Hírek

2014.06.16. 10:56

Szeszélyes a Zala folyó

Amint beszámoltunk róla, szombaton belefulladt egy fiatal fiú a Zala folyóba Kemendollár és Alibánfa között. A tragédia kapcsán vízügyi szakembert kérdeztünk, hogy mennyire veszélyes a folyó.

Szabó Judit

A Zala nagyon szeszélyes folyó, jellemezte Vaski Endre, a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Zalaegerszegi Szakaszmérnökségének vezetője.

– Ha Zalaegerszegről, a kaszaházi hídról ránézünk, nyugodtnak tűnik, s olyan folyónak, mint amin gumicsizmában át lehet sétálni. Vannak azonban szakaszai, főleg az éles kanyarulatainál, ahol erős a sodrás, a víz mélysége pedig eléri a két métert. Itt az úszni tudás nem számít, nagyon könnyen történhet tragédia. Kemendollár mellett is van egy szakasz, ahol két méter mély a folyó. A Zalában tilos fürödni, nincs kijelölt fürdőhely. Belemenni a vízbe azért is veszélyes, mert a behajló ágakba és a bedőlt fákba beleakadhat a ruha, így is előfordulhat akár végzetes kimenetelű baleset  – tájékoztatott a Zalát a dötki patak torkolatától Szalafőig kezelő szakaszmérnökség vezetője.

A vízügyi hatóság amit tud, megtesz a folyó tisztítása érdekében, de az anyagi lehetőségek korlátozottak, tudtuk meg a szakembertől. Elsősorban a belterületi szakaszokra és a hidak környékére koncentrálnak, valamint ott avatkoznak be, ahol az uszadék jelentős mederelfajulást okoz, és a torlaszt kikerülő folyó magántulajdonú ingatlant veszélyeztet. Tavaly Kemendollárnál számoltak fel egy ilyen akadályt, és jelenleg több helyszínen végeznek tisztítási munkákat, közmunkások segítségével.

Vaski Endre felhívta a figyelmet arra, hogy a vízfolyás partja is veszélyes.

– A víz gyakran alámossa a partot, egy kicsi terhelés is elég, hogy leszakadjon – mondta Vaski Endre.

Kapcsolódó hírünk:

Zalaegerszeg - Szombat délután négy 15-16 év körüli fiatal, három fiú és egy lány ment le időt tölteni a Zala folyó Kemendollár és Alibánfa közötti szakaszára - értesült a Zalai Hírlap.

Címkék#Zala folyó

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!