Iklódbördőce

2016.02.22. 12:31

Három éve indult el a hímző szakkör Iklódbördőcén

Iklódbördőce - Már harmadik éve népszerű a helyiek, elsősorban az idősebbek körében a hímző szakkör.

Korosa Titanilla

A Nemzeti Művelődési Intézet által szervezett Újra öltünk örökítünk elnevezésű országos mintaprojekt keretén belül indult el a hímző szakkör Iklódbördőcén immár három éve. Először tíz foglalkozásra került sor a program keretében, majd - mivel az érdeklődés megmaradt - helyi szervezésben, az önkormányzat támogatásával folytatódott tovább. Jelenleg 15 aktív tagja van a csoportban, akik hetente találkoznak és Magyarország tájegységeinek hímzés fajtáival ismerkednek meg.

- Először öt településen zajlott ez a program, aminek végén az elkészült munkákból minden résztvevő, így mi is, kiállítást szervezett, majd pedig vándortárlat keretében egymásnak is megmutattuk az elkészült hímzéseket - mondta Szokoli Rita, a helyi IKSZT munkatársa, aki a szervezésben működik közre.

(b-j) Molnárné Riskó Erzsébet, Tóth Béláné, Tornyos Ferencné, Fehér Elemérné a szakkörön. Fotó: A szerző

A foglalkozások vezetője Molnárné Riskó Erzsébet keszthelyi népi iparművész.

- Az intézmény ezzel a projekttel azt a kézimunka mozgalmat szerette volna újra elindítani, ami a 60-70-es években országszerte egységesen működött - osztotta meg a program célját Molnárné Riskó Erzsébet. - Itt egykor a díszítő művészet jelentős része öröklődött tovább. Ezzel a kezdeményezéssel próbáltuk rávenni a falvakban élőket, hogy közösséget alakítsanak és azt a hímző kultúrát, ami elég erős hazánkban próbáljuk meg újratanítani úgy, hogy a résztvevők megismerjék a népi hímzés fajtáit, főleg a saját területükét és ezekből olyan alkotásokat hozzanak létre, ami a mai lakáskultúrába is beilleszthető. Itt Iklódbördőcén ez harmadik éve valósul meg.

Mint azt Molnárné Riskó Erzsébet elmondta, a foglalkozásokon először mintakendőt készítettek a magyar díszítésben jelen lévő mintákkal, majd főként terítőket hímeztek.

- Az első évben a galgamenti finom fehérhímzést, a mezőségi gyapjúhímzést és saját megyénk hímzéseit sajátították el a résztvevők, akiktől persze nem volt idegen ez a kézimunka - folytatta. - Főként hetési vállkendők mintáit varrták, majd tavaly megismerkedtek a kalocsai, rábaszögi és rábaközi hímzésfajtákkal is, míg idén agárdi és székelyudvarhelyi mintákat varrunk.

A népi iparművész arról is beszélt, a fiatalok körében nem népszerű a hímzés, nem sikerült megtalálni azt a feldolgozását, ami a fiataloknak vonzó lehet. Ugyanakkor - mint mondta - megfigyelhető, hogy mai modern ruhadarabokat is díszítenek hímzéssel, népi motívumokkal, ami viszont népszerű viselet a fiatalok körében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!