Ahol a nyomor csontig hatol

Ezt a homokkomáromi Bodó Tamás mondta lapunknak, aki egy 5-6 fős közösséggel évek óta jár ki Kárpátaljára, hogy rászorulókon segítsen. A dél-zalai település korábbi polgármestere Beregszászon járt már többször is, ahol egy, a 16. századot idéző kalyibarengetegben magyar ajkú romák élnek, elképesztő nyomorúságban.

Itt megismerkedtek egy családdal, ahonnét a legnagyobb lány bekerült az ottani főiskolára – a famíliának tehát nagy szüksége van mostanság minden segítségre, hogy legalább a lány kitörhessen a csontig hatoló szegénységből. De kezdjük az elején.

– Van egy barátom, Draskóczy János, akivel már a romániai diktatúra idején is csempésztünk ki Erdélybe Bibliát, élelmiszert, gyógyszert, még BBC-kamerát is – bocsátotta előre Bodó Tamás. – Ez a srác hallott a beregszászi problémáról és ő mondta, hogy menjünk ki, nézzük meg, tudunk-e ott valamit segíteni.

Hogy mi ez a probléma? A hihetetlen mértékű szegénység.

Beregszászon létezik egy nyomortelep (a köznyelv csak úgy hívja, a tábor), ahol főleg romák laknak fából összetákolt kalyibákban, amelyeken átfúj a szél – ez igazán télen tud kellemetlen lenni, a mínusz 20-25 Celsius fokban. Ezekben a tákolmányokban kicsiny gyermekek is laknak, ami igazán kétségbeejtő. Itt körülbelül 6 ezer ember él, annyi, mint Magyarországon egy-egy városrészben.

Ami viszont nagyon pozitív, a felnőttek egy része olyan közösséget alkot, amelyik próbál kilépni ebből a nyomorúságos helyzetből. Megtértek, lemondtak az alkoholról és a koldulás helyett munkából próbálnak élni.

Barátommal úgy gondoltuk, ezek az emberek megérdemlik a támogatást, s elkezdtünk tenni értük a magunk szerény eszközeivel, amiben támogatott, és a mai napig támogat minket a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség is. Rátaláltunk egy családra, amelyben a szülők a gyerekeiket sem engedik koldulni, ők maguk minden káros szenvedélytől mentesek, de analfabétaként is rájöttek, hogy a legbiztosabb kitörési lehetőséget az jelenti, ha 3 gyermeküket taníttatják.

A legnagyobb gyermekük, a lányuk most bejutott az ottani II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolára, ami szép siker, azonban nagy teher is a családnak. Ebben a helyzetben most elsősorban nekik, rajtuk próbálunk meg segíteni, hogy a lánynak, aki egyébként óvónőnek készül, ne kelljen abbahagynia a tanulmányait.

Tamás azt mondja, a szülők minden munkát, még utcaseprést is elvállalnak, hogy a lány tanulhasson, de ez sajnos, közel sem elég.

– Ezért már egy ideje segítjük őket, inkább kisebb, gyakoribb támogatásokkal, mert az a tapasztalatunk, hogy ez sokkal többet ér nekik, mint ha évente egy alkalommal kapnának egy nagyobb összeget – folytatta Bodó Tamás. – A lány most már másodéves a főiskolán, és az induláshoz tanszerekkel, laptoppal, a kortársak divatjához igazodó ruházattal járultunk hozzá.

Elmondható, hogy jól tanul és nagy a remény arra, hogy megszerzi a diplomát, de még nem lélegezhetünk fel, hiszen a képzés fele hátravan. Sőt, igazából most adódott a családnak egy lehetőség arra, hogy mindannyian kilépjenek a nyomorból: ugyanis megvásárolhatnának a „táboron" kívül egy kisebb lakást.

Bodó Tamás elárulta: a családot és helyzetét egy hosszabb levélben mutatta be kollégáinak nagykanizsai munkahelyén, a piarista iskolában, illetve mivel tagja a Cursillo közösségnek, ottani testvéreinek is. Bizakodott, hiszen mindkét helyről már eddig is rengeteg segítséget kapott, pedig nem követelőzött soha. Most is csak annyit kért: ha anyagiakkal nem tudnak segíteni nekik, akkor legalább imádkozzanak értük.

– Mégis, ez a kezdeményezés olyan jól sikerült, hogy sikerült összegyűjteni a pénzt, amiből meg tudjuk vásárolni a beregszászi családnak az új lakásukat – ismertette az örömhírt Tamás. – Most már minden csak a hivatalokon múlik – azonban az ukrán bürokrácia hatalmas, még a magyarországinál is sokkal nagyobb...

S hogyan kerültek a „táborban" élők ebbe a helyzetbe?

– Cigányok és magyarok, hiszen magyar ajkúak, ez a párosítás pedig arrafelé biztos útlevél a kilátástalanságba – válaszolta Bodó Tamás. – Mi azonban amikor segítünk egy-egy rászorulónak, nem azt nézzük, hogy milyen a bőre színe, hiszen a romák is Isten gyermekei. A társaimmal úgy véljük, a bőrszínnél sokkal fontosabb szempont az, hogy az illető milyen ember...

Bodó Tamás a beregszászi kapcsolattartóval, Cilyó Sándorral

Bodó Tamás amerre járt, ott fotózott is. Képeiből kiállítás nyílik a hosszúvölgyi faluházban szeptember 2-án