Ki tartsa el az egyházat?

A témáról nemrég konferenciát rendeztek a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán, ahol többek közt Hortobágyi Cirill bencés perjel rámutatott: hazánkban jelentős szeletet képez az egyházi költségvetési tortából az állami támogatás, szemben például az ausztriai egyházmegyékkel, ahol jóval több bevétel származik saját forrásból. A konferencián több előadás is azt üzente: az egyház nagyon „ránőtt” az államra. De vajon hogyan látják a kérdést maguk az egyházi szereplők?

- A mai helyzet valóban az, hogy az állam tartja el az egyházat - jelentette ki Váron István, a nagykanizsai Szent József Plébánia plébánosa. _ Mégpedig a rendszerváltás után a Vatikánnal kötött államszerződés alapján, ami részben arról szól, hogy az állam kárpótolja az egyházat azokért a javakért cserébe, amiket az államosítás során vett el és azóta sem adott vissza. Ez a támogatás a nagyobb hányad az egyházi büdzsében, melynek az elosztása azonban nem lineáris, ami azt jelenti, hogy a mi plébániánk például már inkább a perselypénzből és az egyházi adóbevételből tartja fenn magát. Ez egészül ki a működési és fenntartási támogatással, amit a Kaposvári Egyházmegyétől kapunk évente egy alkalommal _ de ez nem gyakorlat, tehát van olyan egyházmegye, amelyik nem adja a plébániáknak. Azt lehet mondani, hogy az alsóbb szint, azaz az egyházközségek lényegében abból élnek, amit „megtermelnek” maguknak, azaz - ahogy mondtam, a perselypénzből, és az egyházadóból. Nos, a városokban ez még működik is, de faluhelyen (főleg az elnéptelenedő zalai kistelepüléseken) nem minden esetben, minimálisak ezek a bevételek. Ez már ma is nehéz helyzetet teremt, és nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy nem mindegyik párt szimpatizál az egyházakkal - ami azt is jelenti, hogy a fő politikai erő változása az állami finanszírozásban is változást jelenthet, lehet, hogy nem ma, nem holnap, de idővel biztosan. Ezért én is azt gondolom, mindezek miatt az egyházaknak meg kellene teremteniük a saját pénzügyi finanszírozásukat, hogy ne legyenek senkinek sem kiszolgáltatva.

Váron István Fotó: Gergely Szilárd

Váron István hozzátette: ennek módja azonban még eléggé homályos, de úgy tudná elképzelni ezt a dolgot, mint ahogy a szerzetesrendek teszik. Ha az egyháznak lennének birtokai, mint az ötvenes évek előtt, vagy esetleg bérleményei, lehetne növénytermesztéssel, állattenyésztéssel foglalkozni. Az is szükséges volna, hogy országos szinten egy bankhoz, biztosítóhoz tartozzanak a plébániák, hogy ezáltal jobb pénzügyi lehetőségekkel bírjanak, illetve az energia és más közüzemi, informatikai téren is nagyobb kedvezményeket kaphatnának egy összefogott, hozzá értők által megszervezett struktúrában.

- És mindezen túl még számos változtatásra lenne szükség az egyházon belül ahhoz, hogy talpon tudjunk maradni a jövőben. De sajnos ezek a fejlesztések még – véleményem szerint – nem igazán kezdődtek el. Mondhatni több évtizedes lemaradásban van az egyház fejlesztési és gazdasági terve - tette hozzá.

Ma Magyarországon az egyház és az állam semmilyen formában nincs egymással függőségi viszonyban, a szétválasztás megtörtént még az 1800-es évek végén, ezért felesleges erről beszélni is _ így vélekedik viszont a nagykanizsai Hella Ferenc, református lelkész.

