Az 1911-es olasz-török harcok során vetettek be először repülőgépet

A sort a görög függetlenségi mozgalom indította el 1832-ben: a görögök az egész Peloponnészoszi-félszigetről, Athén térségéből, a Pindosz-hegység déli részéről, Évia szigetéről, valamint az Égei-tenger kisebb szigeteiről is kiüldözték a törököket. Szerbia, Bulgária és Montenegró sem maradt tétlen, persze az Albánoknak is elég volt a török rabigából. Így a 19. század közepén megalakuló balkáni nemzetállamok sorra olvasztották az oszmán tartományi területeket, és a balkáni puskaporos hordó először az 1904-es macedóniai felkelésben robbant: itt tulajdonképpen a görögök és bolgárok próbálkoztak a még török fennhatóság alatt álló Macedónia megszerzésével.

Török katonatiszt Líbiában.

A felkelést ekkor még leverték, de látszott: ez a helyzet már nem sokáig lesz fenntartható. A látszólagos egyensúly megőrzésén az angolok fáradoztak a legjobban, míg a cári birodalom egyértelműen a szláv népeket támogatta a törökök ellenében. A görögök a britekben találtak barátra, míg a törökök a Monarchiában és Németországban támogatókra.

Festmény a hadtörténet első repülőgépes támadásáról. Sérülés nem történt, de új kor kezdődött. Fotó: a szerző archívuma

Csak négy év telt el, és újabb esemény rázta meg a Balkánt: az Oszmán Birodalomban, a feudális megrekedést megtestesítő szultán ellen demonstráló ifjútörök mozgalom nyomán lázadások és zendülések törtek ki a török hadseregben II. Abdul Hamid szultán ellen. Ezt a Balkán népei rögtön kihasználták: Kréta kimondta függetlenségét és Görögországhoz csatlakozott, Bulgária megtagadta az adófizetést, és szintén önállóvá lett, míg a szerbek is ősi területeik felszabadítására törekedtek. Az Osztrák-Magyar Monarchia pedig váratlanul annektálta Boszniát, kivívva ezzel a balkáni népek, de főként a szerbek haragját. Míg a törökök kétségbeesetten próbáltak meg úrrá lenni a helyzeten – 1909-ben az ifjútörök mozgalom a szultánt is lemondatta –, addig görög vezetéssel már egy szövetség volt kibontakozó félben, hogy a sok évszázad óta a Balkán hegyein uralkodó oszmán félholdat végleg kiűzze Európából.

Török katonák feszítenek a fényképezőgép lencséje előtt.

A félholdas zászló Balkán hegycsúcsairól való leveréséhez a legjobbkor jött a nagyhatalmi álmokat dédelgető Olaszország. Giolitti miniszterelnök, III. Viktor Emánuel királlyal együtt elérkezettnek látta az időt a hajdani Római Birodalom felélesztésére: így 1911. szeptember végén hadat üzent az Oszmán Birodalomnak. Az olasz flotta az afrikai partok felé indult, majd blokád alá vette és október 3-án bombázni kezdte a tripoliszi Vörös Erődöt, aztán Bengázi erődítéseit. Azonban a könnyű prédának ígérkező törökök nehéz falatnak bizonyultak. A szeptember 29-ei olasz hadüzenet után a taljánok október 4-én Tobrukot, másnap pedig Tripoliszt is elfoglalták. Október 7-én két líbiai török tartomány, Tripolitánia és Kireneika székhelyei ugyan még olasz kézre kerültek, de a kisszámú török helyőrségek – Tripolitániában mindössze 7000 katona – továbbra is szívósan védekeztek. Október 11-én Derna, Homs és Bengazi kikötője volt soron, de ekkor az olasz megszállástól félő, addig laza török felügyelet alatt élő beduinok az oszmánok mellé álltak.

Beduin vezető és török tisztek tárgyalása Líbiában.

Érdekesség, hogy először a Líbiában folyó olasz-török háború idején dobtak bombát repülőgépről, mindössze 8 évvel a Wright-testvérek észak-karolinai, „úttörőnek" számító repülése után. 1911. november 1-jén, Giulio Gavotti hadnagy osztrák gyártmányú, Etrich Taube egyfedeles repülőgépén a Taguira-oázis fölé emelkedett, majd 90 méteres magasságból három, egyenként másfél kilogrammos gránátot ejtett – kézzel – az oszmán csapatokra. Sérülés a törököknél ugyan nem történt, de ezzel belépett a világ a légi hadviselés korszakába.

Tripoli közelében az olaszok kivégzéseket tartottak az ellenük felkelt berber lakosság körében, miután a törökök mellett segédcsapatokként szolgáló arab egységek az egyik rajtaütés során közel 400 olasz katonát megöltek. Ez persze csak olaj volt a tűzre: a beduin lakosság végleg a törökök mellé állt. Az olaszok ezen kívül is egyre több gonddal szembesültek: a part menti települések elhagyása után már nem védte őket a hajóágyúik tüze, és így rögtön megmutatkoztak gyengeségeik, elsősorrban a hadtáp elégtelensége és a harci tapasztalat hiánya. Az épített utakhoz szokott olaszok nem tudtak mit kezdeni a perzselő napsütéssel és az úttalan, hatalmas kiterjedésű homokdűnékkel. A török tisztek által irányított arab segédcsapatok gerillaharcba kezdtek, a lakosság az olasz várakozásokkal ellentétben pedig nem fogadta felszabadítóként az olasz hadsereget, sőt, a Tripoli mellett történtek után makacsul szembefordultak a keresztény vallású „iszlám ellenségeivel".

Az olaszok 1912 tavaszán hadműveleteik súlypontját az Égei-tenger térségébe tették át, ahol jóval nagyobb eredménnyel harcoltak. 1912. április 18-án és 19-én támadást indítottak a Dardanellák ellen, majd megkezdték a Krétától keletre eső Dodekanészosz-szigetcsoport – Rhodos, Kos, Karpathos, Kasos és a kisebb szigetek – elfoglalását is. Júniusban titkos olasz-török béketárgyalások kezdődtek, amelyek az ősszel felgyorsultak, ahogy kitörni készült az első balkáni háború (1912. október 8.) és a törökök egyre reménytelenebb helyzetbe kerültek. Így, az Oszmán Birodalom és Olaszország képviselői végül 1912. október 18-án, Lausanne-ban írták alá a háborút lezáró békeszerződést, amelynek értelmében a török hadsereg és hivatali apparátus kivonult az afrikai országból, és a szultán lemondott a líbiai tartományok fölötti fennhatóságáról is, azonban nem ismerte el az ország szuverenitásának az olasz korona alá kerülését, és megtartotta a kalifa tisztségét, valamint a líbiai muzulmánok fölötti vallási vezető szerepét. Ezzel együtt is Olaszország volt tekinthető a háború győztesének, aki közel 3500 katonája életével, valamint egy milliárd líra elköltésével áldozott a háború oltárán...

A törökök balkáni helyzete a háború elvesztésével és az egyidejűleg meginduló első balkáni háborúval rendkívül súlyossá vált, amelynek rögtön – egész pontosan 1912. novemberében – meglett az újabb nyertese: Albánia is kikiáltotta függetlenségét.