Varnus Xaver: akit a Tamás templom karnagya magához rendelt

Varnus Xaver: Nincs már alanyi jogon közönsége a művésznek

- Hogy jutott ehhez a hivatalhoz ?

- Itt koncerteztem 1990 körül, az orgona remek állapotban volt, és a hangverseny utáni kellemes informális vacsorabeszélgetésen a polgármester, Bogár Imre maga is csellózó, zeneszerető kifejezésre juttatta, hogy örülne, ha eljönnék városi orgonistának. Nem nagyon tudtam elképzelni, hogy is lehetne megfelelni ennek a feladatnak egy teremmel és a benne lévő koncertorgonával liturgia nélkül szemben azzal, hogy mondjuk egy német városban az orgonista az istentiszteleteken orgonál.

- Mit vélt meglelni itt, egy vidéki kisvárosban a világfi?

- Na, de hát az én imprintingem engem ide köt! Családi és baráti vonatkozások miatt sokat voltam gyermekkoromban az Őrségben, át szoktunk jönni Zalaegerszegre, Bucsúszentlászlóra is, szóval ez ifjúságom színtere, akkoriból, mikor még nem is volt itt orgona! Mikor a kanadai létemből hazatértem, csak a zeneszeretők ismerték a nevem. Minden kialakulatlan volt körülöttem, és nagyon biztos pontnak tűnt ez lehetőség. Kaptam egy művészlakást, ahol ugyan a nyári hőség és a téli hideg miatt két hónapnál többet nem tölthetett ember. A hangversenyteremben, a színpad alatti szobában laktam. Szükség is volt reám, hisz az orgona a XVIII. századig a hadihajó mellett a második legnagyobb, folyamatos felügyeletet, karbantartást igénylő üzem volt, nem állhat csak úgy, használat és gondoskodás nélkül. Lakást adtak, fizetést, s évi munkaidőm két óra volt összesen: egyetlen koncertet kellett adnom. Volt még egy kitétele a szerződésemnek őrzöm a mai napig hogy amennyiben módomban áll, minden héten ugyanazon délután egy adott kávézóban üljek. Jó időben a teraszon, rossz időben az ablaknál, hogy mindenki láthassa, én ide tartozom, Egerszeghez. Szerda délutánonként rendeltem , e napokon számlámat a polgármester titkárnője rendezte. Aztán kitaláltam az orgonafesztivált, hogy csinálhassak is valamit.

- Ki finanszírozta ezt?

- Nem nagyon kellett finanszírozni, a VMK igen kemény és korrekt gazdasági vezetőjének pressziójára szigorú költségvetést készítettem, és kiszámoltuk, hogy ha jól gerjesztjük az indulatokat, s ha sok társadalmi munkát belerakunk, akkor öneltartó, nullszaldós tud lenni a fesztivál. Az akkori Európa legnagyobb orgonistái csakis azért ültek repülőre azon a héten, hogy eljöjjenek hozzánk Zalaegerszegre.

- Miért lett vége a fesztiválnak?

- Három éves amerikai koncertturnéra hívtak, s így elsodort az élet, később pedig már nem tértünk vissza rá. Ez persze az orgonának is rossz, nagy baj az, ha egy évben csak néhányszor használják. A hiba, ami ma 1000 forintért kijavítható, holnap tízszer annyiba kerül.

- Úgy emlékszem magára, hogy áll az orgonafesztivál valamelyik programján a színpadon, egy rojtos farmersortban, a nézőtér meg talpig díszben.

- Két emléke összekeveredhetett, a fesztiválra én már mindig kiöltöztem, nem is állhattam volna ott sortban, minthogy októberben volt. Nem tagadom azonban, hogy volt bennem némi lázadás, mert sokszor éreztem úgy, hogy Bach művészete külsőségekbe fullad. Az akkori Zalaegerszegen éreztetni kellett, hogy a világ legelementárisabb pillanata Bachot hallgatni mint ahogy Shakespeare-t is és hogy a koncertnek a koncertről kellene szólnia, kevésbé arról, hogy elmegyünk, és mutogatjuk a ruhánkat. Valóban tudatosan igyekeztem fellazítani a közönséget, mert nekem az volt a legfontosabb, hogy álmodozó szemű harmincasok üljenek a székeken, érdektelen, milyen öltözékben, csak figyeljenek oda Bachra! A társadalmi eseményszerűséget igyekeztem zenei történéssé alakítani.

- Hogy gondol vissza az egerszegi időkre?

