Kultúra

2007.02.01. 03:29

Vétkesek közt cinkos, aki néma

Lehetséges-e még párbeszéd ebben az összezavarodott országban, városunkban ember és ember között? A kultúra körül kialakult polémia felelős magatartást kíván meg tőlünk és a társadalomtól.

Zalai Hírlap

Pró és kontra írások jelennek meg a sajtóban, mindenki keresi a maga igazát. Valójában pedig az a kérdés, a társadalom hogyan gazdálkodik az értékeivel.

Mire van pénz és mire nincs. A gazdasági életünkben előállt helyzet létrejöttében felelősen, tevékenyen vettünk-e részt, vagy csupán némán tudomásul vettük, ami körülöttünk az elmúlt időszakban történt. A demokrácia arról szól, hogy nemcsak elveszünk, hanem adunk is - a másra mutogatás már nem segít. Elfogadjuk-e, hogy a piacgazdaság nem törődik a lélekkel, úgy viselkedik, mint elefánt a porcelánboltban.

Beszélhetünk-e itt a pénz és a kultúra egyensúlyáról, amikor Győzike és a valóságshow-k mércéje tobzódik körülöttünk. Félő, hogy a következő nemzedék belefullad az egyszer használatos, eldobható műanyag világba.

Ki vigyáz itt a tiszta értékekre, ha nem azok, akik Arany Jánosról, József Attiláról, Bartókról, Munkácsyról tanítanak az ifjúságnak. A pénzhiányra hivatkozó kultúrpolitika nem dolgozhat ellenünk, csak értünk. Európában a gazdasághoz a minőséget is igyekeznek társítani, egy nemzet kultúrája és művészete mindig minősít. Múzeumi művészettörténész szakemberünk szerint is felütötte fejét az esztétikai terrorizmus a városunkban - volna mit újragondolni a kultúra irányítóinak.

Még szerencse, hogy a kultúra már átvészelt néhány politikai bukást, világégést, de jelzi, hogy az, ami van, nincs jól!

A művészet arról is szól, hogy az élet sérülékeny.

Törékeny testünk teremti a vágyat, hogy megörökítsük magunkat az örökkévalóságnak. Minden közösség a saját képmására formálja környezetét. Ez lehet a harmónia, a tiszta szépség maga, de lehet a hatalom torz tükre is.

Egy műalkotás értéke sem a méreteiben rejlik. A kezünkkel fényesre koptatott idolok, szeretettel körülvett emléktárgyak többet jelentenek nekünk, mint a méreteiben gigantomániába hajló aktuális politikai emlékművek. Amikor a meggondolatlanság már a harmónia, a rend ellen támad és töri össze a nemes anyagba faragott álmainkat, humánus emberi létünk is veszélybe kerül.

A természet ártatlanul szolgáltatja ki magát, nyitja meg mélységeit, és mint boldog szerető adja kincseit, a nemes márványt és az érceket. Az egyik ember ebből fegyvert, a másik szobrot készít. Káin és Ábel harca ez. Önös érdekeink és a közösség, amely körülvesz bennünket, alakítja életünket.

Abban a társadalomban, ahol az értékeket tudatosan összezavarják, ahol veszélyben vannak az ősök által teremtett igaz törvények, megjelennek a rombolás képviselői. Nem tudni, mikor és hol támadnak. Ezért ilyenkor a nagy többség visszahúzódik, bezárkózik önnön magányába és vár nyugodtabb időkre, közben riadtan figyeli, mint pattannak meg erei szívében.

De talán még van megállás! Ha visszakapja szépségét a természet, ha értelmet kapnak az emberi kapcsolatok, ha majd a szellem napvilága ragyog be minden ház ablakán.

Ha nem ismerjük fel, hogy a mi darabokra széttört életünk arra vár, hogy újraélesztve ismét a harmóniát, a szépséget, tisztesség és becsület egységét hirdesse, és tehetetlenül nézzük, hogy eltűnik a kultúra és a művészet életünkből, akkor eltűnik a remény is.

(Szabolcs Péter Munkácsy-díjas szobrászművész, jelenleg a zalaegerszegi Művészeti Tanács elnöke.)

Ezek is érdekelhetik