„Ettől biztosan meghalt valaki”

Ezt a nagykanizsai Kósa Miklós, a Történelmi Vitézi Rend tagja, a dél-zalai város egyik legismertebb első, illetve második világháborús katonai relikviagyűjtője mondta lapunknak. Érdekes volt látni, ahogy a férfi hihetetlen szakértelemmel és mérhetetlen szeretettel beszélt gyűjteményéről, amiben körülbelül 150 kitüntetés, eredeti bajonettek, fegyverek, üdvözlőlapok vannak. De induljunk az elejéről: hogyan és miért lesz valaki a Történelmi Vitézi Rend tagja? Egyáltalán, mi az a Vitézi Rend?

– 2007 októberében avattak vitézzé, előtte két évig úgynevezett várományosi létszámban voltam, tehát nem úgy megy, hogy az ember beviszi a papírokat és ripsz-ropsz, vitézzé avatják – bocsátotta előre.

– Nagyon komolyan és részletesen megvizsgálják, hogy az illető megfelel-e a szigorú követelményeknek. Alapfeltétel, hogy a felmenők között legyen valaki, aki a harctéren szerzett érdemei miatt vitézségi éremben részesült. Tehát tulajdonképpen a cím öröklődik – de az örökösnek is meg kell felelni a kritériumoknak: fontos, hogy nemzetének elkötelezettje legyen, tisztességesen, becsületesen, pártoktól függetlenül, azaz vitézhez méltón éljen. Az ősök dicsőségét dokumentumokkal kell alátámasztani, illetve családfát is kérnek a jelölttől.

– A nagypapám és az ő felmenői harcoltak az első- és a második világháborúban is, papa három kitüntetéssel tért haza a frontról – folytatta Kósa Miklós. – Kisgyerekként, mikor az egyik kitüntetésével játszottam, véletlenül kárt okoztam benne, leszedtem róla a szalagot. Emiatt sokáig lelkiismeretfurdalásom volt, s ez odáig fajult, hogy eldöntöttem: katona szeretnék lenni, hogy nagypapa büszke lehessen rám. Sajnos, egészségügyi okok miatt ez nem válhatott valóra, ezért gondoltam arra, hogy kérem felvételem a Történelmi Vitézi Rendbe. Sikerrel jártam, a címet azonban nem nagyapám, hanem édesanyám unokatestvérének édesapja, Szabó István révén kaphattam meg – anyuval együtt. Szabó Istvánt elöljárói posztumusz részesítették a vitézségi éremben, s a fronton szívlövést kapott 1941-ben. Hogy mit jelent számomra vitéznek lenni? A hagyományőrzést, a hősök tiszteletét. Előbbi fontos szelete a háborús relikviák, fegyverek, kitüntetések gyűjtése.

– Minden a papa 3 kitüntetésével kezdődött – idézte fel Miklós. – Keveselltem, és amikor elmentem dolgozni és lett pénzem, elkezdtem gyarapítani a kitüntetések számát. Első körben az ember nyilván, az olcsóbbakat tudja csak megvenni, aztán egyre emeli a tétet. Az árak 3 ezer körül kezdődnek és akár 200 ezerig terjedhetnek – egyetlen kitüntetésről beszélünk! Kósa Miklós hozzátette: gyűjteményének legértékesebb darabja Ferenc József Lovagkeresztje, de nem erre a legbüszkébb, hanem azokra a miniatűr kitüntetésekre, amelyeket a polgári ruházaton, esetleg frakkláncon lehetett viselni.

– A második világháborúból a Keleti Front Medált, gúnynevén „fagyott húst” emelném ki. A kitüntetést 1942. május 26-án hozták létre azok számára, akik részt vettek a Barbarossa- hadművelet első telén és igen mostoha körülmények között harcoltak a Szovjetunió megszállásáért – konkrétan lefagyott valamelyik végtagjuk, leggyakrabban a lábuk – árulta el.

A fiatalok körében a legnépszerűbb a Vaskereszt, amit III. Frigyes porosz király alapított 1813-ban, ez volt a történelmi Porosz Királyság, később pedig az egységes Németország legfontosabb kitüntetése. A kereszt ma is a német fegyveres erők jelzése. Miklós bajonetteket is gyűjt, több korabeli darabbal rendelkezik. Ezek egyike a sokat sejtető hentesbárd nevet viselte a maga korában, az első világégés idején. Eredetileg fogazott volt, de a gyár hamar visszahívta az így kibocsátott darabokat és lecsiszolták a fogakat, mert még háborús viszonyok közepette is brutálisnak számító roncsolt sebeket ejtettek. Ha pedig a csata hevében elveszett a puska, jött a rövid nyelű gyalogsági ásó, mellyel főleg a nyaki ütőeret célozták meg... Apropó célzás: a férfi a háború fegyvereit is gyűjti, ezek közt a legnagyobb kincse egy eredeti német K98-as puska. Kézbe vettem: nem könnyű darab... Tartani is nehéz, nem hogy cipelni fagyban, sárban.

– Ha ezt felhúzod és elcsettinted, a kezeid közt érzed a történelmet – magyarázta átszellemülten Miklós. – És a puska súlyával együtt érzed a felelősségét is – mert ezzel a háborúban biztosan megöltek valakit. Hátborzongató, ugye?