Kosárlabda

2012.03.26. 16:59

Kámán Tamás szeretne még NB I-es Zetében játszani...

A férfi kosárlabda NB I-ben a Zalakerámia ZTE KK szoros meccset játszott hazai környezetben az Atomerőművel. A vendégek 93-86-ra nyertek a jól hajrázó zalaiak ellen.

zaol.hu


A kék-fehérek edzője, Heinrich Róbert örömtelinek nevezte a csapat támadójátékát, ugyanakkor szóvá tette azt is, hogy a több pozitívum mellett a védekezésük nem igazán összeszedett. Ennek köszönhető, hogy sok pontot kapnak. Persze a Paks jó csapat, és ellenük nem kell szégyellni a vereséget sem. A kedvezőnek tűnő változások remélhetőleg folytatódnak, s ez majd meglátszik a következő hetekben is.

A Paks csapatában több egykori ZTE játékos szerepelt, többek közt a Duna-parti gárda keretének tagja, csapatkapitánya Kámán Tamás. Ő ezen a meccsen nem lépett pályára.

- Sajnos részleges szakadás van a lábamban, és az orvosok nem engedték, hogy játsszak  - kezdte az Egerszegen még ma is népszerű Kámi.  - Szerdán a Szolnokot látjuk vendégül. Még fáj a lábam,  de optimista vagyok, hogy ott tudok lenni a parketten. A találkozó előtt megpróbálkozom a játékkal és  ha nem érzek fájdalmat, akkor játszom. Azt azonban elmondták az orvosok, hogy nagyon figyeljek, mert ha rásérülök, akkor komolyabb probléma is lehet és hosszabb időre is kidőlhetek a sorból.  Ezt nem szeretném.

 - Hogy tetszett a szombat esti meccs? A hajrában nem voltak egy kicsit idegesek?
- Összességében hoztuk a papírforma győzelmet. Ha az utolsó pillanatokban a  hazaiak kísérletei pontosabbak, akkor nagy bajba kerülhettünk volna. Ugyanakkor az is igaz, ha abban az időszakban, amikor a meccs elején és a harmadik negyedben is jelentősen nőtt az előnyünk, tovább koncentrálunk, akkor akár 30 pont is lehetett volna a két együttes között. Nem tettük, így is  nyertünk, de nem volt mindenki elégedett, legalábbis nálunk.

- Edzőjük  magabiztosnak tűnt a hajrában is.
- Ez csak úgy látszott, mert az öltözőben alaposan leteremtette a társaságot. Hangsúlyozta, hogy jelentős előny tudatában nem szabad ilyen lezserre venni a mérkőzést. A ZTE együttese  helyenként ügyesen játszott, és mondanom sem kell, hogy nagyon szorítok nekik, de igaz ez azokra a csapattársaimra is, akik Zalaegerszegen játszottak az elmúlt években. Remélhetőleg bent maradnak. Szeretnék még NB I-es ZTE-ben játszani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!