Keszthely

2014.04.18. 15:55

Helikoni Ünnepség három napon át

Keszthely - A Helikoni Ünnepségekre 3300 diák érkezik mintegy 300 kísérővel 128 dunántúli középiskolából.

Sámel József

A szerdán kezdődő és péntekig tartó versenyprogramban hat helyszínen több mint 500 fellépést láthatnak az érdeklődők.

A Helikon kastélymúzeum parkjában csütörtökön 11 órakor kezdődik a középiskolások hagyományos művészeti, tehetségkutató találkozója, fesztiválja Festetics György szobránál Pálinkás Róbert házigazda igazgató mond nyitóbeszédet. A résztvevők ezt követően a Helikoni Emlékműhöz vonulnak, ahol – délben hivatalosan is megnyitják a programot. Csótár András önkormányzati lépviselő, az Oktatási, Kulturális és Ifjúsági Bizottság elnökének köszöntőjét követően Horváth Viktória turizmusért felelős helyettes államtitkár mond beszédet, majd fellobban a helikoni láng. A középiskolás diákok ezután kezdik a versengést számos kategóriában.

A produkciókat helyszínenként három-négy fős zsűri értékeli a zárónap délelőttjén. A kategóriák fődíjasait a szombat délutáni gálán hirdetik ki. A rendezőknek a kezdetek óta elismert szakembereket, művészeket sikerül megnyerni a helikoni zsűrizés nemes, ám fárasztó feladatára. Az 2014-es zsűriben olyan nevekkel találkozhatunk, mint Matuz István, Balázs Árpád, Agócs Gergely, Bencze Ilona, Ungár Anikó vagy Szálinger Balázs.

Képünk egy korábbi helikonos színjátszó produkciót idéz fel. Fotó: archív

A versenyprogramokkal párhuzamosan versenyen kívüli fellépéseken, író-olvasó találkozókon, kiállításokon és filmvetítéseken vehetnek részt a fiatalok. Az esti órákban díjmentes koncertekkel, táncházzal, diszkóval biztosítanak a szervezők megfelelő kikapcsolódást a fiataloknak. A 2014-es év sztárvendége a Kávészünet és a 30Y zenekar, valamint Szalonna és Bandája lesznek. Felejthetetlen élmény lesz a rendezvényen résztvevő valamennyi kórus közös éneklése, valamint a Nagy Versmondás, amikor is szintén több ezren szavalják együtt Nagy László: Ki viszi át a szerelmet? című versét.

A Helikoni Ünnepségek nonprofit rendezvény, valamennyi programját és helyszínét díjmentesen látogathatják az érdeklődők. S még néhány adat a programmal kapcsolatosan: a lebonyolításában közel 600 önkéntes és több mint 20 helyi intézmény vesz részt.

A Helikonra érkező diákok 6000 vendégéjszakát generálnak a környéken és három nap alatt 15.000 adag ételt fogyasztanak el.

Ezek is érdekelhetik