- Volt idő, amikor a hatalom az egyházi embereket meghurcoltatta, tönkretette, sőt, voltak olyanok is nem kevesen, akik a hitükért az életükkel fizettek - folytatta. - Nagyon fájdalmas arra gondolni, hogy mit éltek át azok az elődök, akik az egyház és az állam szétválasztása ellenére részeseivé lettek annak, ahogy 1945-ben elkezdődött az egyházak felszámolása. Egy kormányrendelet az egyházak tulajdonában lévő mezőgazdasági birtokokat államosította, magyarul elvette. Ezzel azt a hátteret vette el az egyházaktól, amely az oktatási és a karitatív intézmények fenntartásának egyik fontos anyagi alapja volt. Nagyon fontosnak tartom, hogy ha az egyház és az állam kapcsolatáról beszélünk, akkor tartsuk szem előtt azt a veszteséget, amit ez az istentelen gondolkodás okozott. A földek, az épületek mellett 4831 felekezeti iskolát államosítottak. Ez az istentelen gondolkodás az egyházakat nagyon sok mindentől megfosztotta. Isten kegyelme az, hogy még vagyunk, hogy még élünk.

Hella Ferenc

Hella Ferenc szerint ma az egyházak átvállalnak feladatokat az államtól, ehhez kapják a normatív támogatást. Ezekben a szociális intézményekben olyan emberekről gondoskodnak az egyházak, akik a magyar társadalomhoz tartoznak.

- Szerintem ma Magyarországon az egyház és az állam viszonya harmonikus, kiegyensúlyozott. Adja Isten, hogy azokban az országokban is eljussanak erre a szintre, ahol üldözik keresztyén testvéreinket. Azt gondolom,hogy az egyházközségek, gyülekezetek ma Magyarországon önfenntartók. Ha egy civil szervezethez hasonlóan pályázati támogatást tudunk lehívni, az nem jelenti azt, hogy nem vagyunk önfenntartók. Nyilván egy ilyen támogatás segít abban, hogy értékteremtő és értékmegőrző szolgálatunkat hatékonyabban végezzük.

Deme Dávid nagykanizsai evangélikus lelkész, espereshelyettes is azon a véleményen van, hogy az egyház és az állam szétválasztása már megtörtént, az evangélikus egyház gyülekezetei pedig nagyobb részben most is önfenntartók.

Deme Dávid Fotó: Archív

- A gyülekezetekben befolyt önkéntes adományokból és az úgynevezett egyházfenntartói járulékból (amely szintén önkéntes, s az egyház az évi jövedelem egy százalékát kéri e címen a hívektől az adott egyházközség támogatására) biztosítják a gyülekezetek az alapvető szolgálatokat és az ingatlanok rezsiköltségének finanszírozását - hallottuk Deme Dávidtól. - Az egyházközségek, illetve maga az evangélikus egyház az összes magyarországi egyházhoz hasonlóan nonprofit szervezetként működik, tehát nem termelő vállalat, vagy gazdálkodó egység, amely üzleti tevékenységet lenne képes folytatni és abból jövedelemre szert tenni. Ennek oka pedig alapvetően az, amire kollégáim már utaltak, tehát hogy az államosítás során elvették az egyházak javait, földjeiket, épületeiket. A rendszerváltás következtében tanítói lakásokat, iskolaépületeket kaptunk vissza, aminek következtében ismét elindulhatott az oktatás. Megnövekedett a diakóniai intézmények száma is, melyekben időseket, betegeket, testi-szellemi fogyatékosokat, szenvedélybetegeket ápolnak és gondoznak az egyház tagjai, természetesen, a gyülekezetek támogatásával. Ezeknek az ingatlanoknak a renoválását azonban a gyülekezetek önerőből már nem tudnák megvalósítani, ezért nyilvánvaló módon szükségük van a pályázati, illetve állami támogatásokra. Kiemelném azonban, hogy az intézményekben végzett munka nem öncélú, hiszen ugyanúgy a magyar nemzet, a társadalom tagjai profitálnak belőle. Azt gondolom tehát, az a fejkvóta, amit mindenki máshoz, így az intézményfenntartó önkormányzatokhoz hasonlóan mi is megkapunk e feladat ellátásához, kölcsönös kompromisszum eredménye, ha úgy tetszik, mi ezért megcsinálunk valamit az állam helyett. Nem hiszem, hogy ezt a pénzt vissza kellene utasítanunk, vagy hogy ettől lennénk függésben az államtól.