Vastüskék a falban

Ezeken a kis csapokon egy szám, vagy az M. J. jelölés látható. Vajon mi célt szolgálnak ezek a falba ágyazott „vastüskék”?

Ezek a jelölések a földmérők, térképészek munkáját segítik alapvetően, hiszen elsősorban a magasságmérés eszközei. De hogyan szolgálják ezt a célt? Ennek megválaszolásához kicsit el kell mélyednünk a „szintezés” hazai történetében. Az első átfogó, az ország egészét érintő szintezést a bécsi Katonai Földrajzi Intézet végezte 1873 és 1913 között. Mindenfajta földrajzi magasságmérés alapja, hogy legyen egy fix, bemért kiindulási pontunk, amihez a többi magasságot hozzá tudjuk mérni, illetve időnként ellenőrizni lehet a változásokat. Ez a fix pont nem más, mint a tengerek szintje, ami 0 méternek felel meg, ezért is beszélünk tengerszint feletti magasságról. Nem mindegy azonban, hogy melyik tenger szintjéhez viszonyítjuk a magasságainkat, mivel a világ tengereinek szintje sem azonos, bár ez a különbség nem haladja meg az egy métert.

A fentebb említett szintezési eljárás során 1875-ben a hozzánk legközelebb álló Adriai-tenger középszintje lett az irányadó 0 méter. Egészen pontosan az akkoriban az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó Trieszt kikötőváros Sartorio nevű mólójánál elhelyezett jel, illetve mérőműszer lett a kiindulópont. Ezzel párhuzamosan először úgynevezett szintezési, magassági főalappontokat jelöltek ki a Monarchia területén, összesen hét helyen. Ezek közül a trianoni békeszerződés után mindössze egy maradt a mai Magyarország területén, mégpedig a Velencei-hegységben található Nadap község határában. Joggal tehető fel a kérdés, miért ennek a kis községnek a határában alakították ki az úgynevezett szintezési „ősjegyet”? Ehhez tudni kell, hogy Magyarországon itt, a Velencei-hegységben bukkan elő viszonylag jelentősebb mértékben az a földtörténeti ókorban képződött kristályos alaphegység – javarészt gránitból -, amelyen az ország később keletkezett kőzetei (mészkő, homokkő) nyugszanak. Ez a gránit alapzat nagyon stabil, ezt nyugodtan lehet a kiindulási pontnak tekinteni a magassági méréseknél.

Miután kijelölték ezt az alappontot 1888-ban, ehhez képest kezdték meg a 19. század végétől kezdődően az ország egész területén a további, az alapponthoz képest bemért másodlagos pontokat elhelyezni. E magasságméréshez szükséges eszközöket állandónak gondolt helyeken, a vélhetően több száz évig, „az idők végezetéig” fennmaradó épületekben, leginkább templomok és más műemlékek lábazati falában helyezték el. Ezek az eszközök egy óriási szöghöz vagy csavarhoz hasonlatosak, amelyeknek a feje látszik ki a falból. Ezeken a kerek, falsíkból kiálló részeken különböző szövegek, számok, jelek láthatóak, attól függően, hogy mikor telepítették őket. Eleinte ezek a kiálló elemek egészen nagyok voltak, akár tíz centiméter átmérőjűek is lehettek hosszabb szövegekkel, később már csak számok voltak rajtuk, míg a még későbbiekben készítőik megelégedtek az „M. J.” vagyis magassági jel monogramokkal. Így például ha valaki veszi a fáradságot és kicsit lehajolva megtekinti a zalaegerszegi Mária Magdolna templom bejáratától jobbra lévő lábazatban egykoron elhelyezett, ma már – az azóta történt feltöltéseknek köszönhetően – a földhöz közel lévő mérőpontot, akkor ott az „Országos szintezési alappont” szöveget találja. A belváros épületein főleg számozott jeleket láthatunk, így például az Arany Bárány Szálloda sarkán a „32. M. J.”, míg a Budapest Bank épületén a „64. M. J.” szerepel. A számozásból is látszik, hogy egy kisebb városban is százas nagyságrendben fordulnak elő ilyen szintezést segítő mérőjelek.

Azonban nemcsak – szakszerűen szólva – szintezési csapok segítik a földmérők, a geodéták dolgát, hanem ennél egyszerűbb, földre telepített szintezési kövek, bennük egy fémgombbal, hiszen nemcsak településeken kell magasságot mérni, hanem külterületen, szántóföldön, erdőben, egyszóval mindenütt. Természetesen a vízszintes, vagyis a távolsági méréseknek is megvan a maga jelrendszere, amelyekkel főleg kirándulások közepette találkozhatunk, például kőkockák, tetejükön egymást metsző vonalakkal, illetve a leglátványosabbak a henger alakú, betonból készült geodéziai tornyok, amelyek néha kilátóként is használhatóak.

Egy másik érdekesség

De visszatérve a magassági mérésekre és konkrétan Nadaphoz, van itt egy másik érdekesség is. Mint említettük, a nadapi szintezési ősjegyet az Adriai-tengerhez mérték be. Mivel azonban a második világháború után Magyarország a Szovjetunió érdekkörébe került, az akkori rendszerváltás még a földmérés területén is éreztette a hatását. 1960-tól ahogy az összes szocialista országnak, úgy Magyarországnak is át kellett térnie a szovjetek által követett metódusra, vagyis az adriai tengerszint helyett a Balti-tenger egyik kikötőjénél, Kronstadtnál mért tengeri középszinthez kellett nekünk is igazítani a magassági értékeinket. Az új, balti alapszint azonban 67 centiméterrel magasabban van, mint az adriai, emiatt csaknem egy méterrel csökkentek a magyarországi magasságok, így lett például a Kékestető is a régebbi térképekhez képesti 1015 helyett az újabbakon 1014 méter.

Végezetül megemlítendő, hogy az 1989-es politikai rendszerváltás is újra lecsapódott a magassági szintezésekben, ugyanis 1995-ben Magyarország is csatlakozott egy olyan európai rendszerhez, amely már egy amszterdami vízmagasságmérőhöz viszonyít, mely azonban csak 14 centivel hibádzik a balti szinthez képest. Az átállás jelenleg még folyamatban van.