Kilimán

2016.10.23. 13:14

Közösségkovácsoló vetélkedők

Kilimán – Hatodik alkalommal szervezett őszköszöntő közösségépítő játékos vetélkedőt szombaton a helyi önkormányzat a faluházban.

Benedek Bálint

Vidám pillanatokból ezúttal sem volt hiány, hiszen a hat, a környékbeli településről érkezett csapat tagjainak több érdekes és szórakoztató játékban kellett megvillantaniuk a tudásukat. Az ötletgazda polgármester, Pusztai Szabolcs szerint az összejövetelnek különleges varázsa van.

– Manapság kevés időt töltünk a barátainkkal és ismerőseinkkel, közösségben, pedig az ilyen alkalmak erősíthetik az összetartást – mondta a polgármester. – Nincs szükség az okostelefonokra, az internetre csak az ügyességre. Televíziós műsorokból merítettünk, de mégis egyedi feladatokat dolgoztunk ki, melyek mosolyt csaltak az arcokra. A szürkeállományt is alaposan megdolgoztuk azzal, hogy a riói olimpiával kapcsolatos tesztet töltettünk ki a jelentkező együttesekkel.

A versenyt a pacsai Csupacsajok nyerte, megelőzve a Kilimán, valamint gelseszigeti Negyvenesek csapatait.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!