass Józsefné nyugdíjas úgy fogalmazott, örül, hogy ismét van könyvtár. Ugyanis a gyerekeivel a régi bibliotékának is látogatója volt. A mostaninak a közelében lakik.

- Hetente egyszer vagy kétszer biztosan előfordulok. Mindig szerettem olvasni, nekünk is elég sok könyvünk van. Szívesen forgatom az újságokat is, és mindig találok kölcsönözni való irodalmat. Az is jó, hogy új kiadványok kerülnek a polcokra, bár már azt is felvetettem, nem bánnám, ha régieket is hoznának .

Ezek is érdekelhetik