Hírek

2017.08.15. 12:32

Zalaiak a Balatonnál - Megyénk művészei mutatkoznak be Máriafürdőn

BALATONMÁRIAFÜRDŐ Balatonmáriafürdőn az Andrássy Mária Közösségi Házban folytatódott a Zala megye kulturális életét bemutató rendezvénysorozat.

Horváth B. Attila

A programfolyamnak már több eleme valósult meg az elmúlt időszakban. A Balatonmagyaródon élő Eiter István természetfotó-bemutatóját követően a nagykanizsai Hanika Dániel tartott előadást Bali szigetéről, majd az ugyancsak kanizsai Kotnyek István filmjeit és Stamler Lajos festményeit ismerhette meg a Balaton-parti település közönsége. A sorozat folytatásaként augusztus 11-én a galamboki Varga Attiláné, Marika mutatta be szemet és lelket gyönyörködtető grafikasorozatát Mesélő ceruzák címmel.

A tárlatnyitón Benczik Ildikó, az intézmény vezetője, a programok szervezője köszöntötte a szép számmal megjelent érdeklődőket, s mutatta be a községben nyaraló Kóta Péterné, Juditot, a Szombathelyi Savaria Szimfonikus Zenekar hegedűsét és fiát, Kóta Donátot, aki a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem cselló mesterkurzusának növendéke. A két művész gyönyörű muzsikával alapozta meg az est jó hangulatát.

Varga Attiláné, néhány alkotásával - Fotó: Lengyák István

Majd Lengyák István nagykanizsai galériavezető pedagógus nyitotta meg a kiállítást, aki elmondta: Varga Attiláné arra próbálja biztatni képes meséinek szemlélőjét, hogy gondolkodjon, folytasson „párbeszédet” az ő megrajzolt meséivel, hogy ebből a „beszélgetésből” elinduljon egy-egy új, önálló mese. Mert a mese nagyon fontos minden ember életében. Varga Attiláné képmeséi nem kivesznek bennünket a világból, hanem erőt adnak nekünk ahhoz, hogy környezetünk pozitív dolgaival azonosuljunk. Ha a kiállítást végignézzük, mi is mesehőssé válhatunk. Talán mi leszünk a legkisebb királyfi, aki szembe mer nézni a világ nehézségeivel és le tudja győzni azokat.

A kiállítás augusztus végéig tekinthető meg Balatonmáriafürdőn az Andrássy Mária Közösségi Házban.

Ezek is érdekelhetik