Staféta Szalai Lászlóval

Hát nyolc - érkezik a meglepő válasz. - Ha elölről nézem az kettő, ha jobbról az is, balról szintén, hátulról nemkülönben. Az összesen nyolc - érkezik a derűs magyarázat a lovakkal foglalkozó férfitól. - Persze csak azokat a városi gyerekeket szoktam ugratni ezzel a matematikával, akik kilátogatnak hozzánk a hottói Ezerjófű tanyára, ahol állatokkal foglalkozom. Akad itt gyógynövény, ló, kismalac, minden, ami kell.

Fotó: Katona Tibor

A természetközeli életet soha nem késő elkezdeni - mondja. Az állatok mindig közel álltak hozzá, de lovakkal csak nyolc éve foglalkozik, amióta a 30. születésnapjára az édesanyjától kapott kettőt. Azóta azonban nagyon elmélyült velük a kapcsolata. S hogy miért szereti őket?

- Mert a ló mindig megbocsát, akármit is tesz vele tudatlanságból vagy figyelmetlenségből az ember. A ló is érző lény, vannak hangulatai, amire figyelni kell. A száz százalékos lovaglásélményhez ketten kellenek - folytatja. - Ötven százalékot adok én, ötvenet a ló. Nagyon tisztelem őket. Gondoljunk csak bele, mekkora segítségére voltak az emberiségnek a háborúkban a földművelésben. És ezt még soha senki nem köszönte meg nekik.

Ha csak ő nem. Hiszen beszélgetni szokott a lovakkal, ami alatt persze kidolgozott testbeszédet ért. A laikus szemlélő csak annyit lát, hogy egy pálcával integetve "kóvályog" közöttük, ám eközben nem a legyeket csapkodja, hanem ráveszi az állatokat arra, hogy azt tegyék, amit ő szeretne.

- Nem vagyok "suttogó" - utal az ismert filmre - s nem is láttam még senkit, aki így irányított volna lovat. De ha látok, biztosan megkérdezem tőle, hogy mit súgott a fülébe...

A barátságos lókiképzés híve, ez az iskola egyre inkább terjed, s az erőszakmentességen, az ember és az állat érzékeny kommunikációján alapul.

Szalai László a stafétát Ernyes András hobbi késkészítőnek adta tovább, azt tudakolva, létezik-e rozsdamentes anyag.