- Az akkori magyar zenei életre (is) jellemző volt az, ami egy anekdotát juttat az eszembe. Megérkezik az egyszeri misszionárius valami elvadult dzsungel mellé, s mikor a bokrokból kibújik néhány harci díszben pompázó bennszülöttfej, rájuk rivall a maga nyelvén: Voltatok vasárnapi misén, befizettétek az egyházi adót? Nem volt már akkoriban alanyi jogon a művésznek közönsége, missziós terület lett a művészet, újra meg kellett hódítani a közönséget. Zalaegerszeg volt a modell-terep számomra, ahol megtanultam, hogy kell ezt a műfajt eladni. Amikor később felavattam a Művészetek Palotájának a nagyorgonáját, az egykori egerszegi modelt alkalmaztam. Rettenetesen szeretem ezt a várost!

- Mit szeret jobban: zenélni, írni, vagy sztorizni?

- Maga inni, vagy enni szeret jobban?

- Ha orgona, akkor csak Bach és Bach?

- Nem feltétlenül, bár senki nem úgy és annyira, mint Bach. A teljes XX.-XXI. századi rockzene akkordszerkezete a hatása alatt áll. Olyan, mint egy búvópatak, ha nem látjuk is folyton, hatást gyakorol, ott van. Ő az alapja mindennek, megkerülhetetlen. Szeretnék megosztani egy örömhírt. Bach magához rendelt mint ahogy a püspököket is tízévente rapportra hívja a pápa s az 50. születésnapom előtti napokban én fogom megnyitni a lipcsei Bach Orgona Fesztivált a Tamás templomban, a sírja felett.

- Gratulálok! A hajtókáján is mintha látnék valami gyanús dolgot.

- Erre gondol? Ez a Köztársasági Érdemrend Középkeresztje. Örültem, mikor Sólyom köztársasági elnök úr rám tűzte 2010-ben, de azért a fogadáson elmondtam neki az anekdotát arról, ahogy Arany János viszonyult a Ferenc József Vaskereszthez. Háromszor hívta a kancellária az átvételre, de Arany épp az Akadémia ügyes-bajos dolgaival volt elfoglalva. Végül csomagban kiküldték neki, leveles ember által. Csak halála után találták meg a felbontatlan küldeményt, rajta a költő tintaceruzás sorai: Hasfájásban szenvedek, vaskeresztet küldenek. Hogyha egyet tojhatnám, száz keresztért nem adnám. Arra utaltam, s az elnök úr értette is, hogy nem attól leszünk valakik, hogy a mellünkbe döfnek egy keresztet. Az csupán megemlékezik a nemzet hálájáról. Ha viszont valaki túl korán kapja meg, veszélyes folyamat indulhat el. Láttunk már olyat, hogy valakit valami nagy díj, amit megkapott, elsüllyesztett.

- A polgárpukkasztást élvezi jobban, vagy a korlátlan kozmopolitizmust?

- Nem vagyok én polgárpukkasztó! Ha belegondol abba, mennyit változott a világ, akkor az én későkamaszkori, ahogy nevezték, polgárpukkasztásaim csupán trailerei volak a későbbi Európának. Semmi olyat nem tettem, amit 5-10 év múlva Európa ne igazolt volna. Igaz, én angolszász környezetben szocializálódtam, hazajöttem, s az itt uralkodó belterjes, feudális viszonyok számomra ismeretlenek voltak, ezeket nem respektáltam. A tendenciát, hogy merre megyünk, akkor azért már láthattuk. A Zalaegerszegi Orgonafesztivál jelmondatára emlékszik? A pesti barátaim morogtak: orgonafesztivál Zalaegerszegen? Akkor találtam ki azt, amit később a város is használt kiadványaiban Bogár Imre polgármestersége idején: Igaz, hogy Zalaegerszeg 220 kilométerre van Budapesttől, de Európa felé.

- Soha nem verték orrba merészsége, kendőzetlen szókimondása miatt?

- Az emberek sokféle kommunikációra fel vannak készülve, az őszinteséget leszámítva. Ha nyersen őszinték vagyunk, az emberek túlnyomó része olyan pánikba esik, mint a nyúl, amikor ránéz az óriáskígyó. Nem indulhattam ki másból, mint amit a dolgokról gondoltam. Kanadában ezt szoktam meg a professzionális létben! A hamis hang az hamis hang. A félreütés félreütés, a profizmusban nincs helye tapintatnak, eufemizmusnak.

- Mondjon kérem öt szót, ami visszaadja azt, aki-ami Varnus Xaver!

- Siet, kíváncsi, érzéki, jóindulatú, álgonosz.

- Hova siet?

- Ostorral hajt a kíváncsiság!